2012. november 25., vasárnap
2012. november 24., szombat
Új szék, új tudomány, új perspektíva, új gyerek... :)
azt hiszem, a címmel mindent el is mondtam... :) Lehel már egy-két hete próbálkozik egyik és másik irányba is kiülni a négykézlábból, több-kevesebb sikerrel. Ezen felbuzdulva tegnap meg is vettük neki a széket, azaz végül Leó lett a szép új zöld szék tulajdonosa, (hamár egyszer az Ő kedvenc színe a zöld), Lehelé meg lett a régi piros (hiszen az Ő kedvence pedig a piros:). Otthon csak úgy égett a fiúk keze alatt a munka, s máris felavathattuk a széket egy kis sütőtök uzsonnával. :) Lehel pedig annyira lelkes lett, hogy azóta egyre sikeresebben próbálkozik, hogy önállóan is "helyzetbe" hozza magát, hogy ma sikerült is neki szépen szabályosan a négykézlábas pózból oldalra kinyomva popsiját felegyensedni és csücsülni boldogan egy darabig! :) Így lett belőle "új gyerek". Mert ahogy Leónál, most nála is lenyűgöz az az átváltozás, ami a függőlegesbe emelkedéssel történik. :) ...és persze Ő nem kevésbé boldog és elégedett! :)
2012. november 21., szerda
"Beszokott"...
...mondta valamelyik nap az óvónéni, mikor ebéd után érte mentem... és tényleg. Reggel nem marasztalja már Lacit, hanem ad egy puszit az óvónéninek, aztán megy kezet mosni és játszani. Az óvónénik szerint remek óvodás lesz belőle és ezt olyan jó hallani! :) Már most is egy tündér, mondják, de most még van egy kis "egykebetegsége", de az élet ezt nagyon hamar orvosolja majd.. :)))
Azt hiszem, nagyon jól érzi magát odabenn. Persze mikor érte megyünk felragyog az arca és rohan és ugrik a nyakunkba... Aztán otthon minden alkalmat megragad, hogy kifejtse, többet ne vigyem az oviba, mert...
-"Nézd Mama, én csak idáig érek (mutat rá az asztal szélére), és az óvodásoknak idáig kell érniük (mutat egy jó fejjel magasabb dologra), én kicsi vagyok még az ovihoz."
-"Mama, nagyon rosszul tetted, hogy ma elhoztál oviba, mert én ma nagyon fáradt vagyok és nagyon rossz állapotban vagyok (mondja, mikor vigyorogva mesélve elhagytuk az ovit és épp az autósülésébe kötöm be)."
-"Mami én ma olyan fáradt vagyok (mondja ébresztéskor reggel alvást színlelve mozdulatlanul), hogy itt megvárom veled a következő éjszakát!"
...és hogy nekem milyen, hogy van egy ovisom... :) Ma reggel megkaptam az óvónénitől a könyvtárcímet, ahová feltöltik az aktuális képeket a gyerekekről és az utolsó mappában már Leó is szerepel... Persze mondanom sem kell, ahogy hazaértem rárepültem a gépre és rögtön pásztáztam a sok-sok képet és olyan kicsit sírós-nevetős büszke boldogság öntötte el a szívemet amikor felfedeztem a csálén álló sapkájú nagyszemű Leómat a többi gyerek között... :) A képek egyébként a Hajógyári szigeten készültek, madárbemutatón jártak... Azt hiszem jobb lesz megtanítanom Leót a sapkafelvételre, mielőtt beköszönt a cudar... :)))
2012. november 12., hétfő
7 hónapos Lehel
Elérkezett a 7. hónap, és lám-lám, Lehel lett a "kisebb", ugyanis a 7 hónapos Leó (9,90kg) javára billen a mérleg... :) Lehel 9,78kg, és nagyjából 75 cm tömörgyönyör. :)
Még mindig végtelen nyugalmú és majdnem ilyen végtelen türelmű kicsi Budhalelkű... Ám az utóbbi hónapban legalább annyit változott, mint eddig összesen!
Mozgásilag továbbra sem épp ficánka, nem forog, csak álmában, vagy ha a hátára teszem, előbb-utóbb megfordul, ám négykézláb hintázik és már mindkét oldalra ki is ült, csak még nem függőleges, de hamarosan vehetjük az új etetőszéket... :))) Kis keze is sokat ügyesedett, bár még mindig nem a finom mozgás az erőssége.
A szociális dolgokban viszont előrébb jár, mint a kora. Ha megoldódik a nyelve, gügyög-gagyog, akár hosszú monológokat is, főként az arccal rendelkező plüssöknek magyaráz lelkesen. :) Igazi társasági lény, akkor van jól, ha legalább ketten-hárman vagyunk körülötte... Lassacskán megkezdődik az "anyamatrica"-korszak, már érezhető a szeparációs szorongás előszele, ha kettecskén vagyunk, igencsak zokon veszi, ha elhagyom a szobát. :) Idegenfélelem csak akkor van, ha a hely is idegen... :) Otthoni pályán szélesen mosolyog a vendégekre... :) vagy csak szívélyes vendéglátó...? :)
Leó továbbra is a szupersztár, és a leórajongást úgy tűnik a leójátékokra is kiterjeszti. Mert persze Leó munkagépei a legvágyottabb kincsek... Olyan édes, ahogy hasal és a nála kétszer nagyobb dömpert tologatja a felnyújtott kezecskéjével... :)
Szereti már a kukucsjátékot és szereti az arcunkat markolászni, megnevetteti, ahogy a hajam külön mozog a fejemen, elbűvöli, ahogy iszunk, legyen szó akár pohárról vagy palackról...
Az éjszakák újabban szörnyűek, már majdnem egy hete 45 percenként ébred, ha véletlenül egy 20 perces ciklus csúszik be két "hosszú" 45-ös közé, személyiségem színvonala meredeket zuhan lefelé, kínomban rendesen szentségelek és nem épp humánus elhallgattatásán gondolkodom... :((( Okát hiába kutatom, csak gyenge tippjeim vannak, mert fogból már négy van, bár ömlik a nyála na de hova tovább??? :) Esetleg lehet még a tejfehérje, így mától gyorsan újrakezdem az egyébként egy hete megszegett diétámat. Ha ez sem segít, kiveszek egy kis szabadságot, vagy világgá megyek, vagy mind a kettő. :)
Beindult a "hozzátáplálás". Igaziból néhány napja. A kezdeti lelkesedés után jött a kanalas antibiotikum, aminek hatására érthető okokból nem óhajtotta kinyitni a száját semmiféle kanalas löttynek, de még az ujjamnak sem szavazott bizalmat... Aztán egy hét teljes szünet után újra semmi... és akkor felhagytam a jó öreg almával-banánnal-körtével-barackkal és próbálkoztam krumplival és sütőtökkel és láss csodát, nyitogatja a kicsi száját még a kanálra is! :) A mennyiség persze továbbra sem több néhány kanálnál, de közben mosolyog és jóízűen nyammog! :)))
Hét hónapos lett Kisbudha... Őrület... Szeretem nagyon!
2012. november 8., csütörtök
+2
Azaz négy fogú lett Lehelünk! :) Már amerikai mosolyra is képes a legkisebb! Tényleg nincs már kisbabánk... Viszont "cukiságindexe" meredeken emelkedik! Annyi minden változik mostanában vele kapcsolatban, azaz Ő maga olyan nagyon kezd megmutatkozni, hogy szinte kézzel tapintható már a kis személyisége... de erről majd hamarosan, hisz hamarosan 7 hónapos forduló következik. :))) nem reklámnak szántam ezt a bejegyzést, de most legyen elég ennyi, mert az előző éjszaka háromnegyed órás volt a leghosszabb alvásciklusom... Még jó, hogy nőből vagyok... ;) Képeket hamarosan!
Hangulatunk karácsonyi...
...a neves nap óta. Leó pedig készülődik. Naponta titokzatos arcot vág, felvonja a szemöldökét, felemelt mutatóujjal suttogja, "Most ne nézz ide!" és becsomagolja az "ajándékomat", ami ma épp egy DVD doboz volt, a csomagolópapír pedig a porrongy, és a konyharuha. :) Reggelente feldíszíti a lakást (újra, ha galád módon előző este suttyomban elpakoltam amit tudtam), ha szerencsém van, csak szolidabban: befőttes gumikra felfűzi az összes gyurmakinyomóját (tavaly azzal nyomtuk ki a mézes sütit) és felakasztgatja őket a lakás összes kiálló kampójára, gombjára, kilincsére... ha elfogytak a formák, a gumikat aggatja tovább töretlen lelkesedéssel... :) Ma reggel viszont nem aprózta el, használaton kívüli mobiltöltőket tekergetett mindenfelé izzó gyanánt és persze áramforrásról is gondoskodott, egy "generátort" hozott egy ősi TV-játék személyében... Mondanom sem kell, mire a konyháig kibotorkáltam, hogy lelket leheljen belém egy forró kakaó, már jobb volt nem visszafordulnom... :)
2012. november 3., szombat
Virulók
Örömmel jelentem, hogy kis családom a gyógyulás útjára lépett. Bár Leó az elmúlt éjszaka keveset aludt egy öklendezésig köhögős roham miatt, Laci szegény még mindig félórákat alszik aztán orrot fúj és köhög, de legalább már nem ijedek meg a hangjától, ha megszólal... :) Lehel pedig már olyan jól van, hogy észrevette, hogy fogzik, így átadta magát a fogzás fájdalmának, ami határozott előrelépés a fulldoklós-köhögős-orrfolyós borzalomból. :)
Én magam pedig élek és virulok, főként ha ránézek ezekre a Gyönyörűségekre!!! :)
Én magam pedig élek és virulok, főként ha ránézek ezekre a Gyönyörűségekre!!! :)
2012. október 31., szerda
Laci szülinapjának utolsó meglepetése volt ez a töklámpás... :) Az első pedig a nagycsaládos ünneplés, ami tényleg igazi meglepetést okozott, mert sikerült teljes titokban tartani a készülődés minden részletét! :))) Olyan jó volt, hogy mindenki itt lehetett, igazi karácsonyi hangulatunk lett! Köszönöm, köszönöm!!! és Isten éltessen Laci!!! :)
No és hogy Laci ne jöjjön zavarba, hogy egy külön poszt szól a szülinapjáról, :) szükségesnek érzem megemlíteni, hogy Leó életében először MEGKÓSTOLTA a csokitortát és ízlett neki... A kép az ízlelgetés pillanatát örökíti... :)))
No és hogy Laci ne jöjjön zavarba, hogy egy külön poszt szól a szülinapjáról, :) szükségesnek érzem megemlíteni, hogy Leó életében először MEGKÓSTOLTA a csokitortát és ízlett neki... A kép az ízlelgetés pillanatát örökíti... :)))
Kicsi beteg...
Leó hazahozott egy újabb nyavalyát, ami ezúttal szép sorban az egész családot ledöntötte. Leó után én, utánam Lehel, majd szorosan utána zárva a kört, Laci is megbetegedett. Leó és én viszonylag jól tűrtük, ki tudja miért, én nyertem a "leghamarabb egészséges" versenyt, de szegény kis Lehel egyre rosszabbul van. Tegnap elvittem dokihoz is, mert belázasodott és csúnyán köhög. Ott kiderült, a takonykór a fülére és a hörgőire is ráterjedt, így antibiotikumot is kap.
Nem ismerem még betegnek ezt a kicsi embert. Nem mertem megtenni, hogy egyszerűen nem adom be neki, mint anno a szteroidos krémmel. Még olyan kicsi és a láza sem megy olyan magasra mint Leónak szokott, viszont makacsabb, mert délutánra és estére mindig megemelkedik 8.5-re. Szelíden nyűglődik, amolyan lehelesen, lehetőleg egész nap karban szeretne lenni, leginkább pedig az enyémben persze. A gyógyszer ízét utálja, már ha csak a kanalat látja meg a kezemben, sír. Három nap megszakítással pedig két hónapja szívom az orrát... és spriccolok... és csöppentek... és elmosom az orrszívót... és spriccolok... és szívok... és csöppentek... és elmosom az orrszívót... és ha Lehel épp kap levegőt és tud nélkülözni egy csöppet, megfogom a nagyobbikat és vele is lezavarok egy spriccolós-orrszívós-csöppentős kört. Persze nem az energiáimat sajnálom a gyógyulás szolgálatába állítani... Inkább csak dühös vagyok a tehetetlenségem miatt, hogy nem tudok segíteni rajta, és hogy ilyen pici és máris ennyi nyavalyát kell legyűrnie.
Nem ismerem még betegnek ezt a kicsi embert. Nem mertem megtenni, hogy egyszerűen nem adom be neki, mint anno a szteroidos krémmel. Még olyan kicsi és a láza sem megy olyan magasra mint Leónak szokott, viszont makacsabb, mert délutánra és estére mindig megemelkedik 8.5-re. Szelíden nyűglődik, amolyan lehelesen, lehetőleg egész nap karban szeretne lenni, leginkább pedig az enyémben persze. A gyógyszer ízét utálja, már ha csak a kanalat látja meg a kezemben, sír. Három nap megszakítással pedig két hónapja szívom az orrát... és spriccolok... és csöppentek... és elmosom az orrszívót... és spriccolok... és szívok... és csöppentek... és elmosom az orrszívót... és ha Lehel épp kap levegőt és tud nélkülözni egy csöppet, megfogom a nagyobbikat és vele is lezavarok egy spriccolós-orrszívós-csöppentős kört. Persze nem az energiáimat sajnálom a gyógyulás szolgálatába állítani... Inkább csak dühös vagyok a tehetetlenségem miatt, hogy nem tudok segíteni rajta, és hogy ilyen pici és máris ennyi nyavalyát kell legyűrnie.
2012. október 29., hétfő
Leó a mester
Szeretem hallgatni, ahogy Leó hangosan elmélkedik testi működéseiről. Sajátos elképzelése van pl. arról, hogyan jut a pisi a fütyijébe... :) Szerinte sok-sok vödör van sorba állítva és a "Kiskatonák" (az elnevezés tőlem jön, de ők azok a mini kis emberszerű lények akik belül laknak és mindent ők működtetnek:) ha megtelik egy vödör, beleöntik a fütyijébe... Tegnap épp megcsodáltam egy jókor, jó helyre érkező adagot, amikor így szól: "Mama, hallottad ezt a zörgést?" (Természetesen semmit nem hallottam a csordogálást leszámítva, de részt vettem a játékban) "Mi volt ez?" "Most véletlenül még a vödör is kiesett!" :)))
Újabban "Bob mester" beépült a családunkba. :) Nem vagyok rá büszke, de az öt hétköznapból átlagban háromszor az ebéd-alvás szett lebonyolításához segítségül hívom "Bob"-ot, tartsa Leót egy helyben 10-15 percig, míg Lehelt megetetem-elaltatom. Van, hogy angolul nézi, néha sajnálkozik, hogy ebből nem mindent ért, amit beszélnek... Ma az oviból hazafelé sopánkodik, hogy valamit nem tud angolul mondani. (???) "Néhány dolgot tudok már angolul, például, hogy "Bob the builder", de ezt nem (...) magyarul viszont sok mindent tudok mondani... :)))
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




















