Gurulni jó II. :)

avagy az aktuális kedvencem Róluk... :) még ha homályos is...

Kisember nagy vízben :)

Magamra ismerek (Apa írása)

Leó már jó ideje a vulkánok és láva bűvöletében él. Ennek keretében mentünk el Badacsonyba is, mint egy közeli ámde valaha volt vulkánhoz. Nagy várakozással és örömmel közeledtünk a célhoz és másztuk meg a hegyet, majd fogtuk kézbe a bazaltdarabokat. Ám egy rossz lépést követő hasra esés elég volt a következő kifakadáshoz:

- Most azonnal menjünk haza, soha többet ne jöjjünk ide! Összetöröm az összes vulkánkövet és mindenkit kidobok a szemetesbe!

Ugyanígy a sokat várt igazi horgászás ideje is eljött. Sokat készültünk, de végre ott álltunk a parton, szereltük a botot, gyúrtuk a polentát, belógattuk a szereléket. Már legalább 2 perce néztük az úszót, de a hal csak nem akart horogra akadni. Leó erre felállt:

- Api, menjünk haza. Én ezt már unom.

Balatoni nyár

Bár az idővel nem volt szerencsénk, csak egy kicsit zavart az, hogy a pulcsi és a sapka szinte állandó kellékei voltak a napjainknak... :)
mert a Balatonnál (is) együtt lenni jó! :)))
Sok-sok ELSŐ élményt éltünk meg így négyesben újra.

Először "túrázott" a család, Leó kedvéért elmentünk Badacsonyba hajóval, majd föl a hegyre, ami ugye egy igazi vulkán volt hajdan, begyűjtöttünk egy kőzetet is, mi felnőttek pedig jót sportoltunk... :) Bár csak Lehelt kellett manducaban cipelnem fölfelé (majd lefelé), Leó már a lábán jött a megüresedett babakocsiban foglalt helyet, Őt Laci tolta fölfelé hátán hátizsákkal... :)

Leó először vetemedett arra, hogy a szájához emeljen egy FAGYIS tölcsért és nem átallotta kisebb húzódozást követően meg is kóstolni... Innentől kezdve pedig felpörögtek az események... :) Kedvencétel repertoárja tovább gyarapodott a Fiatalembernek.. :)

Lehel fiúnk mozgáskoordinációjának és idegrendszerének fejlettsége épp akkor érte el azt a bizonyos szintet, ami a "simogatás" összetett mozgásához szükséges, mikor a Balaton partján összefutottunk egy pici fehér kutyával... Így Lehel odament és megsimogatta. :))) Előtte még soha senkit... De azóta már én is kaptam ebből a nagyon finom simogatásból... és hogy tényleg egy minőségi ugrásról van szó, az is bizonyítja, hogy mióta Lehel megtanult tapsolni, altatás alkalmával, mikor cicizik, veri a mellkasomat. Aznap este előbb simogatott, majd ahogyan a kérgi irányítás kikapcsolt, már csak ütögetett, majd mikor elaludt, elernyedtek a kis kezek... :) Még hogy egy GYESes Nyanya nem él tudományos életet... hmmm... :)

Lehelnél maradva, kis csupasz lábacskáival először gázolt a Balatonba (vérmérsékletéből adódóan csak majdnem bokáig, bár valószínűleg ennek köszönhető, hogy Ő most nem köhög annyira, mint Leó... :)

Leó pedig először pecázott igazi pecával igazi (élő) vízben... és bár nem fogott semmit, de mint megtudtuk, zsemle helyett legközelebb csontikukacokkal kell próbálkoznunk. Bár azt gondolom, ez még egyelőre nem az Ő műfaja (szerencsére, mert nem szívesen segédkeznék a kukacok felszúrásában...), maradunk inkább a műanyag pecánál és halnál. :)

A Kornél-féle szigorú tiltás ellenére, úgy ítéltem meg, hogy aki képes a hinta-palintát anyja által megkezdett hangmagasságban tökéletes intonációval és ritmussal 14 hónaposan elénekelni, annak nagyot nem árthat, ha pár percre hintába ültetem... :) Így Lehel először hintázott nagy boldogan. :)
Mi pedig sokadjára csodálkoztunk rá, hogy Leó milyen nagyfiú, Lehel mennyire társa már mindenben, hogy mennyire szépek Ők nekünk és hogy milyen jó, hogy vannak egymásnak... :)

Gurulni jó!

Félelmetes

Leó fél. Most épp a vulkántól. Néhány hónapja, hogy Lacival megnéztek egy videót, amin egy vulkánkitörés elsodort egy házat. Utána napokig magyarázta megállás nélkül a vulkánt (amit persze lerajzoltatott az apjával és a legapróbb részletekig mindent pontosan elmagyaráztatott magának, majd Ő is lerajzolta és elmagyarázta nekem vagy százszor. Eljátszotta ezerszer. Tudom, ez csak a felszín, a benne életkorából (is) adódóan munkáló szorongás most épp a vulkántól való félelemben ölthet testet. Igen ám, de szegénykém az utóbbi egy-két hónapban, szinte minden éjszaka felriad (holott eddig ez csak a betegségek előtti éjjelen volt jellemző, ebből tudtam mindig, hogy közeledik a cudar) és bár van, hogy a kis elemlámpájával csendben átszalad és bebújik mellém, de többnyire ordít, azaz kiabálva mamizik, míg meg nem jelenek. Ezt a kiabálást nem feltétlen kapcsolom össze a szorongással, rossz álommal, mert sajnos Leó természetétől nappal sem áll távol az oroszlánüvöltés, ha valami nem a kedve szerint alakul. Fogalmam sincsen, hogy szoktassam le erről, főleg, hogy én is szoktam kiabálni... Kis tükröm kíméletlenül. :) Iszonyú heves, magas lángon égő, szenvedélyes, temperamentumos apjafia, anyjafia, ez ok. Na de éjjel? Már nem merek a szomszédok szemébe nézni. Ugyanakkor meg nem tudok rá igazán haragudni, hiszen csak engem akar, a biztonságot, hiszen igazán fél ilyenkor a sötétben egyedül. Amint meghallja a hangom elhallgat, bújik, majd alszik tovább, kivéve mondjuk tegnap éjjel, mikor még vagy jó másfél órát feküdt mellettem némán, nyitott szemmel... Nem tudom, hogyan tudnám még Őt erősíteni nappal és biztonságot adni neki éjjel. Azaz persze kézenfekvő, hogy vegyem őt is magam mellé éjjelre, de ezt csak végső esetben tenném, visszalépésnek érezném, már több mint egy éve alszik egyedül (ma este kérte először, hogy ez ne így legyen). Egyelőre marad az éjszakai szaladgálás, kiegészítve néhány aprósággal, amiket egyébként ösztönösen alkalmaz... Soha nem volt ugyanis átmeneti tárgya, szerintem azért, mert nem volt szüksége rá, éjjel-nappal vele voltam. Mostanában azonban az elalváshoz (bár ott fekszem mellette), de már nem a csupasz bőrömet fogja meg:), hanem "fültakarót" kér (egy picike babapárna, amit a felül lévő fülére kell gondosan rátakarnom), illetve akkurátusan egész testét befedő takarózásba kezd. Ezek nélkül nincsen alvás. Még 30 fokban sem...
Ha valakinek van ötlete ilyen típusú kiabálással kapcsolatban, kérem ne tartsa magában! Köszönöm! :)

El fogunk késni... :)

az ovis szülinapi zsúrról, mert háromra ott kellett volna lennünk, de én mondtam, hogy csak négyre megyünk... viszont még mindig a gyerekeim képeit bőrözöm, ahelyett, hogy pakolnék, szoptatnék és ébresztenék. De íme néhány kép a jelenből és múltból. majd este elmélkedem is, hogy milyen szépek meg hasonlóak és mennyire különbözőek. :)

Legkedvesebbik

fényképem a mai napról, bár lehet, az egész idényről... :)

Dunaalmás 2.0 avagy együtt lenni jó :)

Dunaalmási pillanatok

Volt ma szép számmal olyan pillanat, amiért már megérte kimennünk Dunaalmásra. :)
Láttam végre újra Leó szemét mosolyogni. Lehel arcában felfedeztem a szivárvány újabb színeit (ez külön posztot érdemelne, hogy mennyire döbbenetes élmény egymás mellett látni két ilyen egyéniséget, akik olyan nagyon különbözőek és ezt olyan csodás megtapasztalni... egészen odáig meg vissza vagyok mindkettőtől...:)))
...nem utolsó sorban pedig rájöttem, a ribizli kizárólag csak bokorról fogyasztva esik jól annyira, hogy megállás nélkül ismételjem a tép-töm-tép-töm mozdulatsort... :) vagy ha meg is szakítom, csak annyira, míg átballagok a cseresznyefa alá. Mondjuk az emeleti ablakból is remekül lehet cseresznyézni... :)))