...pedig, hogy Lehelt fölvették a Nagykovácsi Waldorf óvodába! Ráadásul egy csoporton belüli kicsi (6 fős) csoportba, akik az emeleten lesznek, de az udvaron közösen lesz a nagycsoport (30 fő), illetve kirándulni is együtt mennek. Egy évig tart ez a kicsit elkülönített lét, addig nem is kell minden nap, csak heti háromszor menni és persze csak délelőtt. Mindezt pedig (ha emberismeretünk nem csal) szívünknek kedves pedagógusokkal, emberekkel. Úgy érezzük, pont erre van most szüksége Lehelnek. Amit az idén elszúrtunk ezzel a neki még túl korai ovikezdéssel, ráadásul zsúfolt csoporttal, talán majd a következő nyugis év helyrehozza.
Így ezzel még egy probléma került megoldásra... Már csak a hol fogunk lakni kérdéskör nyomaszt, bár nyilván nem lehetünk elégedetlenek, hogy egy hónap alatt erre nem sikerült megnyugtató megoldást találni... :) Ez több körös mérkőzés lesz.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)








Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése