Barbapapa

Egy-két hónapja Leó ismerkedik a mozgókép világával. Sokáig nem engedtem neki semmit nézni, mert meggyőződésem, hogy nagyjából két éves kor előtt kifejezetten ártalmas lehet még az úgymond "bébiknek" készített mese is... Aztán persze az iPad megjelenése után, amit bámulatos sebességgel tanult meg kezelni, gyakorlatilag önkiszolgáló lett és segítség nélkül elindítja a leonapok videóit. Ezek a róla szóló videók voltak az ízelítők, aztán néha-néha Laci elindított egy-két természetfilmet. Volt Leónak egy kedvence is, afrikai zenére meglehetősen komótosan zebrák vonultak a képernyőn hosszú percekig balról jobbra... :)))
Mostanra pedig "mesefogyasztóvá" vált. :) Kisvakonddal kezdtük, mert Őt ismerte már a könyvekből, de hamar rá kellett jönnünk, néhány kedves rész kivételével igazán vad dolgok vannak benne. Néhány napja Lolka és Bolka a favorit, nem mondom, itt is van egy-két melléfogás, de a nagy kedvencek is ezekből az epizódokból kerültek ki eddig. Az abszolút győztes pedig a Barbapapa, mert minden (eddig látott része) kedves, beszélnek a szereplők és van mesélő is, no és igencsak lassú, azaz emészthető. Az egyetlen apró probléma ezzel a kis mozizással, hogy reggeli illetve vacsora közben történik... Tudom, fatálerror, de Leó eddig is csak úgy volt hajlandó odaülni az asztalhoz, ha meséltem neki közben.... így aztán mentségemre legyen mondva, nem most szúrtam el a dolgot. :) (Mellesleg újabban Ő maga mondja, hogy csináljam a vacsorát! :) Amit pedig annyira szeretek, hogy tud mértéktartó lenni. egy-egy rész után közli, "ez jó volt, még egyszer megnéz!" majd kikapcsolja a gépet, és ásítva azt mondja: "húúú, elfáradtam." :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése