Mostanában komoly fejtörést okoz nekem a játszótér. :) Leó igazi kis társas lény, annyira szereti a gyerekeket! Áhítatos arccal kukucskál be a babakocsikba, hogy meglesse az egészen piciket, a nála nagyobbakat csodálattal és komoly figyelemmel nézi, míg a vele egykorúakhoz megpróbál csatlakozni, azon túl is, hogy föl van háborodva, ha valaki az "Ő mozdonyát" vezeti... :) Ezek az együtt-játszások okozzák a fejtörést nekem. Nem a gyerekekkel van bajom, bár némelyik durván erőszakos (de szerencsére Leó nem egy vékonyka kislány, így ebből a szempontból nem kell féltenem:). Bizonyos helyzetekkel viszont nem tudok mit kezdeni. Mit csináljak pl, ha elveszik Leótól a lapátot-típusú dilemma az egyik... :) Mert jelentéktelennek tűnik, de fontos kérdés. Szeretném, ha a szülők nem avatkoznának bele a gyerekek csipp-csupp ügyeibe, mint pl a lapát-ügy, hadd intézzék el maguk között. De egyes szülők beleavatkoznak, igazságot szolgáltatnak kéretlenül is, sőt, még Leónak is osztogatnak jótanácsokat (Te meg ne hagyd magad... stb...) Nyilván ilyenkor Leó rám néz csodálkozva és tőlem várja a helyzet értelmezését. De nem akarom én megmondani a megoldást, mert azt szeretném, ha az belőle jönne és nem belőlem. Egyébként pedig olyan jó látni, hogy nem fél, még a nálánál jóval nagyobbaktól sem! :) Tegnap egy valamivel idősebb kisfiú, direkt nekiment szemből motorral és rákiabált, hogy menjen innen. Leó rám nézett, én gyorsan mondtam, hogy semmi baj, mire Ő nyugodtan farkasszemet nézett a fiúval, aki aztán nem próbálkozott újra... :) Ma egy másik fejenvágta Leót a pingpong-ütővel. Leó ismét rám nézett, majd vissza a fiúra, de nem sírt, nem futott el. (Laci szerint megjegyzi... :)
Megint egy kép, amitől olvadoznak a nagyszülők...:)
VálaszTörlés