A várakozást mindannyian rosszul viseljük, talán én a legnehezebben. Viszont még ezekben a befelé fordulós nagyon hullámzós napokban sem tudom nem észrevenni, ahogyan a "nagyobbik fiam" :))) felnőtt a helyzethez, megérett a kistestvérhez és zokszó nélkül tűri, hogy mamija egy időre most kiállt a csatasorból. Persze jó dolga van, hiszen a nagyszülők feldobják a mindennapjait, de még így is meghatódom, a reggeli párbeszédünkön, ami már néhány napja ugyanúgy alakul: Leó még ki sem nyitotta a szemét, csak felém fordul és megkérdi:
"Mami, nem mentél el?"
"Nem, Kicsikém, itt vagyok veled, Lehel még nem bújt ki."
"Meg akarom ölelni a pocakodat!"
Azzal odabújik a pocakomhoz (nem hozzám, ahogy eddig, hanem kifejezetten a pocakhoz) és megsimogatja, majd megöleli.
Tegnap este óta altatáskor is egy "emelettel" lejjebb bújik, azaz Lehelpocakhoz... :)
Íme a Nagyobbik Csillagunk újabb, nagyfiús arcai:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése