Hjaj, avagy dráma a játszón...

... és a dráma kirobbantója az én eddig galamblelkű(nek hitt) nagyfiam, aki még akkor sem ütött vissza eddig, ha megütötték és kiabáltak rá... Néhány hete a következő incidenseknek vagyok tanúja a játszón, legfőképp pedig a kisvonat vezetőfülkéjében: Leó már messziről kiszúrja, hogy üres a vonat, uzsgyi odaszalad, hogy vezesse, ám ekkor egy másik kis masinisztajelölt is felüti fejét... Leó eddig csak nyüszített egyet, de mindig jobb belátásra bírtam, sőt még olyanra is volt példa, hogy önként átadta a helyét. Most pedig lökdösődik, sőt, tegnap végül rácsapott egy kisfiú fejére, ma pedig egy nála jóval kisebb kislányt lökött föl úgy, hogy az nekiesett a vonatnak... (Mentségére legyen szólva, némiképp disztingvál a méret alapján és az egészen kicsi totyogókat csak a mutatóujjával pöcköli meg, bár azok ettől is elborulnak... :( Másrészt pedig mostanában, ha nem Ő volt ott eredetileg, csak bemegy, jelentőségteljesen a masiniszta mögé áll, közben pedig rámsandít, látom-e, milyen szépen kivárja a sorát...) Értem én, hogy ebben a korban az egoizmus még normális és nem képes, vagy csak kevéssé képes megérteni, hogy más esetleg mást érez, gondol, akar, mint Ő, illetve, hogy a frusztráció okozta dühét még nem tudja kordában tartani. De akkor is borzasztó érzés látni, ahogy fájdalmat okoz másoknak az én jólelkű és szelíd gyerekem, ráadásul majd elsüllyedek szégyenemben a többi szülő előtt, akiktől nem győzök bocsánatot kérni. Illetve persze nagyon nehéz megszokni, hogy a játszótéren Leót nem lehet "őrizetlenül" hagyni, ha más gyerek is mellé szegődik, ha a vonat felé veszi az irányt, újabban én is szaladok vele, hogy megakadályozzam a menetrendszerinti összeütközést. Ilyen esetben pedig rendszerint kiemelem a rendetlenkedőt, megsimogatom a bántalmazott buksiját, majd Leót elvonszolom a legközelebbi padig, hogy megbeszélhessük a történéseket. Elmondom, hogy értem, hogy dühös, mert Ő akar vezetni. Aztán, hogy de akkor sem szabad bántani senkit, mert a másiknak az fáj. Aztán, hogy ha máskor azt szeretné, hogy ne zavarják a vezetését, inkább kérje meg a másikat, hogy menjen arrébb, mert most Ő vezet. Világos, egyszerű tőmondatokban beszélek, hogy átmenjen a lényeg, de mégis úgy érzem, nem érti, lepereg róla az egész... Nem tudom, még hány ilyen incidensnek kell megtörténnie, hogy változtasson a viselkedésén. Talán, ha jobban tud majd beszélni, kifejezni magát, az nagy segítség lesz, mert most tudom, hogy még nem tudja megértetni magát más gyerekekkel. Az érem másik oldala. Leó (meglepő módon:) épp egy kormányt tekerget egy eddig ismeretlen játszón, mikor odaszalad hozzá egy másfélszer akkora öt év körüli fiú és egy cm-es távolságból Leó arcába üvölt valami durvaságot ("hogy takarodjon innen az anyjához"????). Leó rezzenéstelen arccal, a hangerő miatt kissé összevont szemöldökkel végighallgatja, majd kezével egy elegáns "légyelhajtó" mozdulatot tesz, mire a nagyfiú (gondolom látva, hogy nem ért célt) eloldalog. Örülök, hogy bátor (legalábbis, hogy annak mutatja magát, mert persze, hogy a lelkében mi zajlott ezalatt, azt nem tudom)... és persze annyira bízom benne, hogy egy-két év múlva Ő nem ilyen négy-öt éves lesz! Addig pedig a játszótér összes angyala őrizze a kisebbeket és persze én is résen leszek! :)

Picikénk

Tegnap, mikor elaltattam ebéd után Leót, felöltöztem és otthon hagytam a Fiúkat, ugyanis jelenésem/sünk volt a dokinknál. Általában ha elmegyek, főleg, ha alvás alatt, rosszul érzem magam, de most olyan nagyon jó volt csak kettesben lenni Vele. A kocsiban végig vigyorogtam és énekelgettem, mert szinte láttam magam előtt az uh-képet egy buksival két ici-pici lábbal és kezecskével... és valóban, alig egy óra várakozás után tényleg megláthattam... Olyan hihetetlen, hogy annyira picike még, alig-alig érzem, hogy van és máris emberformájú ez a kis Élet odabenn. Siklós mindent rendben talált, most épp 11 hetesnek mérte, így marad az április 12. a saccolt születési dátum. Nekem tetszik, bár kiegyezem bármely korábbi áprilisi dátummal is. :) Ami még kiderült, hogy a CMV víruson már átestem, így védettnek minősülök és nem veszek részt a kísérletben, miszerint a terhesség alatti friss fertőzés esetén (mivel a magzatot súlyosan károsíthatja), immunglobulint adtak volna. Így még jobb. :) Magamról pedig annyit, hogy lassan-lassan úgy tűnik vége a hányós időszaknak, kezdek esténként jobban lenni mindannyiunk örömére! :) A pocakom pedig szépen növöget (bár a doki érzéketlenül nem létezőnek minősítette), de a játszótéri gyakorlott szemű anyukák már gyanakodva méregetik! :) Ez azért csak jelent valamit! :)))

Gyerekszáj

Édes mondatok

Minden este nevetve mesélem Lacinak, Leó miket mondott aznap. :) Olyan varázslatos időszak ez a beszédmegindulás, legalább olyan mérföldkő, mint a felülés. :) ...és persze mint elvarázsolt szülők, nem győzünk betelni Fiacskán újabb és újabb mondataival, gesztusaival, azzal, ahogyan magyaráz, ahogy érvel, ahogy kivágja magát a helyzetekből... Igen, ilyesmi is megtörténik már. :) Tegnap a játszótéren látom, hogy levette a cipőjét és már a zokniját is húzza. Rászólok, hogy ne tegye, mert hűvös van már. Mire Ő ellenkezik, aztán miután jobb belátásra tér, így szól: "Csak ki akartam rázni a cipőből a homokot..." Na persze... :))))) Egyébként pedig ha megkérdezem tőle, hogy miért csinálta ezt vagy azt (némi felháborodással a hangomban), rendszerint meg tud rá felelni, sőt, van hogy ésszerű is amit mond... "azért csináltam,...." Vagy az is előfordul, hogy ilyenkor visszakérdez, "Mami, miért vagy ideges?" :) Néha pedig, mikor Ő maga is érzi a helyzet komolyságát: "Még egyszer nem előfordul!" (Na itt magamba szállok és visszaveszek a lendületből... :) Azon mindig megdöbbenek egyébként, hogy milyen jól érzi és látja az érzéseimet. Tegnap beakadt az ujjam a bukósisakján lévő egyik résbe, mire felszisszentem. Erre Ő: "Mami, miért megijed?" De a legjobban azt szeretem, hogy be nem áll a szája és minden mozdulatát és gondolatát lényegesnek találja kommentelni: "Egyszer kisrepülőt, nagyrepülőt idehoz trambulinra, itt áll, hirtelen meglát ablakon fák között a holdat." :))))

Barbapapa

Leó rajzol

Már régóta tud gyönyörű köröket (vagy ahogyan Ő mondja O-betűt) és egyeneseket rajzolni, de csak mostanában kezd ráérezni az ízére. Kombinálva a két ismert formát, csak a képzelet szabhat határt az alkotásainak... :) Ha rajzolt egy ákombákomot, eddig megkérdezte a felnőttektől, "e mi?". A leleményes válaszokon aztán együtt nevettünk. Mostanában viszont Ő mondja meg, mit rajzolt, "Mami gyere nézd meg, milyen szépet rajzoltam!" "és mi ez, Leó?" Mire jön is a válasz, általában az alábbiak közül valamelyik: napocska, repülő, alma, TV, iPad, Tv-t/iPad-et néző bácsi... :) Képeinken pedig az első napocskát és repülőgépet fedezheti föl a figyelmes olvasó. :)

Leó és az igeidők

Kezdetben vala a Most. :) Azóta pedig sok víz lefolyt már a Dunán és Leónak mostanra szavai is vannak rá, hogy kifejezze a történések időbeliségét. Leginkább háromféle szót alkalmaz, a jelenre vonatkozóan a "most", a múltra a "tegnap", a jövőre pedig a "holnap" szavakat. :) Így aztán mindegy, hogy valami ténylegesen tegnap, vagy egy hónapja történt-e, neki az "tegnap". :) Így keletkeznek a következő mondatok: "Ezt itt hagyom, majd holnap (értsd: ha hazajövünk a játszóról) megtalálom." :) Ritkán, de előfordul, hogy összekeveri a holnapot és a tegnapot: "Ez az étel holnapról megmaradt." :) ... és mindezt rendkívül tudálékos gesztikulációval kísérve magyarázza... :)))

Sötétben

Néhány hete vettem észre, hogy Leó fél a sötétben. Nem túl erős még ez az érzés, de már többször előfordult, mikor kiküldtem pl. a fürdőszobába a fellépőjéért, nem indult, csak ült és nézett rám. Illetve, "Nem, Mami", azaz, hogy menjek inkább én. Csodálkozva kérdeztem, hogy miért nem akar Ő menni, (eddig mindig elsőre ugrott), mire Ő: "Sötét van." "Kicsit félek." Persze ha felajánlom, hogy menjünk együtt, máris jókedvűen ugrik. Tegnap este, mikor a játszótérről hazajöttünk (és már sötét van ilyenkor, ó borzalom!), szokás szerint előrerohant a nappaliba, majd megtorpanva így szól: "Hoppá! Sötét van. Mamiiiii!" De este az elalvással, illetve éjszaka nincs probléma, persze természetesen még mindig nem egyedül abszolválja a nevezett programpontokat. :))) Kicsit fura ez, mert a szakirodalom szerint a sötéttől való félelem szinte soha nem kezdődik három éves kor előtt, hiszen ez már egy szimbolikus félelem, (a sötét, mint a szeparáció szimbóluma okozza a szorongást) de állítólag van egy olyan összetevője is, hogy a gyerekek attól is tartanak, hogy a sötétben nem mozognak olyan ügyesen, és emiatt megüthetik magukat... Így vagy úgy, Leó ha nem is nagyon, de fél a sötétben. Nagyfiú. :)

Röviden

Leónak tegnap újra levágtuk a haját, most először tűrte igazán jól, könnyek és tiltakozás nélkül... Elképesztő, hogy mennyire pasisan hiú ez a miniférfi... Ki gondolná, hogy egy ilyen rémséges művelethez, mint a gépi hajvágás, mindössze néhány kulcsszó kell, hogy együttműködésre nyerjük a fiatalembert... mint példáil: "csinos nagyfiú leszel", vagy hogy "nézheted közben magad a tükörben" :)))) De tény, csinos nagyfiú lett.

Méhecskéim :)

Én magam nem vagyok egy konyhatündér, de úgy tűnik, jó hatással vagyok a körülöttem élőkre ebből a szempontból (is)... :) Képünkön a szorgos méhecskék szerepében Apa és Fia tüsténkedik, hogy kenyeret süthessenek az anyakirálynőnek, aki ezalatt a kanapén növesztgeti pocakját... :))) (na jó nem, én épp akkor vacsorát sütöttem a méhecskéknek... :))) Viszont gyönyörűek lettek a kenyerek és Leó szerint is finomak, ami nem is kis dolog, tekintve hogy kenyérről van szó... :)