Ki mit mond...

...Leó: Áll a kanapé kartámláján derékból kissé előre hajolva, kezeit előre nyújtva mozdulatlanul és közben így szól: "Dinócsontváz vagyok! Valaha egy dinó voltam!" :)
...Lehel: Leó kiabál a WC-ről, menjek kitörölni a fenekét. Hangosan bosszankodom, hogy ekkora gyereknek ugyan miért kéne, hogy én töröljem, meg, hogy az iskolában ki fogja majd... Erre Lehel odaszól, mert megint úgy érzi, Leó pártját kell fognia: "Majd az iskolanéni!" :)
...Lorin: Hihetetlen tempóban nyílik ez a kislány, nem, hogy saját akaratának tudatára ébredt már, de ennek hangot is ad, így 13 hónaposan! Mondja, hogy "NEM!" :) ez mindenképpen mérföldkő... :) (...és közben rázza a fejét és tiltakozik a kezével...:)

...és máris 13 hónapos

Ő az első gyerekem, akiről nem készült 12-hós összefoglaló, mert addig halogattam, míg 13 hónapos lett... :(((
Most aztán gyorsan rögzítem az akkori adatokat: Súlya 9.60kg, magasságáról jelenleg nincs adat, pótolni fogom...
Szeme már nem kék, viszont bármely színben pompázhat a fényviszonyoktól függően... :) Haja egyre szőkébb és egyre hosszabb! :) A fiúk nagyon szurkolnak neki, hogy csak nőjön, nőjön, nem tudom, honnan a lelkesedés... :)
Mozgásban egyre ügyesebb, szélsebesen mászik, szinte egyedül ül már a labdán is, bútorok mellett föláll (ez 13 hónapos produkció, egyévesen még nem csinálta). Kilenc foga van, így az éjszakák végre nyugalmasabbak. Enni háromszor eszik egy nap, kétszer nagyobb mennyiséget (ez is 13 hós produkció:), cicizni annyiszor cicizik, mint eddig. Inni szinte semmit, de ezt már a fiúknál megszoktam.
Mindent utánoz. Így énekel, mondókázik hibátlanul ismételve a dallamot, az énekekben a hangmagasságot is tökéletesen eltalálja(!), orrot fúj zsebkendőbe, mutogatja a "fujjaaszélafákat"-ból a "reccs"-et, :) tapsol, lányosan sóhajtozik, kacag, bújócskázik megállás nélkül, gyakori szavakat ismétel: gyere, labda, szoknya. Erre a háromra van saját szava, utánam próbálja mondani. Játékokat ki-be pakol nagy lelkesedéssel, legozik, érti, hogy kérem, tedd bele, vedd ki, rakd rá (legoelemet), ruhadarabokat a megfelelő helyre illeszti saját magán (zoknit a lábára, bodyt a fejére próbálja húzni). Mikor pelenkázom, tartja a lábát... Nagy kedvence a morzsaseprűhöz tartozó kislapát gumis szélének rágcsálása, a mosogatógép kinyitása és kipakolása (ha nem én vagyok a gyorsabb...) és persze a konyhaszekrények nyitogatása és edények kipakolása, fedőkkel való kopácsolás, rágcsálás... :) szóval otthonosan mozog a konyhában, nem szeretném kedvét szegni. :) Még mindig szerelem a labda, de nagyon szívesen lapozgat könyveket, újabban hasra fekszik közben és a lábaival kalimpál hátul, úgy figyel... :) Két testvére nem épp kesztyűs kézzel bánik vele, de Ő mégis odavan értük, ahogyan az lenni szokott, akkor teljes a boldogság, ha mindhárman együtt, de legalább egymás mellett játszhatnak. Még mindig bújós, érzékeny, nagyon lány... Mama legkedvesebb leánya. :)

Nincs egy rongyom... :)

Az Egyszem... :)

...lány unokája és az én Apukám nagyon egymásra találtak ezalatt a két nap alatt, míg nálunk voltak a szüleim. Annyira varázslatos ez a korszak, mindenkit beszippant és hipp-hopp kialakul a "Lorinfüggés"... persze ezért nem csupán az életkora okolható... :)

Lehellélek

Esti pizsamábabújás közben...
"-mama, tudod mit szeretnék ajándékba?
-nem, micsodát?
-egy sárkányvárat
-ej ha, és mondd csak, sárkánnyal együtt? (kérdezem, hogy nyújtsam egy kicsit a beszélgetést, mert úgy élvezem, hogy beszélgetünk, nem is sejtem, hogy közben a lényegre tapintok...)
Ő megáll, nagyra kerekíti gyönyörű szemeit (jaj ezt úgy szeretem) és kicsit halkabban megkérdi:
-Legoból van?
-A sárkány? Hát persze... Te Lehel, lehet, hogy félsz a sárkánytól?
-Ühüm...
-Képzeld, egy kicsit én is.
-De van egy jó hírem... Sárkányok NINCSENEK." (Tudom, hogy teljesen felesleges ilyesmit mondani,m mert ugyanúgy fél majd utána is, igazából csak az ezt követő másodpercekért mondom, mert amit ilyenkor látok rajta, arra egész életemben emlékezni fogok:
Még jobban elkerekedik a szeme és egy kicsit megnyúlik az arca a csodálkozástól, nagy levegőt vesz és úgy kérdezi megdöbbenve, hitetlenkedve:
"Nincsenek?!" :)
Mert hát persze, hogy vannak, hiszen a mesében vannak, legoból is van, így aztán ma reggel csinált egy kardot, én voltam a sárkány, Ő meg Szent György lovag, Lorin a királylány és reggeli előtt le is győzött hősiesen, aztán oviba menet végig meséltem egy sárkányról nekik, amit majd folytathatok, mert jóóó hosszú lett, még az oviban öltözés közben is tartott és néhány gyerek is körénk gyűlt... :) Remélem "odabenn" is megküzd a sárkányával, mert második éjszakánk lett rémséges... Kicsi Lovagom... :)

Édes November

Gyönyörűm

Kicsike Lány... :)
Még mindig a hatása alatt vagyok annak a szónak, hogy LÁNY... :) azóta is... amikor a 12 hetes ultrahangon nézegették és azt mondták, hogy persze nem lehet tudni, de ha mondani kéne valamit, hát lány... Lacinak meséltem arról, hogy milyen lánynak látom Lorint, Ő pedig visszakérdezett, honnan tudod? Hát.... :) A szemében látom! :) és persze belelátok mindenfélét magamból is biztosan, de talán nem tévedek nagyon, hiszen végtére is az én lányom és azóta ismerem, amióta beköltözött hozzám. :)
...és amilyennek látom: Finom lány. Nem a "csajos", nem a csillogó, nem a rikító rózsaszín, de nem is a finomkodó, törékeny borsószem királykisasszony. Az Ő finom lánysága belülről fakad. Tehet bármit (és tesz is, hiszen harmadik és nem mellesleg két bátyja van), az finoman lányos lesz Tőle. :) Drága kicsi Tündérkém, olyan kíváncsi vagyok, milyen leszel kétévesnek, aztán tizenkétévesnek... :)

Három

Mindig irigykedem, mikor testvérfotókat látok, ahol az összes gyerek rajta van, mindegyik látszik, sőt, mindnek látszik az arca, és ha még mindegyik mosolyog is, de legalábbis nem grimaszol, na az már gyanús... :) Nálunk nagyon nehéz műfaj a testvérfotó, bár ez néha még sikerül, de a családi az mostanában kizárt... A fiaink direkt szabotálják... Ez azért most aranyos, mégha beállított is kissé... :)

Itt következik egy rakoncátlanabb, kevésbé beállított:

Majd mikor néhányan a kamerába néznek:

Majd, amikor senki... :)

...és aki nincs a képen, az Ünnepelt... és még az árnyéka sem látszik... :(

Miért nem akarok űrhajós lenni...

Fiaink rajonganak az űrhajókért, a világűrért és minden ezzel kapcsolatos ismeretet szivacsként szívnak magukba. Leó általában kilövést rajzol, sokszor el is játszották már az űrhajó megépítésétől kezdve a kilövésen, a visszatérésen át a komplett történetet. Mikor megkérdezem őket, szeretnének-e űrhajósok lenni, egyik sem akar... Az indok viszont különböző... :)
Leó: Félek, hogy felrobban az űrhajó.
Lehel: Nem akarok vízbe esni. (Tudja, hogy a visszatérőegység a vízbe csapódik...:)))

Testvérek

Újra és újra megállapítom, a három gyerek az nem háromszor egy... :) Nekem legalábbis ez a legnehezebb a testvérségükben és a létszámukban, ugyanis ebből adódóan ha épp rossz napjuk, kedvük van, megkeserítik egymás életét, meg persze az enyémet... Viszont, amikor túljutunk ezeken a bugyrokon, újra és újra rácsodálkozom, micsoda ajándék, hogy vannak egymásnak!
Tegnap elnéztem a Legkisebbet, ahogyan legózott a nagyokkal...
...és ha csak ennyit írnék, az olyan lenne, mintha nálunk ilyen idill honolna, ahol a három (a 6, a 3 és az 1 éves) gyerek a legnagyobb harmóniában együtt építkezne, mi sem természetesebb ennél délután. :) Szóval a teljesség kedvéért megemlítem, hogy nem így kezdődött, hanem, hogy Leó meg Lehel duplóvárat építettek és persze Lorint nem engedték oda, nehogy szétrombolja. (Ági szívem, a kedvedért még egy korábbi momentumot is megemlítek, miszerint azért duplóztak, mert az összes többi játék büntibe vonult a délelőtti kupleráj elpakolásának szabotálása miatt... :) )
...Szóval duplóztak és látom, hogy Olyinka (becsületes nevén Lorin) dupló elemmel a kezében próbálja megközelíteni a készülő várat. Szóltam a Fiúknak, nagyon elcsodálkoztak Húguk kezdeményezésén és kíváncsiságból engedték, hogy Ő is rakja, sőt, adták a kezébe a kockákat és biztatták... (egy darabig, míg Lorin véletlenül föl nem döntötte a várat...:) Hihetetlen, de ez az idő is eljött, hogy az alig egy éves legozik. Szakszerűen illeszti, teszi a tetejére, koncentrál és persze nem jó neki akármi, amire teheti, neki csak Az jó, amire a másik kettő is pakol... :)
A másik rácsodálkozásom ma hajnalban történt. Leó éjjel valami rosszat álmodott és átszaladt hozzám, ám amikor behuppant mellél, Lorin épp akkor ébredt és mire cicit adtam Lorinnak Ő már aludt is az oldalamon, így nem vittem vissza a saját ágyába, hanem így folytattuk az éjszakát. Hajnalban Lehel mamizása hasított bele a csendbe, ugrottam, szaladtam, cicit adtam odaát is, majd mikor már a kezemet fogva visszaaludt, hallom Lorint sírni. Lehel kezét megpróbáltam lefejteni az enyémről, de nem engedte még, viszont ugyanebben a pillanatban Lorin titokzatos módon elhallgatott. Így maradtam még, míg Lehel teljesen vissza nem aludt, akkor lopóztam csak át, ahol a következő kép fogadott: Leó feküdt közvetlenül a Lorinnak paplanból épített barikádon (mert az ágyunk melletti oldalon nincs rács a kiságyán) és aludt, Lorin pedig ül mellette a kiságyban és nézi Őt. :))) Reggel megkérdeztem Leót, mi történt, mondta, hogy meghallotta, hogy sír Lorin (pedig máskor ágyúdörgésre sem ébred) mellé feküdt és megsimogatta, Lorin pedig megnyugodott, mert látta, hogy nincs egyedül. (A történeti hűség és Ági barátnőm kedvéért ismét megjegyzem, hogy Lorint nem sikerült már visszaaltatnom és ekkor még csak háromnegyed hat volt, de hát ne legyünk telhetetlenek... :)