Lehellel a 32. héten

Gyakran vannak mostanság hullámvölgyeim, mikor azt sem tudom miért, de sírok, vagy félálomban türelmetlen és kifejezetten durva vagyok Leóval. Ezt követően legalább már tudom, miért sírok... Tény, hogy egyre fáradtabb vagyok és nem használt gondolom az sem, hogy a héten szinte minden éjszaka néhány órát "ébren", vagy legalábbis éber kómában töltöttem Leó mellett. Külön köszönet a ma éjszakáért Lacinak, aki átjött és a másfél órás sikertelen próbálkozásom után cirka háromnegyed óra után álombamesélte Leót. Jó lenne, ha mihamarabb véget érne már az overál-korszak, mondjuk holnaptól kisütne a nap és elég lenne csak kabát meg farmer. :) Mostanában érzem, hogy egyre inkább befelé figyelek, figyelnék. Olyan jó lenne kicsit kettesben lenni Lehellel. Valahol legbelül mégiscsak dolgozhatom, mert jönnek az álmok, készülök a kétgyerekes anyaszerepre. Nincs koncepcióm, és nem is fárasztom magam mindenféle terv készítésével, mit hogyan fogunk majd csinálni, mert tudom, teljesen felesleges. Elég, ha rugalmas tudok maradni, ha figyelek rájuk és majd elválik mi lesz a nyertes megoldás a konkrétumok szintjén. Aminél viszont szeretek elidőzni gondolatban, az Kicsi Lehel finom arcocskája, hangja, illata és az érzés, ami egy ilyen pici emberrel érkezik, a puhaság, finomság, törékenység, lelassulás, mintha megállna az idő és a külvilág is csak olyan furcsán tompán látszik innen bentről... :) Ezt már nagyon várom! :) Hjaj. :)))