2013. június 28., péntek

Balatoni nyár

Bár az idővel nem volt szerencsénk, csak egy kicsit zavart az, hogy a pulcsi és a sapka szinte állandó kellékei voltak a napjainknak... :)
mert a Balatonnál (is) együtt lenni jó! :)))
Sok-sok ELSŐ élményt éltünk meg így négyesben újra.
Először "túrázott" a család, Leó kedvéért elmentünk Badacsonyba hajóval, majd föl a hegyre, ami ugye egy igazi vulkán volt hajdan, begyűjtöttünk egy kőzetet is, mi felnőttek pedig jót sportoltunk... :) Bár csak Lehelt kellett manducaban cipelnem fölfelé (majd lefelé), Leó már a lábán jött a megüresedett babakocsiban foglalt helyet, Őt Laci tolta fölfelé hátán hátizsákkal... :)
Leó először vetemedett arra, hogy a szájához emeljen egy FAGYIS tölcsért és nem átallotta kisebb húzódozást követően meg is kóstolni... Innentől kezdve pedig felpörögtek az események... :) Kedvencétel repertoárja tovább gyarapodott a Fiatalembernek.. :)
Lehel fiúnk mozgáskoordinációjának és idegrendszerének fejlettsége épp akkor érte el azt a bizonyos szintet, ami a "simogatás" összetett mozgásához szükséges, mikor a Balaton partján összefutottunk egy pici fehér kutyával... Így Lehel odament és megsimogatta. :))) Előtte még soha senkit... De azóta már én is kaptam ebből a nagyon finom simogatásból... és hogy tényleg egy minőségi ugrásról van szó, az is bizonyítja, hogy mióta Lehel megtanult tapsolni, altatás alkalmával, mikor cicizik, veri a mellkasomat. Aznap este előbb simogatott, majd ahogyan a kérgi irányítás kikapcsolt, már csak ütögetett, majd mikor elaludt, elernyedtek a kis kezek... :) Még hogy egy GYESes Nyanya nem él tudományos életet... hmmm... :)
Lehelnél maradva, kis csupasz lábacskáival először gázolt a Balatonba (vérmérsékletéből adódóan csak majdnem bokáig, bár valószínűleg ennek köszönhető, hogy Ő most nem köhög annyira, mint Leó... :)
Leó pedig először pecázott igazi pecával igazi (élő) vízben... és bár nem fogott semmit, de mint megtudtuk, zsemle helyett legközelebb csontikukacokkal kell próbálkoznunk. Bár azt gondolom, ez még egyelőre nem az Ő műfaja (szerencsére, mert nem szívesen segédkeznék a kukacok felszúrásában...), maradunk inkább a műanyag pecánál és halnál. :)
A Kornél-féle szigorú tiltás ellenére, úgy ítéltem meg, hogy aki képes a hinta-palintát anyja által megkezdett hangmagasságban tökéletes intonációval és ritmussal 14 hónaposan elénekelni, annak nagyot nem árthat, ha pár percre hintába ültetem... :) Így Lehel először hintázott nagy boldogan. :)
Mi pedig sokadjára csodálkoztunk rá, hogy Leó milyen nagyfiú, Lehel mennyire társa már mindenben, hogy mennyire szépek Ők nekünk és hogy milyen jó, hogy vannak egymásnak... :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése