Névadó

Gyorsan leszögezem, nem egy új adóformáról kívánok most írni, hanem arról a három napunkról, ami alatt megszületett a NÉV, ennek a legkisebb kisfiúnak a neve. :) Még soha ennyi név közül nem válogattunk, mert most kedden este kinyomtattuk az összes anyakönyvezhető fiú nevet, majd csináltam egy szűkebb listát, amin már csak 22 név szerepelt, majd egy még szűkebbet, amin már csak 13 és így tovább. :) Közben pedig folyamatosan egyeztettem Lacival, illetve az előbbi híján Leóval... akiről kiderült, rendkívül jó ízléssel bír és igen nagy szeretettel és elfogadással viseltetett az általam javasolt nevek iránt, majdnem mind tetszett neki... :) Sajnos Lacival nem volt ilyen könnyű dolgom. De péntek estére már néven neveztük legfrissebb pocaklakónkat és ez megint olyan nagyon jó érzés és persze hatalmas dolog. :) ...és ahogyan az lenni szokott minálunk a nevekkel kapcsolatban, megint Laci volt a "kútfő", egy olyan névvel, amitől én kezdetben elzárkóztam, majd csak idegenkedtem, majd felvettem a listámra, majd mondogattam magamban és végül beadtam a derekam... :) Két okom volt rá. Egyrészt szeretem, hogy Laci így kapcsolódik már most a babához, hiszen az Ő kedvenc nevén szólíthatjuk. Másrészt pedig amikor egy picit befelé figyeltem, rájöttem, hogy nem találhatok ettől jobb nevet, hiszen Ő az! :) Így aztán szeretettel mutatom be nektek Ujvári Lehelt, legkisebb fiúnkat! :) ...és senki ne lepődjön meg, ha a "hogy fogják hívni kistestvért?" kérdésre Leó még egy darabig "Hugó"-t emleget, ami az Ő kedvenc munkaneve volt... :)

Kiderült...

Ma voltunk ultrahangon. A legelső kép, amit láttam a monitoron, egy szép hosszú rugdalózó lábacska, hatalmas talpacskával... Mosolyogtam magamban egy nagyot, olyan ismerős volt ez a nagy lábacska... és persze elkezdtem gyanakodni... :) Aztán töviről-hegyire végignézték, végigmérték Picikénket, láttuk szemből az arcocskáját és a tátogó kis száját. :) Mindent tökéletesnek találtak. Aztán a legutolsó apró, de csöppet sem elhanyagolható részleten, nevezetesen a nemén kicsit megdöbbentünk, mert "természetesen" egy kisfiú költözött a pocakomba... A döbbenet csak egy másodperc töredékéig tartott, közvetlenül utána és azóta is ha rá gondolok, csak mosolygok és ízlelgetem a szót és jelentését, KISFIÚ. Olyan ismerős, olyan kedves nekem, olyan otthonosan érzem magam a fiús anyuka szerepben... és persze olyan új is, hiszen van már itthon egy kis csibészünk, most egy Öcsi érkezik, aki olyan más lesz, legalább annyira, mintha lány volna, csak épp fiú. :) Egyetlen fejtörést okozott viszont, mert ami a fiúneveket illeti, nagyon rosszul állunk... Így hát elbúcsúztam a Lorintól, ki tudja, egyszer talán lesz még Lorinunk is... :) és csattognak a fogaskerekek, hogy végre nevén nevezhessük ezt a mostanra 19 hetes magzatvizet kortyolgató nagylábú pici kincset!!!

Vajon meddig...

...lehet magára hagyni a mosogatónál egy két és félévest? Gondolkodtam el a kérdésen, miután Kinga blogján egy hosszabb bejegyzést is elolvastam, majd füleltem. Csönd. Jobbnak láttam visszamenni, de útközben összetalálkoztam a már említett két és félévessel, aki ragyogó arccal, széles mosollyal az arcán suhant felém kisvakondos zubbonyában, kezében pedig egy habos mosogatószivacsot lóbált... "Mami, én ezzel mosogatok!" :)Miután láttam, hogy egy csepp sem folyt ezidáig mellé és a kis Konyhatündér is száraznak mondható, visszaszaladtam a gépért... :)

Miért forog a Föld? (Apa írása)

A koraesti sötétben autóztunk haza, amikor a hátsó ülésről két és fél éves gyermekünk egyszer csak kérdez egyet:

- Miért forog a Föld?

Először meglepődtünk, majd próbálkoztam, bár nem tudtam a választ:

- A Nap gravitációja miatt.

Erre Leó várt egy-két másodpercet, majd:

- Ezt nem hiszem.

Mami is bevetette magát:

- A Jó Isten így akarta.

Mire Leó:

-Ezt sem hiszem.

Na ez kemény. Sarokba szorultunk szülőként. Tudtam, hogy eljön ez is, de ilyen hamar?..

Azóta persze utána néztem, de Ti tudjátok a választ? :)

Végre itthon...

Csütörtökön hazaérkezett Laci. Nem is mondok semmit, a képek magukért beszélnek. Talán csak annyit, hogy Leó a nyakába ugrott (rá nem jellemző módon, mert már olyan is előfordult, hogy "bosszúból" hosszú percekig ignorálta a hazatérő Lacit:). Tegnap sajnos munkanap volt, Laci csak este nyolcra ért haza, Leó gyakorlatilag elfelejtette, hogy Api itthon van, nem számított rá. Mikor nyílt az ajtó, megkérdezte, "Most ki jött haza?" (nagy volt itt a jövés-menés az utóbbi időben, nagymamák, nagypapák váltották egymást.) Aztán odaszaladt az ajtóhoz és másodszor is megörült Apinak, "Nagyon szeretlek Api!" és már ugrott is a nyakába. :) Olyan őszintén, olyan csendesen, olyan igazán tud örülni. :)

Tejecske

A napokban Leó nyűgösen ébredt és "tejecskét" követelt. Mondtam, hogy menjünk, öntök neki, de Ő csak hajtogatta, nem, nem, tejecske. Nem nagyon értettem, mert ha cicit kér, eddig mindig "cici-nyam-nyam" volt a megnevezés, ha meg tejet, akkor miért nem jön... Végre kibökte, "tejecskét ciciből". Édes kicsi bogaram, kicsit megszakadt a szívem, sosem gondoltam volna (vagy legalábbis egy jó ideje már nem gondoltam:), hogy nem lesz, vagy nem lesz jó neki, ami van. Végül persze kiegyeztünk egy kis gyümölcslében, ami mióta megfázott, az új favorit. :) Aztán este valami egészen meglepő dolog történt, ami azóta az esti szett szerves részévé vált. Egy kiadós vacsora után (két virsli, két szelet kenyér, két bögre tej, némi gyümölcslé és keksz) elfogyasztása után megfürödtünk, pizsamába bújt, majd villanyoltás előtt közli, gyümölcslevet és tejet szeretne inni. Hát legyen, ebben a sorrendben felszolgáltam neki, Ő ragaszkodott hozzá, hogy a cicizős fotelban fogyassza el ezeket. A tejet szürcsölte, mikor elakadt a lélegzetem. Néhány korty után ugyanis a bögrét leengedve, másik kezét a szájához emelte összezárt ujjakkal (mintha az lenne a cici) és közben cuppogott hozzá a szájával néhányat, majd újra kortyolt hármat-négyet és újra cuppogott egy kicsit, majd újra kortyolt... és így tovább, egészen addig, míg jó másfél bögre tejet el nem fogyasztott. Mindezt pedig olyan átéléssel az arcán, hogy kétségem sem volt afelől, hogy most Ő cicizik, vagy legalábbis cicit-pótol. :) kicsit sírtam is, mosolyogtam is magamban, mert olyan megható, ahogy búcsúzik, ahogy nem ereszt, csak nagyon lassan és közben az Ő kis kreatív módján próbálja kitölteni az űrt... Az igazi cici azért még mindig szereplője az elalvásnak, mint utolsó esélyem és legfőbb szövetségesem, hogy befejezzük az altatás nevű néha végeláthatatlan műveletet. :)

