Testvérek

Újra és újra megállapítom, a három gyerek az nem háromszor egy... :) Nekem legalábbis ez a legnehezebb a testvérségükben és a létszámukban, ugyanis ebből adódóan ha épp rossz napjuk, kedvük van, megkeserítik egymás életét, meg persze az enyémet... Viszont, amikor túljutunk ezeken a bugyrokon, újra és újra rácsodálkozom, micsoda ajándék, hogy vannak egymásnak!
Tegnap elnéztem a Legkisebbet, ahogyan legózott a nagyokkal...
...és ha csak ennyit írnék, az olyan lenne, mintha nálunk ilyen idill honolna, ahol a három (a 6, a 3 és az 1 éves) gyerek a legnagyobb harmóniában együtt építkezne, mi sem természetesebb ennél délután. :) Szóval a teljesség kedvéért megemlítem, hogy nem így kezdődött, hanem, hogy Leó meg Lehel duplóvárat építettek és persze Lorint nem engedték oda, nehogy szétrombolja. (Ági szívem, a kedvedért még egy korábbi momentumot is megemlítek, miszerint azért duplóztak, mert az összes többi játék büntibe vonult a délelőtti kupleráj elpakolásának szabotálása miatt... :) )
...Szóval duplóztak és látom, hogy Olyinka (becsületes nevén Lorin) dupló elemmel a kezében próbálja megközelíteni a készülő várat. Szóltam a Fiúknak, nagyon elcsodálkoztak Húguk kezdeményezésén és kíváncsiságból engedték, hogy Ő is rakja, sőt, adták a kezébe a kockákat és biztatták... (egy darabig, míg Lorin véletlenül föl nem döntötte a várat...:) Hihetetlen, de ez az idő is eljött, hogy az alig egy éves legozik. Szakszerűen illeszti, teszi a tetejére, koncentrál és persze nem jó neki akármi, amire teheti, neki csak Az jó, amire a másik kettő is pakol... :)
A másik rácsodálkozásom ma hajnalban történt. Leó éjjel valami rosszat álmodott és átszaladt hozzám, ám amikor behuppant mellél, Lorin épp akkor ébredt és mire cicit adtam Lorinnak Ő már aludt is az oldalamon, így nem vittem vissza a saját ágyába, hanem így folytattuk az éjszakát. Hajnalban Lehel mamizása hasított bele a csendbe, ugrottam, szaladtam, cicit adtam odaát is, majd mikor már a kezemet fogva visszaaludt, hallom Lorint sírni. Lehel kezét megpróbáltam lefejteni az enyémről, de nem engedte még, viszont ugyanebben a pillanatban Lorin titokzatos módon elhallgatott. Így maradtam még, míg Lehel teljesen vissza nem aludt, akkor lopóztam csak át, ahol a következő kép fogadott: Leó feküdt közvetlenül a Lorinnak paplanból épített barikádon (mert az ágyunk melletti oldalon nincs rács a kiságyán) és aludt, Lorin pedig ül mellette a kiságyban és nézi Őt. :))) Reggel megkérdeztem Leót, mi történt, mondta, hogy meghallotta, hogy sír Lorin (pedig máskor ágyúdörgésre sem ébred) mellé feküdt és megsimogatta, Lorin pedig megnyugodott, mert látta, hogy nincs egyedül. (A történeti hűség és Ági barátnőm kedvéért ismét megjegyzem, hogy Lorint nem sikerült már visszaaltatnom és ekkor még csak háromnegyed hat volt, de hát ne legyünk telhetetlenek... :)