2015. június 15., hétfő

Így könnyű...

...ha van az embernek egy WC-t használó nagytestvére... :) Történt ugyanis, hogy a pelenkás Lehelünk, aki még akkor sem szól, ha már a pelusban a kaki és akinek még soha nem mondtam, hogy pisiljen-kakiljon máshová, mint a pelusba, tegnap Dunaalmáson pucéron szaladgált. Egyszer csak eltűnt, majd mikor újra előkerült, Laci megkérdezte, merre járt.. Mire Ő félválról odavetette, hogy hát pisilt, meg kezet mosott. Természetesen a WC-be, ezt onnan is tudhatjuk, hogy lehúzni nem tudta, mert nem érte el, (éppen hogy csak a fütyijével felérte valahogy a WC-t), így látszott benne a pisi... :) Még néhányszor eltűnt tegnap szintén a WC-re, amit szintén csak onnan tudunk, hogy a fél arca vizes volt, mert kézmosásnál a csapot is éppen hogy csak felérte, így összefröcskölte közben az arcát is... :) Édes drága Szívem, olyan természetes volt neki mindez, hogy nem érezte szükségét bejelenteni a "nagy" eseményt... :) Annyira Döncis ez az egész, olyan önálló ez a gyerek! (...) meg gyönyörű... :) és mivel ez szerintem mégsem kis dolog, így nem felejtem el megemlíteni ezen a helyen sem. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése