Végre itthon...

Csütörtökön hazaérkezett Laci. Nem is mondok semmit, a képek magukért beszélnek. Talán csak annyit, hogy Leó a nyakába ugrott (rá nem jellemző módon, mert már olyan is előfordult, hogy "bosszúból" hosszú percekig ignorálta a hazatérő Lacit:). Tegnap sajnos munkanap volt, Laci csak este nyolcra ért haza, Leó gyakorlatilag elfelejtette, hogy Api itthon van, nem számított rá. Mikor nyílt az ajtó, megkérdezte, "Most ki jött haza?" (nagy volt itt a jövés-menés az utóbbi időben, nagymamák, nagypapák váltották egymást.) Aztán odaszaladt az ajtóhoz és másodszor is megörült Apinak, "Nagyon szeretlek Api!" és már ugrott is a nyakába. :) Olyan őszintén, olyan csendesen, olyan igazán tud örülni. :)