Lehelt is, mint anno Leót, három hónaposan lehurcoltuk a Balatonhoz. :) Ez az első családi nyaralásunk (Dunaalmás hazai pályának számít:) két gyerekkel és mi tagadás fárasztóbb, mint amihez szokva vagyunk már. :) De persze megéri, mert Leó jól érzi magát, mi meg frissülünk és megmártózunk az üdítően ismeretlen körülményekben, a mókuskerék hiányában, no meg a Balatonban... :) Persze míg odáig eljutunk, az nem kis küzdelem. A cuccok összepakolása, a bőröndből öltözés, vagy a ki tudja hova tettemből... Amikor végre indulnánk, Leó kitalálja, hogy nem akar, Lehel meg átvált "hangoscsomag" üzemmódba szegénykém... Aztán jön a nyers erő, a negyven fokban jól esik egy kis testeddzés, míg betuszkoljuk a kiabáló kicsit és a kézzel-lábbal tiltakozó nagyot az autóba és már indulhatunk is... Majd mikor kiszállunk, 50méternyire az áhított céltól, fölpakoljuk a csomagtartó tartalmát magunkra és a Legédesebb Csomagunk is megadóan várja a következő programpontot, na akkor Leó összeesik az autó előtt és kijelenti, Ő bizony nem tud menni, vegyük föl... :) Persze nem tudjuk, ha akarnánk se tudnánk. Így néhány perc huzavona után csomagok vissza az autóba, gyerekek újra betuszkolódnak, majd kövér gázzal indulás hazafelé. Az első lámpánál Laci utoljára megkérdezi a dacoló háromévest, tud-e már járni és eljut-e saját lábon a strand bejaratáig, mire Ő legszebb hangján közli, persze, mi sem természetesebb, csak valahol meg kellene fordulnunk, Api... Szerencsére Api éles kanyart vesz, majd újra megérkezik a család, mielőtt leparkolnánk és kezdődne a csomagok újra kipakolása, Laci biztosra menve még egyszer megkérdezi Leót, hajlandó-e együttműködni... :) Leó bedob egy humort: "hát Api, majd meglátjuk, most ugrik a majom a vízbe!" Aztán gyorsan hozzáteszi, hogy csak viccelt... :) és tényleg...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése