Változások

Az első este, mikor Leót nem én altatom. Nem mondom, hogy nem lepődtem meg, mikor Apát kért az elalváshoz (helyesebben Apit, ami a Mami és az Apa összevonása lehet... :) De kijöttem és átengedtem a terepet Lacinak. Általában nehezen élem meg a változásokat, de ez most valahogy más. Olyan ünnepélyesen hátborzongató érzés... :) Valami újnak a kezdete... és ez Jó. :)
Egyébként pedig megkezdődött a nagy visszaszámlálás, az elmúlt nehéz egy hét meghozta "gyümölcsét", Leó 17. fogacskájának elülső fele áttört. Maradt még három hátra. :) Fél lábon is... :)

Leó nem fél

Örömmel jelentem, Leó lentebb említett félelme jelentősen csökkent, úgy tűnik visszakaptuk bátor Oroszlánunkat. :) Az elmúlt héten megint nagyon sokat ügyesedett a nagymozgása és számomra hajmeresztő dolgokat művel a játszótéren. Egyedül megy végig olyan helyeken, ahol más nála jóval nagyobb gyerek is csak szülő segítségével, mindenhová fölmászik, remekül egyensúlyozik, nagyon büszke vagyok rá, de kezdem úgy nézni a játszótéri ténykedéseit, mint kislánykoromban a filmek izgalmasabb jeleneteit, kezemmel eltakarom a szememet és az ujjaim közül kukucskálok. :) A pelenkázóasztalt és a mosógépet (ahol fürdés után "csomagoltuk be" egyelőre (vagy végleg?) mégis száműztük a napi rutinból, mert ezeket továbbra sem viseli jól. Viszont rájöttem, mi (is) lehetett a félelem kiváltó oka. A lépcsőházunkban a fordulóban lábmagasságban ablaküveg van, ahol télen virágok voltak, most tavasszal ezek eltűntek és Leó teljes testmagasságában látja maga alatt a két emelet mélységet. Nemrég fölszaladt a harmadikra és a fordulóban kinézve annyira megijedt, hogy rogyasztott térdel sírva fakadt és mozdulni sem mert... Gyorsan fölszaladtam érte és megnyugtattam, majd jól el is felejtettem az egészet. Ő úgy tűnik nem. Néhány napja minden alkalommal, mikor föl, vagy le megyünk, megkopogtatja az ablakot és elmondja, hogy nem lehet kiesni, mert jó kemény... :)

4 nagyszülő, 2 szülő, 1 gyerek, avagy Leó 2. szülinapja

Bár Leó nem emlékszik az első szülinapjára, azért hála olvasottságának (Böngésző:), volt fogalma, mik a szülinap "kellékei". Tudta, hogy lesz tortája két gyertyával, hogy itt lesz a vendégsereg sok-sok ajándékkal, hogy lesz virágfüzér, móka és kacagás. Így aztán megpróbáltuk mindezt megvalósítani. :) Bár a családi ünneplés nem lett teljes, sajnos helyhiányában a pátyi unokatesók majd csak később húzgálják meg a fülecskéjét, azért mindkét nagyszülői páros itt volt a jeles alkalmon Leó nagy örömére! :) Délelőtt csúszdázással, forgózással, hintázással indítottunk, majd következett egy kis virágszedés.



Majd egy gyors ebéd után a kis Ünnepelt kidőlt, míg elkészült a lakoma, a macitorta, a virágfüzér és a léggömbök (hála a vendégek aktív közreműködésének, amit ezúton is köszönök! :)) Ébredés után fölköszöntöttük Kétévesünket, aki elérzékenyülve simogatta a macitortája lábacskáit, ki- és bedugdosta a gyertyákat, de arról hallani sem akart, hogy megegye tortamaciját... (Mellesleg, mikor másnap megkérdeztem, mit kapott szülinapjára, csak ennyit mondott: "Brumm-brumm". :) Persze azért volt ajándék is, kellő számban és méretben, gondolok itt egy kisvakondra, két legóra, egy ugrálólabdára, és egy hatalmas trambulinra, aminek mérete még a szülőket is meglepte és a lakásberendezés újragondolására ösztönözte... :) Leó mindennek örült, Karácsony óta úgy tűnik megtanult ajándékot bontani is... :)

Április 23.

Leó két éves!

Ha az alvó pofiját nézem, ami egyben az angyali is, :) olyan, mint újszülött korában. Csak persze, egy kicsit nagyobb... :) Egészen pontosan 16kg, 94cm, lábacskája 25-ös. 16 fog (ebből két kissé csorba) boldog tulajdonosa. Szépen megnőtt. Egyéb tekinteteben viszont teljes mértékben megváltozott, igazi kis-nagy fiú. Csupa huncutság, akarat, erő, de tud óvatos és finom is lenni ha megkérem, így a lányoknak és a virágoknak nincs mitől félniük... :) Korához képest elég kitartó, aminek nagyon örülök, ha nem sikerül valami már nem visít (rögtön), hanem újra és újra megpróbálja. Általában lehet vele beszélni, kompromisszumot kötni, terelni, csak nagyon fontos a jó (és villámgyors) időzítés... :) Persze olyan is van, mikor semmi sem használ az egyre bővülő repertoáramból és akkor jaj nekünk.... és persze minden ígéretre emlékszik, hihetetlen a memóriája. :) Egyre inkább bújósabb, most, hogy lecsökkent a cicizés (elalváshoz, illetve éjszaka a visszaalváshoz szükséges még), ébredéskor vagy meséléskor hozzámbújik és hosszú percekig ülünk mozdulatlanul...hmmm de szeretem ezt! :) és persze rohan, ha látja, hogy szülei épp ölelkeznek, de még nem szétválasztani akar minket, csak Ő is bekapcsoldik a körbe... :)
Beszéd: beindult az utóbbi időben, szinte minden szónak mondja az elejét, néhányat pedig teljes egészében (pl ide-oda, ebből, abból, hinta) illetve a hinta-palintát gyönyörűen énekli is végig "hinta"-ázva az egészet. És mindig vannak sajátmaga alkotta szavak, amiket lépcsőn le-föl, vagy séta közben ismételget. Épp most a "Pimi-Pami-Pimi-Pami" a soros... :)
Mozgás: Az újdonság, hogy elkezdett páros lábbal ugrálni, még nem tökéletes ugyan, de annál édesebb... :) Először akkor csinálta, ha jókedve volt (hála Annácskának az Anna és Petiből), majd ha leugrott valahonnan, most pedig a trambulinon már egészen ügyesen megy. Egyébként pedig szaladgál, mindenhová fölmászik, padon hasonfekve páros karral végighúzza magát, de a nagy kedvenc, mikor pöröghet. :) Szédülésig pörögg-forog saját tengelye körül, vagy egy kis körben és minél jobban szédül, annál jobban élvezi. :) (Kire ütött ez a gyerek? :) A finommozgásban most is ügyesebb még, a minap belerakta az elemet Laci integető-cicájába, amin egy ceruzaelemnyi hely van...
Alvás: napközben egyszer alszik nagyon jól, van, hogy majdnem három órát és általában egyszer sem ébred már föl alatta! :) Éljen! Éjszaka már kevésbé jó a helyzet, 4-6-szor fölébred, de cicivel azonnal visszaalszik, kivéve néhanapján(éjjelén), amikor teljesen éberré válik és csak sok-sok óra után jön újra álom a szemére. Együtt alszunk még mindhármunk megelégedésére. :)
Evés: hol nagyon keveset, hol megdöbbentően sokat. Kedvence a krémleves minden mennyiségben, a rizs leginkább magában és az üres tészta. Szerencsére én magam közben egy krémleves-specialista lettem, így mindenféle zöldség sorra kerül. :) Cukrot és süteményeket még mindig nem adok neki, csak a szülinapi tortája volt a kivétel, de hát nem ette az "ebadta kölyke"... :) Inni vizet, vagy reggelire teát szeret, újabban néha picike tejet.
Kedvenc játéka játszótéren a "Bumija-hinta" (egy tárcsa csúszik végig egy zsinóron és egy guminak ütközve visszafordul), a csúszda és a homokozó, otthon pedig a trambulin, a bevásárlókocsival való rohangálás, a felmosórongyok, szivacsok és seprűk rendeltetésszerű használata, illetve a szerszámosláda biztosan minden nap előkerül, mert mindig talál valamit, amit meg lehet kicsit húzni-fúrni... :)
Drága Kisfiam! Nagyon szeretünk! Isten éltessen!

Noel születésének napján...

"Áldjon meg téged az ÚR, és őrizzen meg téged!
Ragyogtassa Rád orcáját az ÚR, és könyörüljön Rajtad!
Fordítsa feléd orcáját az ÚR, és adjon neked békességet!" /4. Móz. 6, 24-26/
Ámen

Leó fél

Úgy egy hete kezdődött, szép fokozatosan, hogy a bátor, sőt néha vakmerő Kisoroszlánunk lába megremegett a levegőben ívelő kötélpályán, ahol korábban már a kezét sem kellett fognom, vígan átment. Először csak azt vettem észre, hogy kicsit mintha ügyetlenebb lenne, aztán rájöttem azért, mert fél, aztán már a lába is remegett, mára ez odáig erősödött, hogy a pelenkázóasztalon is keservesen sírni kezd, mikor felemeljük a lábát és riadtan "Bumijázik", miközben attól retteg, hogy leesik. Tanácstalan vagyok. Kutatok az emlékezetemben, mikor, hol, mitől ijedhetett meg, de nem tudok rájönni. Ha pedig nem volt ilyen, akkor esetleg én ijesztettem rá a túlféltésemmel?! Mert igen, azt tudom, hogy kicsit "túlféltem". Nem a szavakkal, nem a tettekkel, mert engedem, csak belül dobog nagyon a szívem közben... De azt gondolom, hogy viszonylag objektíven látom a helyzetet és ez az én túlparám még az átlagosba belefér, meg aztán ez a belső szívgörcsöm nem fokozódott az utóbbi időben, így ez sem lehet oka Leó félelmének. Talán valamiféle kognitív érés hozta, amitől egyszerre veszélyesnek talál addig veszélytelennek vélt dolgokat? Bár még az sem tiszta, pontosan mitől is fél. Mert a magasság önmagában még nem elég, hiszen a bútorokra, szekrénytetejére most is szívesen mászik. A hintában fél, a kötélpályán levegőben átmenni nem mer (de olyan édes volt, mert újra és újra fölmászott és ott fönn újra és újra sírva fakadt, remegve keresve a kezemet... mikor levettem és megnyugtattam, újra indult:). De ha stabil dolog van a lába alatt, csak magasan van, ott is fél... Nem értem és olyan nagyon rossz, hogy nem tudom, hogyan segíthetnék neki. Természetesen nem erőltetem, de ha látom, hogy szeretne, engedem, biztatom, ha sír leveszem, megnyugtatom. Remélem sikerül visszaszereznie a biztonságérzetét!

Leó és a fénykard

Az első videó, amin Leó ugyan nem látszik, de nem kétséges, hogy ez csak Ő lehet... :)

Családi ágy

Kemény éjszakánk volt tegnap, családilag megviseltek vagyunk. :) Laci úgy interpretálta, mint "Leó bosszúja" az esti hajmosásért. Történt ugyanis, hogy Leó éjjel 1-kor felébredt és "Oda-oda!" kiáltásokkal jelezte, azonnal kikívánkozik a nappaliba. Én ismerve a Fiatalember visszaaltathatósági képességeit, ugrottam is, mint a nyúl és épp belebotlottunk szegény Laciba, aki akkor tért nyugovóra... Nem is részletezem olyan hosszan, mint amennyire hosszúra nyúlt, legyen elég egy rövid összegzés: 1-2-ig Mami próbálta sikertelenül visszaringatni, 2-3-ig Apa torkát nem kímélve próbálkozott az "álombameséléssel", 3-4-ig újra Mami szoptatott-ringatott-járkált-mesélt hatástalanul, majd 4kor újra Apa lépett színre, aki végül diadalmaskodott, fél 5-kor ugyanis épp a miágyunkban elszenderült Fiacskánk. Szülők ekkor kétoldalról védőfalként mellérogytak és hosszú idő óta először újra együtt aludt a család a "családi ágyikóban". Ami mégis új volt az egészben, az Laci aktív-éber közreműködése, amit úgy tűnik Leó is de én mindenképpen igen nagyra értékelek! :) Köszönöm!

Még nem az, aminek látszik...

... de Leó ötletszerűen (!) (és még nem szükségszerűen) látogatja a mellékhelyiséget, amióta megvettük neki a szűkítőt. :) Ilyenkor elüldögél ott egy picit, (az egyetlen hely, ahol nyugodtan ül! :) majd mint aki jól végezte dolgát, tép egy kis papírt, szakszerűen töröl, papírt bedob, majd együtt megnyomjuk az öblítést. A dolog szépséghibája eltekintve a hagyományos értelemben vett "eredménytelenség"-től, hogy nehéz küzdelem utána a visszaöltöztetés... Illetve, hogy még nem érti egészen, hogy a pelusban lévő kakival miért nem a WC-re megyünk és miért a pelenkázóasztalra... :) De nagyon lelkes, tegnap hozzá is bújt az új szűkítőjéhez. Azt hiszem, jó vétel volt. :)