Drága mosolygós szemű Csillagom! Az imént még rémülten és tanácstalanul pislogtam csak a síró-rívó picibabámra, mert Laci egyedül hagyott egy újszülöttel a lakásban, aki lám sír, vigasztalhatatlanul... :) Meg együtt hasaltunk naphosszat a szőnyegen és csak ráztam és ráztam azokat a csörgőket és énekeltem meg mondókáztam, meg kukucskáltam, meg puszilgattam, meg csodáltam, meg csordultig boldog voltam... Az is, mintha tegnap lett volna, amikor megláttam azt a gyönyörű fehér kis élecskét a szájában, másnap pedig a másodikat... Péntek délután pedig a tenyerembe nyomta Leó első kihullott kis fogacskáját és büszkén szaladt a fogtartó dobozkáért (amit még nyáron találtam neki, mert már akkor is kicsit csálén álltak az alsó egyesek... :)
Most napok óta Ő van újra a szívem közepén. :) Testileg olyan sok változáson ment keresztül a közelmúltban. Vékony lett nagyon, a lábain látszanak az izmok, de épp csak annyira, hogy ne legyen kétdimenziós. Az arca is megkeskenyedett, most, hogy foghiánya van (még mindig nem szoktam meg, ha hirtelen meglátom, ahogy beszél, mindig megdobban a szívem...:), kicsit úgy néz ki, mint egy öregember... :) Tud még sipítani és hisztizni természetesen, meg veszekedni Lehellel, de többnyire bölcs nagy és vigyáz és óvja a kicsiket és tud már figyelni is a másikra, ha akar és aranyból van a szíve és érzékeny és tele van érzelemmel. Boldog vagyok, hogy a mamája lehetek.
Képet hamarosan... de most tényleg... :)
2015. január 18., vasárnap
Lorin álmos
Ígértem, hogy fölteszem, ahogyan nyúlkál már a kisasszony, hááát, itt nem nyúlkál nagyon, legfeljebb a szemét törölgeti olyan fáradt, de ízelítő egy esti családi idillből, avagy gondoskodás Leó-módra... :)
Címkék:
Lorin mozgás,
Nézze meg az ember :),
Testvérek
2015. január 13., kedd
Azonosulás Leó módra... :)
Leó régi vágya, hogy tűzoltó lehessen. Tervezi a laktanyáját (mert persze a parancsnok lesz), az életét már évek óta. Ha nem tűzoltó, akkor vonatvezető, vagy űrhajós, vagy építő lesz, legalábbis eddig erről beszélt. Ma pedig a semmiből (épp öltöztünk az előszobában), mikor csillogó szemmel elém áll, ahogyan a nagy kinyilatkoztatásokat szokta tenni, majd így szól:
"Mama, én nem leszek tűzoltó, se vonatvezető, se semmi más, csak egy Ember, mint Api és Családom lesz."
Utólag már bánom, hogy megszólalt belőlem a felnőtt és nem értékeltem ennek a mondatnak a nagyszerűségét, de hirtelen föl sem fogtam, amit mondani akart... Így aztán felvilágosítottam, hogy Apinak is van becsületes foglalkozása, amin Leó őszintén meglepődött... :) De csillogó szeme továbbra is fényesen ragyogott amikor folytatta:
"Az jó lesz nekem is, akkor én is az leszek, ami Apa!"
(...) és a lépcsőházban lefelé menet már ki is találta, hogy szerezzen pénzt a hőn áhított legovasútjára, épít majd egy kukacot vasból, amit elad majd a boltban...

2015. január 10., szombat
Breaking news
Lorin tegnap kezdte pöckölgetni a fölötte himbálódzó állatkákat, ma pedig mosolygott rájuk, mély hangon titkokat duruzsolt nekik és bökdöste őket... Az első barátok. :) Videót hamarosan mellékelek. :)
Címkék:
Lorin bontakozó világa,
Lorin elsők,
Lorin mozgás
2015. január 7., szerda
Négyen a szőnyegen...
Végre Lorin is vevő egy kis játékra, a Fiúk legnagyobb örömére! (meg az enyémre!:) Így délután négyen vagyunk a szőnyegen, a srácok versengenek a kisasszony kegyeiért, ha szaloncukrot ígérek, még modellt is hajlandóak feküdni mellette, majd folytatják a nagyok játékát, de Lorinnak kihagyják a helyet maguk között a tűzoltóautóban, némiképp predesztinálva a leányzót a "pályaválasztásban"... :) Lorin pedig ámulva nézi őket, én egy ideig próbálkozom a csörgőkkel és bébijátékokkal, majd feladom, mert le sem veszi a szemét a testvéreiről, inkább hozom a gépet és csinálok néhány fotót, majd gyönyörködöm és örömködöm, Istenem de jó, hogy hárman vannak! :)
Lorin 3 hónapos
Olyan régen írtam róla (is) és azóta olyan sok minden változott... Nem picibaba már. Hol van már a sírós hasfájós, nemalvós időszak... :) Na jó, nem oly messze, de most a hasfájást felváltotta a fogzás, a sírást a nézelődés és ez már olyan nagyos... :) Gondoltam, hogy Karácsonytól könnyebb lesz, és ez így is lett. Nappal nagyjából három-négy óránként eszik, "lehelesen", azaz gyorsan és sokat. :) Éjszaka pedig egyszer ébred három-fél négy körül, de olyanra is volt már példa, hogy csak hatkor. Nappal viszont nem alszik túl jól, ezért folyton fáradt, de az utóbbi napokban még erre sem lehet panaszom, remélem ez már tendencia lesz... Súlya 7 kg fölé emelkedett (7.11), hosszát majd beírom, jövő héten méri a védőnő. Haja oldalt kikopóban, fönt még hosszú, mint születésekor, színe világosodik, mert a barna hajzuhatag alatt ott figyelnek a szőke tincsek... :) és Ő is koszmós, mint eddig mindegyikük... vakargatjuk. Szemei gyönyörű kékek eddig és a mosolya mindenkit levesz a lábáról. Mozgásilag kicsit le van maradva, mert eddig az ébrenléti időt szinte teljes egészében karban, vagy kisebb hányadában sírva a kiságyában töltötte, így nem sokat támasztott és emelte a buksiját... a kezecskéi még többnyire ökölben, karja inkább kétoldalt, mint törzse előtt , de remélem gyorsan beéri magát ha majd most tud aludni nap közben és friss lesz és üde egy kis játékra és tornára... :) Meg kell még jegyeznem, hogy Ő is nagyon szereti, ha éneklek, rögtön mosolyog és nagyon figyel, sőt van egy kedvenc dala, (Kicsi a Lorin, de majd nagyra nő...), amivel még nagyobb sírásokból is jobb kedvre deríthető... Még nem nyúl a dolgokért, és a kezét sem fedezte föl, legalábbis nem nézi még, viszont az öklét dugdossa a szájába, szerintem hamarosan megtalálja majd az ujjacskáját és ujjszopós lesz, mint Lehel volt.
...és nagyon kislány. :) Finom, érzékeny, szelíd, kitartó, erős és nekünk a legszebb... :)
...és nagyon kislány. :) Finom, érzékeny, szelíd, kitartó, erős és nekünk a legszebb... :)
2014. december 23., kedd
Karácsonyi történet...
Késő este van, már az ágyban fekszünk egymás mellett, fogom a gyerekek kezét. Döncike még játszi a hangjával, Leó csendben van már egy ideje, amikor suttogva így szól:
-"Mama! Én tudok az angyalokkal beszélni, de te nem hallod meg, mert nem a számmal, nem hangokkal!"
Álmosan kinyitom a szemem, látom a még sötétben is csillogó szemeit...
-"Igen? Örülök neki! Ezt mondják imádságnak... és képzeld, ha nagyon figyelsz rá, még válasz is jön..."
-"Azt hogy hallom meg?"
-"Azt sem a füleddel, hanem itt belül..."
Összemosolygunk, majd csendben hallgatjuk tovább Lehel monológját...
(((...és egyszer sem mondtuk el még az "énistenemjóistenemet"... Csuda dolgok ezek...)))

2014. december 20., szombat
Szinte...
Az adventi naptárunkon elérkeztünk az utolsó sorba... :) a gyerekek izgatottak. Leó bíztatja Lehelt:
"Lehel, már olyan közel vagyunk Karácsonyhoz, hogy szinte már karácsony van!" :)
2014. december 15., hétfő
10 hetes
Nem akarom siettetni az időt, azt sem akarom, hogy 2 kilóval könnyebb legyen, de egy hátmasszázs és plussz két kar jól jönne mostanság. :) Vagy, hogy esetleg aludjon napközben is ez a síró-rívó kis csomag. Éjszaka egyszer ébred, esetleg kétszer, tényleg nem lehet rá panaszom, (arról igazán nem Ő tehet, hogy Döncike ki tudja miért sokszor...) De nap közben csak nagyon keveset (mondjuk ma összesen másfél órát) és estére annyira elfárad, hogy az idegrendszere teljesen kisül, csak üvölt sokkos állapotban, majd hirtelen elhallgat és elájul elalszik. Valahogy el kell érjem, hogy aludjon hat körül egy picit, ha kell ringatom slingben, mert különben iszonyatos ordítás után alszik csak el este. Bár ez az utóbbi időben mind időtartamra, mind erősségre mérséklődött, de néha még így is ijesztő és szívszorító. Napközben viszont a hasa kínozza, most megint nagyon taknyos is, de nem az orrfolyós típus, hanem a lenyelős fajta, amitől (gondolom) tiszta zöld a kakija és talán azért is fájhat a hasa... 10 napos kora óta szívom az orrát. és ez nem azt jelenti, hogy azóta nem gyógyult meg... de igen, már háromszor is... Ma Leó újra taknyos lett, négy nap múlva Lorinhoz jut ez az újabb cucc... A közvetítő Döncike, pedig igazán nem nyúlkálnak a szájába, arcát nem fogdossák, csak a hasát szokták simogatni. :) Csak hát ugye a szoptatás. Mert azt ugye duplán nyomom, azaz Lehel is kap cicit és bár utána mosakszom és ruhát is váltok, de nem tudok másra gondolni... Valamelyik éjszaka megnéztem az LLL honlapját, mert emlékeztem rá, hogy írtak a tandem szoptatásról, de semmi hasznos nincs fönn mondjuk arról, hogyan szoptassunk, ha beteg az egyik, csupa ömlengő maszlag, hogy mily csodás, hogy a testvérek tejtestvérek is...
10 hete ilyenkor már első közös éjszakánkat virrasztottuk együtt Lorinnal. :) A hátam épp így fájt, de annyi mindent nem tudtam még akkor, ami azóta boldoggá tesz. :) Nem nézhettem még a szemébe és nem láthattam a tekintetét felcsillanni, ahogyan felismer és rám mosolyog. Nem tudtam még milyen jó lesz ennek a három gyereknek az édesanyja lenni. Mindegyikőjüket határtalanul szeretem. Olyan jó látni, ahogyan ők is szeretik egymást. Ahogy Dönci felhúzza a síró Lorinnak a zenélő gombát, aki tovább sír, erre Lehel elkezdi a zenére himbálni a fejét, hogy mutassa, milyen jó is ez a zene, mert, hogy mondani még nem tud mit Lorinnak, majd mikor ez sem hatásos, letörten távozik és épp belém ütközik, amikor én könnyes szemmel összepuszilgatom, és mondom neki, mennyire jó ennek a babának, hogy ilyen szerető nagytestvére van... erre persze csillogó szemmel, büszkén elvonul. :) Vagy amikor Leó és Lorin egymással szemben hasalnak és mosolyognak egymásra. Leó arca egészen új nekem ilyenkor. Még senkire nem láttam ilyen gyengéden mosolyogni. Ezek a pillanatok tényleg újratöltenek energiával... és azt is tudom, hogy még annyi mindent nem tudok. :)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)