Sokadjára próbálom megírni ezt a posztot és közben megérteni és szavakat találni arra, mi is történt nálunk karácsony este, illetve miért nem történt meg, amit vártunk. Vagy épp megtörtént-e, csak mi mást vártunk.... :)
Mert volt karácsonyfa, alatta ajándékok, gyertyafény és ünnepi muzsika. és bár Leónak tetszett a fa, kedvesen megpöckölte a díszeket, megkereste a kiscsengőket rajta, gondosan kibontotta az ajándékokat, legalábbis az elején, mert közben az olló előkerült és aztán persze elmerült az új tudománya tökéletesítésében. Nevezetesen, hogy miszlikre szabdalta a csomagolópapírokat az ollóval, miközben a félig kibontott ajándékok türelmesen feküdtek a földön, várva sorukat... Persze később jót játszott és örült mindennek, de elmaradt a csillogó szempár, az izgalom, a lélegzet visszafojtott várakozás.
Ami bizonyos azonban, hogy Leó a legtisztább tükör, sőt több annál. Érdek nélkül szerető, tiszta, őszinte lény. Soha nem láttam még embert, aki mert volna ennyire őszintén élni és nem törődni azzal, ami nem érdekli. Nem ismeri még a "szokásokat", fittyet hány a hagyományra és az illendőségre, nem érdekli az ünnepi "sallang" (mint karácsonyfa, angyalkák, ajándékok). Az Igazit, a Velejét keresi a dolgoknak, magát az Életet, s ha azt megcsípi, szenvedélyesen beleveti magát és csillognak a szemei... és persze nem engedi kizökkenteni magát holmi karácsonyfával, gyertyával, ajándékkal, beiglivel. Ezek a "kellékek" úgy tűnik csak nekünk felnőtteknek szükségesek, mert abban bízunk, hogy ezek majd elvezetnek bennünket a profán hétköznapokból az Ünnepbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése