2012. július 12., csütörtök
13 hetes és pont 3 hónapos Kicsi Lehel
Aki már nem is olyan kicsi. 8 kg, 65,5 cm. Ennyit a paraméterekről.
Ha pedig Rá gondolok, elsőnek a mosolya jut eszembe, mikor meglát, szégyenlősen de iszonyú lelkesen nagy elragadtatással mosolyog, közben pedig kis kezeit az arcához dörzsöli... :) A másik a finomság, amit már a pocakban is éreztem. Olyan érzékeny kis lélek, jelenleg igazi kis introvertált nyuszi, akinek még gyakran túl sok ez a világ. Igaziból a hasfájáson kívül nem hallottam még másért sírni, csak ha álmos és fáradt, de akkor iszonyúan hevesen, becsukott szemmel üvöltözik, mintha világvége volna... (Neki minden bizonnyal épp az is van ilyenkor, annyira szenved...) ...és a harmadik dolog, hogy olyan más, mint Leó... :) Főleg abban csúcsosodik ez ki, ahogyan a cicihez viszonyul. Az evéssel néhány perc alatt végez, eddigi élete során 2 alkalommal történt meg, hogy kifejezetten cumizni szeretett volna a cicin és 10 percnél hosszabban, lelkesen cumizgatott... Másrészt pedig cicivel nem megnyugtatható. Ez nekem annyira új és idegen, hogy sokszor belefutok a zsákutcába, a többéves megszokás, ugyebár... és ha nagyon sír, megpróbálok neki gyorsan cicit adni, szegénykém ilyenkor még dühösebbre veszi a figurát, még akkor is, ha egyébként éhes... Előbb meg kell nyugtatni, majd utána jöhet a tejecske is... :) és megnyugtatni Őuraságát rázogatással lehet hason fektetve a karomon... Huhh, említettem már, hogy 8 kiló és hogy 30 fok volt a héten a lakásunkban? :) Mondanom sem kell, a cicinelaltatás sem az Ő műfaja, marad a ringatás és az éneklés, mert igen ez a másik kedvence, ha éneklek neki! :) Komolyan mondom, nagyon muzikális, mindenfajta szép zenét szeret, figyeli, ha én éneklek, azért meg különösen odáig van... :)))
Ami a mozgást illeti, ügyesen tartja magát hason, nézelődik, de átfordulni még nem akar, még nem nyúl a dolgokért, bár ez utóbbit láthatólag már akarja, csak még nem megy... :) Hason szinte előrekúszik, ha valami tetszik neki, háton meg kezét-lábát mozgatja és nagyon izgatott és egy idő után elkeseredett lesz... :))) Viszont éjszaka, nem tudom, hogy csinálja, 90 fokot fordul a tengelye körül és így egészen közel kerül hozzám... :)
Leótól kissé tart, de Őt is megkülönböztetett mosolyokkal jutalmazza, illetve a hangjára jobban megnyugszik, mint az enyémre (már, ha nem sipít, csak kedvesen duruzsol a bátyó...)
Nagyon szeretem ezt a kis hurkás, kék szemű, Laci-szájú, tejillatú, vidám, finomlelkű, gömbölyűséget! :)))
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)








Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése