Amik eszembe jutnak róla... nagy, erős, de kedvesen finom, bátor. A hangokra talán kevésbé érzékeny mint Leó, viszont a Bátyó hangos viháncolásainál, futkározásainál mindig jelzi, hamarosan Ő is csatlakozni kíván... :)
Megkezdődött a harmadik trimeszter. Még mindent bírok, guggolni, hajolgatni, hála az egykor ruganyos és hajlékony testemnek, bár a tegnapi mérlegelés alapján napok kérdése és megdöntöm a mindenkori súlymaximumomat, avagy annyi leszek, mint amennyivel Leót szültem. Azaz 12 kg-nál járok. Mindig megmosolyogtat, amikor a mérlegen 6-tal kezdődik a súlyom a 4 helyett... :)))
Várom már a tavaszt, hogy láthassam végre ezt a Kisembert, érezzem milyen kettőben gyönyörködni, szeretgetni, figyelni. Persze félek is, leginkább attól, Leó hogy fogadja majd. Azaz efelől nincs kétségem, tudom, hogy résen kell majd lennünk, Lehel védelme érdekében. :) A napsütésben a minap kigomboltam a kabátomat és kicsit Lehelhez beszéltem a játszótéren, hogy megmutassam neki a napocskát. Nos Leó sanda nézése mindeközben igencsak beszédes volt... És ez úgy elszomorít. Persze tudom, teljesen jogos és nem várhatom tőle, hogy örüljön, mikor azt látja, hogy Mami valaki mással beszél úgy, ahogy eddig csak vele... és ez még csak a kezdet. Vannak persze szívmelengető közeledései is, mikor simogatni jön, vagy puszit ad Lehelnek a pocakra, de ez a ritkább. Általában ignorálja a témát, úgy tesz, mintha nem hallaná, mikor Lehelről beszélünk. Meglátjuk. Van még nem egészen három rövid hónapunk. :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése