Kétségbe vagyok esve, az irányítást átadtam Lacinak. Leó ugyanis éhségsztrájkba kezdett. Sosem volt "jóevő", de létezett nagyjából 5-6-féle étel, amit ismert és megevett. Ezeket variáltam. Mostanában kezdte a "lázadást", vagy a büntetésemet, azaz, hogy Ő nem hajlandó megenni semmit, amit adok neki, de eddig azért mégiscsak evett mindenből. Tegnap óta viszont nem. Reggelizni még reggelizett, de aztán egy falatot se, csak némi vizet ivott. Mikor pedig vacsorára is feltálaltam az el nem fogyasztott ebédjét, akkor sem tört meg. Így ment aludni, korgó hassal, mert nagyon éhes volt. (Két hete volt egy hasonló eset, de akkor adtam neki vacsira azt, amit kért és nagyjából három felnőtt ember adagját fogyasztotta el akkor). Tegnap semmit. Lacival jól összevitatkoztunk, szerinte ha csak tésztát akar enni, akkor egyen azt. Nem tudom. Éjszaka hányt kétszer, valószínűleg a kétnapos víztől, amit délután kortyolt az előszobában felejtett palackomból. Ma feladtam, Laci intézi az etetést. Reggelire piskóta, némi ropi fogyott, de csak alig-alig. Most krumplit főztem neki sós vízben, szegénykém kifejtette, hogy mennyire éhes, Ő vezényelte, hogy mennyit szedjek, még Ő maga a végén szedett magának egy szemet, de amikor az evésre került volna a sor, semmi. Nem hajlandó enni belőle. Most Lacival tésztát főznek. :(
Tudom, hogy Leó hamarabb törik, mint hajlik, nem érdemes vele szembemenni. Meg azt is tudom, hogy egy pici gyereknek nem lehet koplalnia napokat. Mert már jó egy kilóval kevesebb és ezt nem szedi vissza. Meg azt is tudom, hogy mindenféle testi ok kizárható, szimplán lelki eredetű a koplalása. Szeretnék erős lenni és nyugodt, ha nem eszik, hát nem eszik vállvonogatni, de nem megy. Iszonyú nagy felelősség. A másik út talán a ráhagyás, amit Laci javasol, nem ellentartani, így kihúzzuk a méregfogát. Csak attól félek, hogy néhány nap múlva addig romlik majd a helyzet, hogy már tésztát sem és vizet sem. Na akkor mit csinálunk? Mert iszonyú akaraterő van benne. (Ez olyan ismerős...:)
Azt hiszem, nincs más lehetőség, mint ez az utóbbi. Lazán, ráhagyva, megkérdezve mit kér, és ha kell ezredszer is megfőzve neki a tésztát... Nem tudok jobbat. remélem hamarosan jobb lesz.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)







Kedves Judit
VálaszTörlésKedves Judit,
egy ideje olvasgattam a blogodat, Kingán keresztül jutottam ide hozzátok, nekem is egy 3 éves kisfiam van, ráadásul hasonló típus. Amióta Leo ilyen lelki válságba jutott, elszorult szívvel olvaslak Titeket, ráadásul sokszor én is ilyen tehetetlennek érzem magam. Ha nem haragszol meg, adhatok pár tippet evés ügyben? Aggódó szülők vagyunk, de biztosan nem hal éhen, ha csak pár falatot is eszik. Készítsétek közösen a kedvencét, a jó hhangulat fontos, közben is be lehet kapni pár falatot, lehet kóstolgatni. Süssetek közösen vmi fincsi egészséges tápláló sütit (teljes kiörlésű liszt, magok, aszalt gyümölcs, friss gyümiből gyümölcstorta), vásárlojátok be közösen az alapanyagokat, mossátok meg, közbe kóstolgtás. Az én fiam imádja nyújtani, kiszúrni a formákkal a tésztát. Készítsetek turmixot (mond, hogy Lehel is de meginná, és majd ő is ilyen nagy, erős fiú akar majd lenni, mint te, stb.) Rakj a tányérjára ki vmilyen állatfigurát sajtból, szalámiból, zöldségekből kirakva, mond, hogy most megesszük a szemét, stb. Legyen ő cápa és a tányéron sok pici hal reszket, hogy jön a cápa és mind megeszi őket. Alma reszelve mézzel, fahéjjal, mond, hogy ilyet ettél kisbaba korodba, etesd, mint egy kisbabát, hisz a játék elterelheti a figyelmét magáról az evésről. Palacsinta sokféle töltelékkel, ő tölti, közben nyalakodik. Frissen facsart gyümölcslevek, segítsen az elkészítésben. Jégkrém friss gyümiből. Egyen apa vagy anya tányérjából, kanalával, annak varázsa van. Menjetek el pizzázni, hamburgerezni, étterembe, hátha az új közegben megjön az étvágya. Menjetek vendégségbe, máshol még a kaja is jobban esik, meg hátha látja más gyerekek példáját. Mindig együtt egyetek, lásson Titeket is enni. Ha van rá mód hozzon, főzzön a nagyi, az ő főztje ugye más. Vidd el nagyiékhoz "nyaralni", ott megnézve hogy viselkedik. Számoljátok hány falatot evett, hány van még a tányéron, a kihívás, feladat segíthet. Fontos a játékos forma, tudom már rágörcsöltél a témára, nehéz nagyon. Ültessétek a kedvenc játékállatát is az asztalhoz, segítsen megteríteni. Nézelődjetek a piacon, próbáljatok ki új, érdekes gyümölcsöket, megmoshatja, saját kis késével felvághatja. Kapjon új tányért, evőeszközt, pl. Leo felirattal. Kapható kreatív készletben pohár, amit maga festhet ki, ki kell égetni és kész, abból jobban esik inni. Van varázspohár is, amin meleg folyadék hatására előtűnik felirat, kép. Néha kell a keménység, de én ismerem, hiába keményítek be, hiába várok el következetesen dolgokat, az én fiam is hajlíthatatlan. Lazítás! Sok erőt kívánok Neked és sok együtt töltött időt Leoval, hogy mihamarabb visszanyerje önmagát. Örülök, ha már csak egy ötletem is beválik. Üdvözlettel: Chris (Zsombor anya)
Kedves Chris!
TörlésNagyon köszönöm a kommented, olyan nagyon jóleső érzés, hogy valaki ismeretlenül is olvas, érdeklődik, sőt energiát és időt áldoz ránk és próbál segíteni! KÖSZÖNÖM! A nagyszerű tippeket természetesen fölvettem a repertoáramba! :) Egyébként pedig szerencsére a teljes koplalás csak egy napig tartott, mostanra konszolidálódott a helyzet és csak extrém válogatós, de az éhenhalástól azért messze áll... :) Még egyszer köszönöm! Üdv. Judit
Jaj, és ha szabad, szívesen olvasnálak Benneteket... :)