Kicsi beteg...

Leó hazahozott egy újabb nyavalyát, ami ezúttal szép sorban az egész családot ledöntötte. Leó után én, utánam Lehel, majd szorosan utána zárva a kört, Laci is megbetegedett. Leó és én viszonylag jól tűrtük, ki tudja miért, én nyertem a "leghamarabb egészséges" versenyt, de szegény kis Lehel egyre rosszabbul van. Tegnap elvittem dokihoz is, mert belázasodott és csúnyán köhög. Ott kiderült, a takonykór a fülére és a hörgőire is ráterjedt, így antibiotikumot is kap.
Nem ismerem még betegnek ezt a kicsi embert. Nem mertem megtenni, hogy egyszerűen nem adom be neki, mint anno a szteroidos krémmel. Még olyan kicsi és a láza sem megy olyan magasra mint Leónak szokott, viszont makacsabb, mert délutánra és estére mindig megemelkedik 8.5-re. Szelíden nyűglődik, amolyan lehelesen, lehetőleg egész nap karban szeretne lenni, leginkább pedig az enyémben persze. A gyógyszer ízét utálja, már ha csak a kanalat látja meg a kezemben, sír. Három nap megszakítással pedig két hónapja szívom az orrát... és spriccolok... és csöppentek... és elmosom az orrszívót... és spriccolok... és szívok... és csöppentek... és elmosom az orrszívót... és ha Lehel épp kap levegőt és tud nélkülözni egy csöppet, megfogom a nagyobbikat és vele is lezavarok egy spriccolós-orrszívós-csöppentős kört. Persze nem az energiáimat sajnálom a gyógyulás szolgálatába állítani... Inkább csak dühös vagyok a tehetetlenségem miatt, hogy nem tudok segíteni rajta, és hogy ilyen pici és máris ennyi nyavalyát kell legyűrnie.