Majdnem kettesben

Ketten lenni jó! :) Mióta Leó megszületett, "csak" vele voltam kettesben, Lacival talán háromszor-négyszer pár órára. Tegnap elérkezett az idő, hogy egy teljes napot töltsünk kettesben, beleértve ebbe természetesen Lehelpocakot is. :) Bécsben jártunk, de ezúttal nem a játszótereket, hanem a karácsonyi vásárt és a fényeket csodáltuk. :) Nem volt könnyű itthon hagynom Leót, még az előző este is le akartam fújni a programot, mert nagyon nyűgös napokat él a fiatalember. Mégsem tettem végül, mert tudtam, mindegyikünknek szüksége van erre most. Leó végül elengedett reggel, bár újra szívettépő sírással indított, de használ, ha ilyenkor az ölembe veszem és néhány jól célzott mondatot mondok. Nem is tudom igazán mi az ami segít, az, amit mondok, vagy inkább az, hogy tudja már, szeretem akkor is, ha nem vagyok mellette, de egy idő után kiugrik az ölemből és azt mondja, "Mami, menj el! pá-pá!" és integet a kis kezével hozzá. Olyan jó volt így eljönni! Nem tudom, hogy tudtam volna-e másként... A napunk persze pazar volt csak Lehelpocak méltatlankodott a végén, jobban mondva inkább a 21 hetes kismamatest, ami már nem bírja a többórás gyaloglást... :) Leó pedig Nagyapa képei tanúsága szerint hasonlóan jól érezte magát mint szülei. Leszámítva persze, hogy elaludnia délután Mamitlanul nem sikerült... Hazaérve így egy nagyon fáradt, de jókedvű, nyakunkbaugró hozzámbújó nagyfiút találtunk, aki nem győz azóta is ölelgetni... :)))