Gyerekszáj

Olimpia, férfi 200 döntő.
Leó izgatottan rohan (az izgalom és lelkesedés igen ragadós), "Mami, be fognak ugrani?"
Majd a sávelválasztók iránt érdeklődik kíváncsian... és nem érti, az autonómiára amúgy is oly kényes hároméves... :) "Mami, miért nem mindenki arra úszik a medencében, amerre csak akar???" :)))
Ami pedig az énerejét illeti... :)
"Mama, még egy kicsit kibírom, hogy Lehel itt van, de már nem olyan sokáig. Akkor vigye el valaki." :))) Azért jó ezt is tudni. Ilyen, amikor még bírja... mi lesz velünk majd akkor... :)))

Reggel

Mióta Lehel mosolyog, olyan szépek a reggeleim... :) Annyira szeretem, amikor a reggeli szoptatás után még a karomban van, felébred, kinyitja a kis szemeit, meglát, majd szélesen elmosolyodik és örvendezik, hogy vagyok. :) Kicsit elgondolkodtam ezen. Tényleg ilyen picinek kell lennünk, hogy megélhessük ezt a fajta örömöt? Ha reggel meglátjuk a másikat, örülünk-e neki így... csak annak, hogy van, hogy vagyunk egymásnak ma is. Vagy a viszontlátás ilyenfajta boldogságához a picigyerek "tudatlansága" szükségeltetik, aki nem tudja, hogy vagyunk, ha épp nem lát...??? :) Nem tudom, de nagyon jó így ébredni.
...és még valami. Szombaton az autópályán dugóba kerültünk, mint később kiderült baleset volt. Mikor elhaladtunk a lezárt szakasz mellett, a takarítók még sepregettek. Kiflit, fürdőruhát, 20-22-es lábra való kiscipőt... Azóta sem tudom elfelejteni...

"Jóbőr"

Leó szerint "jóbőr" vagyok... :) "Mami, neked olyan jó kis bőröd van!"- mondja, miközben naponta ezerszer is odajön és simogatja a hasamat... (ha nem lennék iszonyú csiklandós ott, egész jól viselném... :)))
Míg máskor:
"-Játszuk azt, hogy én még bent vagyok a pocakodban!
-Jó játszuk.. és mondd, mit csinálsz odabenn?
-Fürdök." :)))
"Mama én csak azért bújtam ki a pocakodból, mert bent nem voltak játékok." :)

Mi lehet...

Lehellel kapcsolatban egyre inkább aggaszt valami. Nevezetesen a bal szeme. A bal szeme kisebb, mint a jobb. Vagy nem is, mert maga a szeme nem kisebb, de jóval táskásabb felül is, alul is, így a szemrés kisebb lesz, még ha maximálisan tágra is nyitja. Ha a hátán fekszik, nem lehet észrevenni, de ha hason van, nagyon látszik. Ha van esetleg valakinek jól bevált gyermekszemész ismerőse, kontaktja, kérem, küldje át...

Kis tudósom...

Egyetemi tanulmányaim elevenedtek meg a minap, nevezetesen Heider egyensúlyelmélete, miszerint ha "O" szereti "X"-et és "P" szereti "O"-t, akkor az elmélet szerint "P"-nek is szükségszerűen szeretnie kell "x"-et... :)
Nos, Leó interpretálásában mindez, kissé érthetőbben:
"-Api, Te szereted Lehelt?
-Igen Leó, szeretem.
-Api, Te szereted Lehelt, én meg szeretlek Téged, akkor én is szeretem Lehelt."

Jaaj nekem...

...és nem feltétlenül panaszkodni akarok, csak abban az esetben, ha a panaszkodástól nyerhet az ember egy kis energiát... :) Szóval az éjszakák. Már épp írni akartam, hogy ha nem figyelek éberen és fáradtabb vagyok a kelleténél, nem hallom meg Lehel forgolódását, cuppogását, cicikeresgélését, hát Ő bizony átalussza az éjszakát. Történt ez így már kétszer is az elmúlt két hétben, hogy 8-9 körül elaludt, én meg 5-6 körül arra riadtam, hogy "elfelejtettem" táplálni gyermekemet... :) Ha külön szobában aludna, minden bizonnyal már hetek óta olyan "jó", éjszakaátalvós gyerek volna... mert Ő bizony nem sír, csak keresgél és cuppog, hisz jobb híján csak az ujjacskáját találja. Néhány napja azonban vége a jóvilágomnak. Mert ébred, rá nem jellemző módon sírással, másfél-egy-fél óránként egész éjjel. Tegnap éjszaka még Leó is beleerősített 4 db. sírva ébredéssel, így ma zombi voltam. A napunk meg borzasztó, mert a gyerekek is fáradtabbak voltak persze, de délután ennek ellenére, vagy épp ezért nem sikerült összehozni az alvást, legalábbis Leót nem sikerült most úgy elaltatnom, hogy közben Lehelt ringatom, így elmaradt egy-két dolog ma, pl. a játszótér, no meg saját részről a felöltözésig sem jutottam el... Bár a pizsama csak de. 11 és du. 6 között ciki, így most épp nagyon rendben az öltözékem újra... :) Na és az okokról... Először persze azt hittem, elfogyott a kiapadhatatlannak tűnő tejözön, mert a cicizéssel is nehézségek vannak egy-két hete. De szerencsére nem ez az ok, a tünetek olyan ismerősek, Leónál épp így kezdődött a fogzás, így most Lehelnél is erre tippelnék. Csak remélni merem, hogy nem olyan érzékeny gyerek mint Leó és a folytatás nem lesz olyan nagyon hasonló. Mert különben jaj nekem jaj...
DE! Ha lúd, legyen kövér alapon, szegény Lehelem ha úgyis szenved a fogzástól (ami mondjuk napközben nem szegi kedvét és a cukiságmutatói nemhogy visszaestek volna de határozottan erősödtek), ma megtörtem a tehéntej-fehérje böjtöt és ettem SAJTot!!! Mert napok óta estefelé hányingerem van és hiába eszem éhes maradok mindemellett. Három hónapja csinálom a diétát, a szervezetem most kezdett el durvábban jelezni... Nos, nagyon jól esett. Holnaptól árgus szemekkel figyelem Kisklambót, mert a visszaesésnek a doktornő szerint komoly esélye van... De ezt most akkor is muszáj voltam... Holnaptól újra böjt. Remélem nem fog nagyon fájni egyikőnknek sem... :)
...és még valamit a mai napról. :) Lehel mozizik. :) A kis finomlelkü selyemhajú hurkagyurka boldogan és láthatóan nagy érdeklődéssel könyökölget hason a kiságyában a nappalinkban és figyeli Leót, sőt, néha kommentálja is, ahogy körülötte rohangál le-föl és a szokásos hangos módján játszik. Ez persze csak egy idilli kétgyerekes pillanatkép volna, de ami miatt igazi (öröm)hírértéke van a dolognak, az a hason örömmel levés és a nem megijedés a jóval hevesebb vérmérsékletű bátyótól... Juj de jó volt látni. :)))

Egy betegség hozadéka

Leó legutóbbi betegsége különös hatással volt rám. Talán mert most újra Ő került a középpontba, talán mert újra együtt aludtunk éjszaka, talán mert összes anyai energiámat az Ő gyógyulására fókuszáltam... nem tudom. De változott bennem néhány dolog. Azt hiszem, mostanra lettem igaziból kétgyerekes mama. Mostanra értettem meg, amit még egy jó hónapja Kinga mondott nekem, hogy két gyerek, az nem egy gyerek meg még egy gyerek. :) Mostanra értettem meg, amit Lehel egész pocakos korában és születése óta is tanítani próbál nekem. Nem kell és nem is lehet újraindítanom magamban a "leóprogramot" vele is. Nem baj, ha kiabálás-sipítás van Ő meg összerezzen. Neki elég, ha én nyugodt tudok maradni és biztonságot ad neki a jelenlétem. Nem Leótól fél Ő, hanem azoktól a helyzetektől, ahol nélkülöznie kell a biztonságot adó nyugodt mamit. Ami pedig Leót illeti, túl szigorú voltam. Féltem, ha nem veszem elejét a hisztiknek a következetes szigorral, hát elszabadul a pokol. Nos, a pokol elszabadult, így rá kellett döbbennem, a hisztik a szeretetemet követelik. Így bátran merek szívből eleget tenni a képtelennek tűnő kéréseknek, még ha jelenleg egy feneketlen kútnak tűnik is az igény és a szükség. Mert tudom, hogy feneketlen kút márpedig nincsen. :) Így aztán vicces vagy nem, nehéz vagy nem, de két babakocsival megyünk a játszótérre, egyikben Leó, másikban Lehel mosolyog, a pelenkázóasztalon pelenkázom Leót és körbecipelem a lakásban, ahányszor csak akarja... :) Megjegyzem, azóta nem akart ölben cipelődni sehová odakünn. :)
A helyzet most százszor jobb, de még messze vagyunk a ... nem is tudom mitől. :) A gyerekek köszönik jól vannak, az én idegzetem van kicsit megtépázva, de néhány óra alvás, vagy még inkább a gyerekeim "alva látása" igazi gyógyír... :)))
Azt hiszem jelenthetem, NÉGYEN VAGYUNK. :) Hurrá!

Lehelről csak úgy...

