2012. április 27., péntek

Kéthetesünk

Lehel tegnap két hetes lett! :) Ennek örömére ma már 60-as bodyt kapott és ráeszméltünk, felesleges hármas pelusnál kisebbet venni. Mert a súlya tegnap este 4650g volt, így az elmúlt héten újra fél kilót gyarapodott. A héten leesett a köldökcsonkja is, debütált a játszótereken és egy óvodában, holnap pedig nyaralni megy családunk, Dunaalmásra. Remélem jól viseli majd az utat, mert ma még nem aludt Őkelme, szegénykémnek fáj a hasa, egész éjszaka nyöszörgött, ma óránként eszeget keveseket és fájdalmasan vonaglik. Szerdán észleltem a végbélnyílásnál azokat az ismerős vérpiros foltokat, amiket anno Leónál is, így azóta újra tehéntejfehérje diétán vagyok. Nem lesz könnyű a főzőcskézés. Lehel pedig továbbra is a legfinomabb babánk, a hasfájás ellenére is csak végső esetben emeli meg a hangját, éjszaka többnyire csak nyöszörög, nappal már hangosabb, de ha ennyit sem sírna, arra gyanakodnék, valami nem stimmel a hangszalagjaival. :) Úgy tűnik, minden kellemetlenséget jól(jobban) visel, ezért jobban kell majd figyelnem rá. Ha Ő visít, ugrom. :) Szeret az oldalán aludni, ha pedig háton van, akkor úgy a legkényelmesebb neki, ha a lábacskáit megemeljük egy párnával (Lacié a zseniális ötlet!). Ami nála nem működik, az a koalafogás (hason karban) hasfájásnál, ilyenkor vagy cici, vagy Mami mellkasa.
Végül pedig egy "objektív" anyai megállapítás, egyre gyönyörűbb! :) De tényleg. Reggelenként, mikor felhúzom a redőnyt a szobában, mindig meglepődöm, mert minden alkalommal szebb, mint amilyennek emlékeztem rá... :)))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése