Cseppben a tenger

Az alábbi történés minden apró momentuma annyira jellemző mostanság, hogy muszáj megörökítenem... :)
Lehelt öltöztetem, rám dől, ahogy leveszem a pizsama felsőjét, mire Ő:
"Eldőltem. Fa vagyok. Dől a fa, dől a fa..." (Annyira szeretem ezt a korszakot, amikor egész testükkel élnek meg mindent.)
Leó a földön legozik előttünk, de természetesen rákontráz, csak, hogy ellent mondjon:
"Lehel, ne mondd már, hogy dől a fa, a fák azok állnak!" (ez persze fölmérgesíti Lehelt, akit nem nehéz kihozni a béketűréséből és ilyenkor mindig beindul egy véget nem érő kiabálásba torkolló "párbeszéd", arról hogy most dől-e a fa vagy áll... ezúttal azonban Lehel elé ment a dolgoknak és így felelt...)
"Dől a fa, ha mondom!"