Maradandó

Maradandó, de legalábbis tartós sérülést szerzett ma Leó. :(((( Kis vasgyúrónk ma a konyhát elszeparáló rácsot kezdte rágni (többek között, de ez volt a legkeményebb) és lepattant egy jó darab a jobb első metszőjéből. Iszonyú lelkiismeretfurdalásom van. Láttam, hogy rágja, megpróbáltam tenni ellene, de odamenni épp nem tudtam. Nem tudom, pontosan mikor történhetett, mert nem fájt neki. Ez a konyharács amúgy is nagy dilemma, mert ha beteszem a lábam keserves sírásba tör ki, mert nem tud utánam jönni. Ha viszont nyitva hagyom, bejön és beindítja a mosogatógépet, magárarántja a levest, kipakolja a mélyhűtőt, az edényekkel csörög a kövön, magára borítja a késeket stb stb...
Annyira sajog a szívem, ha látom a hajdan gyönyörű szabályos fogacskáját így csorbán... :(((

Jó úton

Feltétlenül meg kell emlékeznem Leó pszichés fejlődésének újabb mérföldkövéről, amit a napokban fedeztem föl és úgy de úgy örülök neki... :) Nem kisebb dologról van szó, mint a majdani empátiás érzések előhírnökeiről. Egy ideje már észrevettem, hogy ha mi felnőttek beszélgetés közben nevetünk valamin, Ő lelkesen bekapcsolódik és velünk kacag jóízűen. De nem csak a pozitív érzésekbe képes már beleélni magát. Az előző héten szívtuk az orrát, amit egy bespriccelés előz meg. Hogy jobban viselje, mindig magamnak spricceltem előbb. Közben figyeltem az arcát, ahogyan Ő pedig az enyémet. Ahogyan eltorzult az enyém (mert felnőttség ide vagy oda, nem épp kellemes ez a kis orrspricc-dolog... :), úgy ráncolódott az övé is, majd pedig széles mosollyal jutalmazta bátor mamiját... Ma pedig bevágtam a fejem. Nagyon. Büszke vagyok magamra, mert nem szentségeltem, csak sziszegtem, Leó figyelt. Mondtam neki, hogy mami bevágta a fejét, mire összeráncolt homlokkal megfogta a saját buksiját és fájdalmas arckifejezéssel utánozta a mozdulatot, "Bumm". Aztán kértem, ha megsimogatná, már nem is fájna. Jött és simogatott. Sokszor. :) Annyira szeretem!!!

Zoo

...és ha már Nyíregyháza, természetesen meg kellett ismételnünk a három hónappal ezelőtti állatkerti látogatásunkat! :) Most, hogy Leó képekről már jobban "ismerte" az állatokat, illő volt neki élőben is prezentálni néhányat, nehogy azt gondolja, hogy a zsiráfnak tényleg csörgős masni van a nyakában, a zebrának meg kerekei vannak... :) A fogadtatás döbbenetes volt... Úgy nézte az állatokat, mint aki csodát lát, (Laci szerint "ilyen állat márpedig nincs is!" arckifejezéssel :) mindtől integetéssel búcsúzott, mikor elhagytuk őket. Legjobban a majmok, a madarak, a halak és persze az oroszlán, a zebra meg a zsiráf tetszett neki. :) Persze mindvégig megőrizte technikai érdeklődését, mert bár egy óriás zsiráf pofija épp karnyújtásnyira volt tőle, mikoris észrevett egy hatalmas csavart, ami természetesen azonnal lekötötte a figyelmét, s máris csavarozott volna... :) Vagy az óriás akváriumban a színes halak lenyűgöző látványa közben egy oldalpillantása két gyönyörű ikerlányra tévedt, akiket azonnal meg kellett ölelnie, vagy ha ez nem sikerült (mert ők nem hagyták) akkor legalább a bátyjukig üldöznie... :)))

Leó nyaralt...

Leó majd egy hetet Nyíregyházán nyaralt a nagyszülőknél, természetesen előbb csak mamival, később pedig apa kíséretében. Ez alatt az idő alatt is rengeteget változott, főleg az, ahogyan néz, ahogy ért, ahogy mozog, ahogy kifejezi magát, ahogy nevet, ahogy sír, ahogy küzd az elalvás ellen... szóval sokmindenben. :) Egyre inkább kisgyerek. :) Igazi élmény volt ez a néhány nap, bár vittem néhány játékot, de teljesen felesleges volt... :) A nagyszülők ugyanis nem restellték befogni Leót a házimunkába. :) Asztalt tolt és húzott ki és be, padot nyitott és zárt, ágyazott, szekrénybe ki-be pakolászott, gereblyézett, sepregetett, szemetest nyitott és virágot locsolt. Mindezeket pedig földöntúli boldogságtól ragyogó arccal... :)))

Kertész leszek és Ezermester...

Ha Leó beszélni tudna, a kérdésre, mi leszel, ha nagy leszel, valószínűleg ezt a választ adná... :) Kertész leszek és ezermester,utcaseprő és szakács! :) Szenvedélyesen fúr-farag, porszívózik, kalapál, vasal, tereget, törölget, főz, virágot locsol, gereblyézik, söpröget, és nyilván kihagytam egy csomó mindent... :)

Mami és a szigor

Úgy tűnik, családunkban én képviselem a "könyörtelen" határokat, amiket a józan ész diktál... :) Laci meg a lágyszívű papa, akit elragadnak az érzések és "azonnal mindent", amiben Leó örömét leli beszerez/ne... :))) A minap a Cinielben fagyiztunk, amit azért is szeretünk, mert míg mi kávézgatunk, Leó játszhat a kerthelyiségben lévő remek játékokkal, van csúszda, konyha, hinta, házikó. Ez utóbbi különösen tetszett Leónak. Mostanra olyan ügyes, hogy egyedül használja a minicsúszdát is, illetve a konyharészlegben is otthonosan mozog (a kiskancsót abban a szekrényben keresi, ahová utoljára tette, hisz ott a helye...:)) Szóval mi nyugodtan hátradőlve büszkén gyönyörködünk Csemeténkben... és akkor Laci lelkesen közli, vesz egy ilyen házikót Leónak. Lelki szemeim előtt felrémlett a nappalink, amit gyakorlatilag szinte így is ellepnek már a játékok, és valóban, a szőnyeg közepére még pont beférne egy ilyen házikó... :) Sikerült meggyőznöm, hogy szükségtelen, és nem a helyhiány a legfőbb érvem. :) De úgy szeretem, hogy iyen. Meg azt is, hogy meggyőzhető... :) Meg azt, hogy azért alapvető dolgokban egyetértünk. Szeretjük, hogy a nappali a játszótér, nem tudom elképzelni, hogy a gyerek(ek) egy külön szobában "eljátszódjanak", míg mi a felnőttek életterében "élünk". :)

Majdnem

Leó szeret hintázni, főleg ha közben együtt bohóckodunk, kitalálok mindenfélét, dobálom neki a pandát, Ő elkapja, majd ledobja, hogy koppanjon az orra, éneklünk, pörgünk, egyszóval jó móka. A minap is hintázott, de én lehuppantam mellé egy kicsit megpihenni, és belelapoztam egy könyvbe. Hallottam, hogy unatkozva nyöszörög, de gondoltam elnézelődik egy kicsit, ahogy szokott. Aztán a nyöszörgés erősödött, mire felnéztem a könyvből, a következőket láttam: A hinta kifordulva, Leó egyik lába az ég felé mered, a másik még épp a hintába akadva tartja, fejjel lefelé széttárt karokkal lóg... Hirtelen ledermedtem és kellet a másodperc tört része, hogy ráeszméljek, nem az esést látom, hanem az esés előtti másodperceket, így még volt időm utánakapni és kiemelni. Ő egy kicsit sírdogált, de amint fejjel felfelé került, megnyugodott. Nem úgy mint én, (még percekkel a történés után is remegtem... :) de gyorsan visszatettem a hintába, nehogy rossz emlékkel záródjon a kaland. Közben pedig rájöttem mi történt, sikerült kihúznia az egyik lábát, és kívülre tennie, amitől a hinta megfordult vele... Azóta felügyelet nélkül (ami szigorúan szemmel való követést jelent:) nem hintázik... :)

Végre

Talán születése óta most először mondhatjuk, hogy minden rendben Leóval, tökéletesen működik! :) Na nem, mintha eddig olyan nagy probléma lett volna, de most a szakemberek Budakalászon a kontroll alkalmával mindent rendben találtak, meg is dicsérték, mert a finommozgása nagyon ügyes. A lábacskáján ugyan még van egy kis kapaszkodó reflex, főleg, ha egyensúlyozik, de sokkal kevésbé, mint három hónapja. Illetve magabiztosan jár, mindkét kézzel ügyesen dolgozik, nincs aszimmetria, egyszóval minden ok, fejlesztésre nem szorul. Azért eljárok majd vele csoportozni, mert szerintem nagyon jót tesz neki, hogy hasonló korú gyerekekkel együtt ügyesedik. :) Meglátjuk. :)

Leó 16 hónapos

16 hónapja bújt ki a pocakomból picike újszülöttként. Ha most visszanézem azokat a képeket, már ott is annyira önmaga, annyira Leó. :) De most, így 16 hónaposan érzem először igazán, hogy nem baba már, hanem kisgyerek. Jó érzés, nehéz érzés, legalább olyannyira ambivalens vagyok, mint Ő, ezzel a változással kapcsolatban.
Mert amikor hozzámbújva szopizik, egy hatalmas babát látok a karomban, de amikor ellök magától, vagy csak figyelem, ahogyan tesz-vesz, magyaráz, szaladgál, énekel, háta mögött összetett kezekkel komor ábrázattal sétál, vagy épp elnyúl teljes hosszában az ágyon, egy kisfiút látok már. :) Mégis, ma először érezni is ezt érzem, KISFIÚ. Talán kezdem elengedni a babámat... :)))
Leó kisfiú 16 hónaposan:
Szociális dolgok: Szereti a gyerekeket és az öregeket! :) Nem idegen tőle, hogy idegen gyerekeket ölelgessen... még ha azok viszonzásul ütnek is... :( A játszótéren megölelt egy nála idősebb kisfiút, miután az bemutatta neki a mászókák használatának csínját-bínját... :) Nóriék esküvőjén egy öreg nénivel szemezett, aki kedvesen mosolygott rá, majd Leó odahúzta Papát egy előzőleg felfedezett rugós kutyához, megmozgatta és a nénire nézett és megmutatta neki a kutyát... :) Idegenekkel szemben óvatos, de érdeklődő, barátságos.
Beszéd: mama, nem, brümm, bumm, és az állathangok, a vau-vau jellegzetesen erős csücsörítéssel kísérve... :)
Mozgás: Szerintem már szalad is... :) itthon legalábbis. Tornyot épít, kupakot csavar le-föl. Lépcsőn fölfelé néhány fokot már egyedül is megy, többet nem hagytam, mert leesne... :)
Alvás: Éjszaka még mindig sokat szopizik, de legalább nappal is legény...:) Nem rendszeresen, de általában késő délelőtt és késő délután alszik egy keveset. (Ma semmit semmikor, de ez azért ritka)
Evés: Ami a fogára való, az jöhet, (kivéve ha nem). Kedvencek kedvtelési sorrendben: Cici, Kölesgolyó, Fruttapura, Mamirizottója, Rizs, Hús, Főzelék, Krumplipüré. Szájnyitogatása kiszámíthataln, van, hogy megmakacsolja magát, pl napok óta a vigantolt sem hagyja, hogy beadjam, pedig eddig magától tátotta a száját... (???)
Leóról szubjektív szülői szemmel: Annyira büszkék vagyunk Rá! Nagyon jólelkű, mosolygós, szeretnivaló tünemény! Újabban különösen szereti, ha különböző feladatokat adok neki, főleg, ha valami házimunkát... :) Kincs ez a gyerek! :)))

Matrica

Az elnevezés nagyon találó, Kingától loptam (remélem nem bánod, hogy átvettem). Nálunk ez annyit jelent, hogy Leó megkezdte matrica-korszakát. Eddig árnyékként követett, most fogja a kezem. Akkor is, ha én megyek valahová, de akkor is, ha Ő menne, de egem húz hozzá. Ha a kezem épp tele van, hát az egyik lábamba csimpaszkodva jön mellettem. Kevés, ha együtt játszunk, közben is az ölembe akar ülni, együtt fogjuk meg a fakanalat, a kisautót, együtt vegyük le a polcról a könyvet, stb stb... :) ..és persze a fonákja is kezd megjelenni, néha eltol magától, kibontja magát az ölelésemből, majd miután engedem és lekerül a földre, szélesen mosolyog egyet, majd visszamászik az ölembe. :) Még szerencse, hogy kiköpött tankönyvi az eset, különben most kétségbeesnék és önmarcangolnék, vajon mit rontottam el... :))) Egyébként pedig mindezek ellenére, vagy éppen ezzel együtt, még talán soha ilyen közel nem éreztem magamhoz, ha épp teljes az összhang. mindketten eufóriában úszunk... :) ha meg nem kerek a világ, én tudom, hogy mindjárt jobb lesz, igyekszem úgy tenni, hogy Ő is tudja... :)))