Feltétlenül meg kell emlékeznem Leó pszichés fejlődésének újabb mérföldkövéről, amit a napokban fedeztem föl és úgy de úgy örülök neki... :) Nem kisebb dologról van szó, mint a majdani empátiás érzések előhírnökeiről. Egy ideje már észrevettem, hogy ha mi felnőttek beszélgetés közben nevetünk valamin, Ő lelkesen bekapcsolódik és velünk kacag jóízűen. De nem csak a pozitív érzésekbe képes már beleélni magát. Az előző héten szívtuk az orrát, amit egy bespriccelés előz meg. Hogy jobban viselje, mindig magamnak spricceltem előbb. Közben figyeltem az arcát, ahogyan Ő pedig az enyémet. Ahogyan eltorzult az enyém (mert felnőttség ide vagy oda, nem épp kellemes ez a kis orrspricc-dolog... :), úgy ráncolódott az övé is, majd pedig széles mosollyal jutalmazta bátor mamiját... Ma pedig bevágtam a fejem. Nagyon. Büszke vagyok magamra, mert nem szentségeltem, csak sziszegtem, Leó figyelt. Mondtam neki, hogy mami bevágta a fejét, mire összeráncolt homlokkal megfogta a saját buksiját és fájdalmas arckifejezéssel utánozta a mozdulatot, "Bumm". Aztán kértem, ha megsimogatná, már nem is fájna. Jött és simogatott. Sokszor. :) Annyira szeretem!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése