2011. szeptember 26., hétfő
Hjaj, avagy dráma a játszón...
... és a dráma kirobbantója az én eddig galamblelkű(nek hitt) nagyfiam, aki még akkor sem ütött vissza eddig, ha megütötték és kiabáltak rá...
Néhány hete a következő incidenseknek vagyok tanúja a játszón, legfőképp pedig a kisvonat vezetőfülkéjében: Leó már messziről kiszúrja, hogy üres a vonat, uzsgyi odaszalad, hogy vezesse, ám ekkor egy másik kis masinisztajelölt is felüti fejét... Leó eddig csak nyüszített egyet, de mindig jobb belátásra bírtam, sőt még olyanra is volt példa, hogy önként átadta a helyét. Most pedig lökdösődik, sőt, tegnap végül rácsapott egy kisfiú fejére, ma pedig egy nála jóval kisebb kislányt lökött föl úgy, hogy az nekiesett a vonatnak... (Mentségére legyen szólva, némiképp disztingvál a méret alapján és az egészen kicsi totyogókat csak a mutatóujjával pöcköli meg, bár azok ettől is elborulnak... :( Másrészt pedig mostanában, ha nem Ő volt ott eredetileg, csak bemegy, jelentőségteljesen a masiniszta mögé áll, közben pedig rámsandít, látom-e, milyen szépen kivárja a sorát...) Értem én, hogy ebben a korban az egoizmus még normális és nem képes, vagy csak kevéssé képes megérteni, hogy más esetleg mást érez, gondol, akar, mint Ő, illetve, hogy a frusztráció okozta dühét még nem tudja kordában tartani. De akkor is borzasztó érzés látni, ahogy fájdalmat okoz másoknak az én jólelkű és szelíd gyerekem, ráadásul majd elsüllyedek szégyenemben a többi szülő előtt, akiktől nem győzök bocsánatot kérni. Illetve persze nagyon nehéz megszokni, hogy a játszótéren Leót nem lehet "őrizetlenül" hagyni, ha más gyerek is mellé szegődik, ha a vonat felé veszi az irányt, újabban én is szaladok vele, hogy megakadályozzam a menetrendszerinti összeütközést. Ilyen esetben pedig rendszerint kiemelem a rendetlenkedőt, megsimogatom a bántalmazott buksiját, majd Leót elvonszolom a legközelebbi padig, hogy megbeszélhessük a történéseket. Elmondom, hogy értem, hogy dühös, mert Ő akar vezetni. Aztán, hogy de akkor sem szabad bántani senkit, mert a másiknak az fáj. Aztán, hogy ha máskor azt szeretné, hogy ne zavarják a vezetését, inkább kérje meg a másikat, hogy menjen arrébb, mert most Ő vezet. Világos, egyszerű tőmondatokban beszélek, hogy átmenjen a lényeg, de mégis úgy érzem, nem érti, lepereg róla az egész... Nem tudom, még hány ilyen incidensnek kell megtörténnie, hogy változtasson a viselkedésén. Talán, ha jobban tud majd beszélni, kifejezni magát, az nagy segítség lesz, mert most tudom, hogy még nem tudja megértetni magát más gyerekekkel.
Az érem másik oldala. Leó (meglepő módon:) épp egy kormányt tekerget egy eddig ismeretlen játszón, mikor odaszalad hozzá egy másfélszer akkora öt év körüli fiú és egy cm-es távolságból Leó arcába üvölt valami durvaságot ("hogy takarodjon innen az anyjához"????). Leó rezzenéstelen arccal, a hangerő miatt kissé összevont szemöldökkel végighallgatja, majd kezével egy elegáns "légyelhajtó" mozdulatot tesz, mire a nagyfiú (gondolom látva, hogy nem ért célt) eloldalog.
Örülök, hogy bátor (legalábbis, hogy annak mutatja magát, mert persze, hogy a lelkében mi zajlott ezalatt, azt nem tudom)... és persze annyira bízom benne, hogy egy-két év múlva Ő nem ilyen négy-öt éves lesz! Addig pedig a játszótér összes angyala őrizze a kisebbeket és persze én is résen leszek! :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)








Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése