Írok egy kicsit Leó evéséről, azaz nemevéséről, hátha közelebb kerülök a megértéshez általa. :) Jó ideje már reggelire és vacsorára, sőt néha uzsonnára is gyümölcsöt evett némi natur joghurttal és mindig másféle gabonával összeturmixolva. Így egy nap nagyjából fél kiló gyümölcsöt is megevett. Az egyetlen vicces a dologban, hogy kétéves nagyfiúk nem szoktak már gyümölcspépet enni, hanem vajaskenyeret, kiflit, virslit, felvágottat, nyers zöldséget és még ki tudja mi mindent, de Leó ezekről hallani sem akar. Sőt, valóságos undorral néz rájuk és odáig sem jutottunk el, hogy esetleg puszta kézzel megfogja őket... :) (a kifli néha napján kivételt képez és eszik belőle pár falatot) Gondoltam, Leó lassan érő típus, az új dolgokhoz több időre van szüksége, nem erőltettem adtam neki a gyümipépet. Igen ám, de egy hete ebből sem hajlandó egyetlen kanállal sem a szájába venni. Persze lehet, hogy megunta, ami nem is meglepő, de kicsit aggaszt, hogy semmilyen formában nem eszik gyümölcsöt (tegnap még turmixot is csináltam, de hiába) és nyers zöldséget sem.... Reggelire és vacsorára kizárólag tejet hajlandó inni, illetve üres tésztát esetleg bulgurt (ami minitészta néven fut nálunk egyesek megtévesztésére :). Ma vettem egy babáknak való tejkészítményt horror pénzért, mert tegnap olvasgattam egy kicsit a kétévesek napi vasszükségletéről és megijedtem...(Azóta Leó megkóstolta, majd ennyit mondott: "nem finom") így jelenleg a hűtőnkben áll a tényleg nem túl jó szuperegészséges tejkészítmény. :)
Egyetlen biztos étkezés maradt hát, az ebéd, illetve a krémlevesek mindenféle zöldségből. Persze ezt sem szeretném elkiabálni... Ami pedig hozzátartozik a változáshoz, hogy összesen napi fél liter tejet iszik meg Leó, a cicin kívül persze. Nem olyan rég kezdte el kóstolgatni teljesen magától és mostanra naponta háromszor kap belőle. Esetleg ez is állhat az étvágytalanság hátterében... vagy talán a kontroll és az autonómia próbálgatása? Talán egy újabb fog? Nem lettem okosabb, de legalább dokumentáltam. :)







Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése