-Leó, tudod, hogy merre van a Jobbra?
-Igen! Csak azt mondd meg, melyik a bal.
:)
2013. szeptember 5., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
"Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el." (Kahlil Gibran)
jajjistenem :) annyira aranyosak ezek a kiskópék.
VálaszTörlésUnokahúgom (3 éves) pár napja nálunk volt. A következő párbeszéd zajlott közöttünk. Én a pincében, ő valahol a házban, pisilés után.
Emma: Edit, hol vagy?
Én: Itt a pincében. Várj egy picit, máris jövök.
De ő nem várt :)
Emma: De akarok valamit mondani.
És már hallottam is, hogy jön le a lépcsőn.
Én: Mondd, mit szeretnél?
Emma: Begombolod ezt? (és mutat a farmerja gombjára, merthogy nem tudja begombolni, miután pisilt) :)
Egyemmeg, én kellettem neki. Amúgy jelzem épp családi vacsira jöttek. Rajtam kívül még 8 felnőtt volt szerte a lakásban :)
***
Másik történet. Emma nővére, Adél kb. 3-4 éves lehetett. Elkapott egy hányós nyavalyát. Két alkalommal is hányt. Első alkalommal, mivel nem tudta, hogy mi történik halálos nyugalommal odaszólt az apjának: Apa, folyik a dzsuva a számból! :D
Majd pár óra eltelte után, miután megvolt a második rókakoma is, az apukája kérdezte tőle: Adél! Hányingered van? Erre Adél válasza ez volt: Kettő.
Nos a gyermeknek a hányinger fogalmáról sejtelme sem volt :D de a "hány" szóra tudta, hogy szám a válasz :D