Mostanában kicsit ziláltak vagyunk, azaz én magam szét vagyok csúszva, Leó pedig lelkesen asszisztál. Így aztán nemhogy évösszegzésféleségre, de még néha arra sincs kapacitásom, hogy Lehel pocakbeli korát fejben tartsam... A kis számláló nélkül ott legalul, bizony komoly gondjaim lennének. Írni persze volna miről... Külön posztot érdemelne Leó karácsonyi ajándéka, miszerint (bár tudtán kívül), de egyedül töltötte az éjszakát (számszerint hármat), átlagosan egy hajnali ébredéssel. Azóta már visszaállt a régi rend, mert talán az utolsó fogacska indult útnak, vagy csak megérezte, hogy átvertem... :)
És persze megkezdődött 2012, ami nemcsak Lehel érkezését, de Leó óvodás létét is elhozza majd. Így aztán mostmár nem halogathatjuk tovább az információgyűjtést, a döntést. Persze minden kérdőjeles bennem, terveim szerint csak szeptemberben menne Leó oviba, de nem tudom, addigra hogyan áll majd Lehellel a kis trónbitorlóval. Nyilván nem akarom úgy a mély vízbe dobni, hogy az itthoni léte sem stabil, csak bízom benne, hogy az a négy és fél hónap elég lesz mindannyiunk számára, hogy újrarendeződjünk. Ha pedig óvoda, akkor melyik. Sajnos nekem is és Lacinak is elég sok negatív sajátélményünk van ebből a műfajból, így nem is csoda, ha zsigeri bennünk az ellenállás. Mindenesetre eddig az interneten kutakodva találtunk egyet, ami mérföldkövekkel jobbnak tűnik a többinél. Jövő héten személyesen is megnézzük, én remélem, hogy együtt lesz mód még legalább egy-kettő szemrevételezésére is, mielőtt döntenénk. Addig is gondolkodom a szempontjaimon, rangsorolom őket és gyorsabban dobog a szívem, ha arra gondolok, hogy Leó egyszer majd óvodás lesz, és ezzel elkezdődik a saját élete nélkülem.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)







Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése