Drága mosolygós szemű Csillagom! Az imént még rémülten és tanácstalanul pislogtam csak a síró-rívó picibabámra, mert Laci egyedül hagyott egy újszülöttel a lakásban, aki lám sír, vigasztalhatatlanul... :) Meg együtt hasaltunk naphosszat a szőnyegen és csak ráztam és ráztam azokat a csörgőket és énekeltem meg mondókáztam, meg kukucskáltam, meg puszilgattam, meg csodáltam, meg csordultig boldog voltam... Az is, mintha tegnap lett volna, amikor megláttam azt a gyönyörű fehér kis élecskét a szájában, másnap pedig a másodikat... Péntek délután pedig a tenyerembe nyomta Leó első kihullott kis fogacskáját és büszkén szaladt a fogtartó dobozkáért (amit még nyáron találtam neki, mert már akkor is kicsit csálén álltak az alsó egyesek... :)
Most napok óta Ő van újra a szívem közepén. :) Testileg olyan sok változáson ment keresztül a közelmúltban. Vékony lett nagyon, a lábain látszanak az izmok, de épp csak annyira, hogy ne legyen kétdimenziós. Az arca is megkeskenyedett, most, hogy foghiánya van (még mindig nem szoktam meg, ha hirtelen meglátom, ahogy beszél, mindig megdobban a szívem...:), kicsit úgy néz ki, mint egy öregember... :) Tud még sipítani és hisztizni természetesen, meg veszekedni Lehellel, de többnyire bölcs nagy és vigyáz és óvja a kicsiket és tud már figyelni is a másikra, ha akar és aranyból van a szíve és érzékeny és tele van érzelemmel. Boldog vagyok, hogy a mamája lehetek.
Képet hamarosan... de most tényleg... :)
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése