Kiderült...

Ma voltunk ultrahangon. A legelső kép, amit láttam a monitoron, egy szép hosszú rugdalózó lábacska, hatalmas talpacskával... Mosolyogtam magamban egy nagyot, olyan ismerős volt ez a nagy lábacska... és persze elkezdtem gyanakodni... :) Aztán töviről-hegyire végignézték, végigmérték Picikénket, láttuk szemből az arcocskáját és a tátogó kis száját. :) Mindent tökéletesnek találtak. Aztán a legutolsó apró, de csöppet sem elhanyagolható részleten, nevezetesen a nemén kicsit megdöbbentünk, mert "természetesen" egy kisfiú költözött a pocakomba... A döbbenet csak egy másodperc töredékéig tartott, közvetlenül utána és azóta is ha rá gondolok, csak mosolygok és ízlelgetem a szót és jelentését, KISFIÚ. Olyan ismerős, olyan kedves nekem, olyan otthonosan érzem magam a fiús anyuka szerepben... és persze olyan új is, hiszen van már itthon egy kis csibészünk, most egy Öcsi érkezik, aki olyan más lesz, legalább annyira, mintha lány volna, csak épp fiú. :) Egyetlen fejtörést okozott viszont, mert ami a fiúneveket illeti, nagyon rosszul állunk... Így hát elbúcsúztam a Lorintól, ki tudja, egyszer talán lesz még Lorinunk is... :) és csattognak a fogaskerekek, hogy végre nevén nevezhessük ezt a mostanra 19 hetes magzatvizet kortyolgató nagylábú pici kincset!!!