...komolyan figyel minden mozgást, hangot és főleg Leót, a potenciális veszélyforrást. Bár rá is mosolyog és nagy érdeklődéssel nézi ha játszik a biztonságos távolból, de a szeme sarkából állandóan gyanakvó tekintettel lesi. A nagyobb hangerőnél pedig előbb legörbül a szája, majd keservesen sírni kezd. Olyan nagyon érzékeny kis lepkelelkű csomag, annyira látom benne saját magamat és persze rosszabb pillanataimban azt gondolom, szegénykém eltéveszthette a családot, mert biztosan nem ide akart érkezni... :( Az utóbbi napokban igen sok időt tölt rajtam valamilyen formában, vagy slingben vagy ölben, és keservesen sírdogál, aludni is csak ritkán és rövid ideig tud. Ez persze olaj a tűzre Leónál, bár tegnap nagyon cuki volt, mikor 4 óra tájékán kifakadtam, hogy mostmár aztán ebédelnék és le kell tennem egy kicsit Lehelt, aki így a kiságyában folytatta a sírást. Erre Leó odaszaladt és fölhúzta neki a zenélő gombát, "Látod Mama, kicsit megnyugodott, már nem sír olyan nagyon, egyél nyugodtan" mondattal diadalittasan visszamasírozott játszani... :) Így aztán én ettem, Lehel kibírta, Leó pedig megdicsőülhetett... :) és persze találgatok, mi lehet az ok, vagy hasfájás megint, vagy fogzás. Az egyikhez már késő van, a másikhoz még korán. De tény, hogy az öklét dugdossa a szájába és fájdalmasan sírdogál, folyik a nyála, kipirul a szája körül a bőr és a fenekén is egy picit és néha tekergeti a fejét evés közben...
...és hogy teljességgel kaotikus legyen az információdömping, azt említettem már, hogy hangosan kacag??? :))) Nagyon-nagyon cuki! Persze ezt sem hosszan, csak egy-egy rövid kacaj hagyja el egyszerre a száját, aztán kicsit talán megijed a saját hangjától... :) és végre fölfedezte a kezecskéit, nézegeti, méregeti... Nemsokára fogni is fog! Hajrá Lehel! :)

Nehéz a buksi :)

13 hetes és pont 3 hónapos Kicsi Lehel

Aki már nem is olyan kicsi. 8 kg, 65,5 cm. Ennyit a paraméterekről.
Ha pedig Rá gondolok, elsőnek a mosolya jut eszembe, mikor meglát, szégyenlősen de iszonyú lelkesen nagy elragadtatással mosolyog, közben pedig kis kezeit az arcához dörzsöli... :) A másik a finomság, amit már a pocakban is éreztem. Olyan érzékeny kis lélek, jelenleg igazi kis introvertált nyuszi, akinek még gyakran túl sok ez a világ. Igaziból a hasfájáson kívül nem hallottam még másért sírni, csak ha álmos és fáradt, de akkor iszonyúan hevesen, becsukott szemmel üvöltözik, mintha világvége volna... (Neki minden bizonnyal épp az is van ilyenkor, annyira szenved...) ...és a harmadik dolog, hogy olyan más, mint Leó... :) Főleg abban csúcsosodik ez ki, ahogyan a cicihez viszonyul. Az evéssel néhány perc alatt végez, eddigi élete során 2 alkalommal történt meg, hogy kifejezetten cumizni szeretett volna a cicin és 10 percnél hosszabban, lelkesen cumizgatott... Másrészt pedig cicivel nem megnyugtatható. Ez nekem annyira új és idegen, hogy sokszor belefutok a zsákutcába, a többéves megszokás, ugyebár... és ha nagyon sír, megpróbálok neki gyorsan cicit adni, szegénykém ilyenkor még dühösebbre veszi a figurát, még akkor is, ha egyébként éhes... Előbb meg kell nyugtatni, majd utána jöhet a tejecske is... :) és megnyugtatni Őuraságát rázogatással lehet hason fektetve a karomon... Huhh, említettem már, hogy 8 kiló és hogy 30 fok volt a héten a lakásunkban? :) Mondanom sem kell, a cicinelaltatás sem az Ő műfaja, marad a ringatás és az éneklés, mert igen ez a másik kedvence, ha éneklek neki! :) Komolyan mondom, nagyon muzikális, mindenfajta szép zenét szeret, figyeli, ha én éneklek, azért meg különösen odáig van... :)))
Ami a mozgást illeti, ügyesen tartja magát hason, nézelődik, de átfordulni még nem akar, még nem nyúl a dolgokért, bár ez utóbbit láthatólag már akarja, csak még nem megy... :) Hason szinte előrekúszik, ha valami tetszik neki, háton meg kezét-lábát mozgatja és nagyon izgatott és egy idő után elkeseredett lesz... :))) Viszont éjszaka, nem tudom, hogy csinálja, 90 fokot fordul a tengelye körül és így egészen közel kerül hozzám... :)
Leótól kissé tart, de Őt is megkülönböztetett mosolyokkal jutalmazza, illetve a hangjára jobban megnyugszik, mint az enyémre (már, ha nem sipít, csak kedvesen duruzsol a bátyó...)
Nagyon szeretem ezt a kis hurkás, kék szemű, Laci-szájú, tejillatú, vidám, finomlelkű, gömbölyűséget! :)))