Helyesbítés, avagy kicsi lepke a pocakban

Igen, ma már biztos vagyok benne, hogy az elmúlt napok mocorgásféléje ott benn, nem más, mint a kisebbik pici Kincsünk! :) Épp a padon ültem a játszón és volt három percem a napsütésben, hogy kicsit befelé figyeljek és persze mocorgott Ő, többször egymás után. Olyan ismerősek voltak ezek a mozdulatok ott benn, mégis olyan ismeretlenül finomak, hiába tettem a kezem a pocakomra, a kezemmel nem éreztem (bár volt rajtam egy-két réteg), csak belülről. De úgy egyértelműen nem én voltam, hanem Ő. :) Megnyugodtam újra és bevésem az emlékezetembe az október 28-át, mert akkoriban éreztem először ezeket az apró "lepkeszárnyakat". Legalább értelmet nyert számomra is ez a mondás. :)))

Picike

Másfél hete figyelem és várom, mert Noel is, Leó is ezen a héten kezdett el anno számomra is érezhetően mozogni. De eddig sajnos hiába, mert nyoma sincs mozgolódásnak. Jobban mondva van néha valami, amiről akár hihetném is, meg nem is, csak emlékszem, a fiúknál milyen erős és egyértelmű volt az első. Leó első mozdulatait még Laci is érezte, anno épp a szülinapjának reggelén. :) De ez a Pöttöm itt belül csak nem akar a bátyók nyomdokaiba lépni. Mindenesetre ezzel egyre biztosabban érzem, finom, kislányos... :) S ha mégis egy kiskrapek, remélem nem veszi zokon tőlem ezeket a megérzéseket. :) Ma épp 17 hetes. Olyan furcsa, róla még semmit nem tudunk, pedig a testvéreit ilyenkor már a nevükön szólítottuk. Még két teljes hét, és talán kiderül, helyes-e a megérzésem, addig megpróbálom nem a nevén szólítani... :))) és persze még jobban figyelni Rá.

Szülinaposunknak szeretettel! :)

Eredetileg egy Apaköszöntő Leóvideót terveztem feltölteni, de Kisklambó természetesen nem hajlandó megrendelésre, pláne kamerába "Apitköszönteni"... :) Így aztán ez lett belőle... A videó igen hosszú, de tekintettel a kivételes helyzetre, most nem is bánom. Egy kisebb baleset után elmondja, hogy Ő elmegy Torontóba dolgozni és egy ilyen pici ágyon fog aludni... :) Kérdésemre, hogy a dolgozás mit is takar, természetesen kivágja magát, és elhivatottan közli, kitereget, internetezik, megnézi a leóblogot, majd lemegy az utcára, beül egy ilyen pici autóba és elmegy a repülőtérre, ott felszáll egy gépre és hazajön. :) (Mindezek előzményeként hadd említsem meg, minden nap beszélünk Lacival skype-on, ahol Laci megmutatta a kamerán keresztül az ágyát és az erkélyről az utcát is, ahol most lakik... talán innen jön az "ilyen pici ágy" és az "ilyen pici autó" ... :) Két napja pedig lejátssza miniben Apa torontoi szobáját, kirakja a kisasztalt, mondván annál dolgozik, mellé pedig a paplanát és egy párnát hoz, ami az ágya természetesen... :)

Az a reggel...

Ha már így farkast kiáltottam, illő, hogy a fejleményekről is beszámoljak... :) Péntek reggel hatkor keltem, felöltöztem, majd visszafeküdtem Leó mellé, hogy az utolsó pillanatig mellette legyek, ha netalán felébred. Az utolsó pillanat pedig kicsit kitolódott, mert Leó háromnegyed hétkor (a tervezett indulásom időpontjában természetesen:) fölállt az ágyban és szétnézett. Gyorsan visszafektettem, majd visszaaltattam. Ám, mikor a bejárati ajtóhoz értem, hallom, hogy mamázik... majd a lépcsőházból még hallottam, ahogy sír. Szerencsére Nagyapa és Nagymama megőrizték lélekjelenlétüket (ami saját bevallásuk szerint nem volt olyan könnyű az első tíz percben) és az első 10-20 perc végtelennek tűnő üvöltése és ajtórázása után mindenki megnyugodott és a tökéletes nagyszülő-unoka összhangban kezdődhetett a nap... :) Fél tíz körül haza is értem és egy huncutkodó unokát és két lelkes nagyszülőt találtam otthon. Ildi, Laci, még egyszer köszönöm!!!! :)