"Lehel megy az óvodába...

...lötyög a tej a hasába,
inc, finc, Lőrinc,
Te vagy oda kinn!" :)

...és tényleg. Az ovis évzárón Lehel megállapította, hogy az óvodának van egy játszótere (Ti. udvara), s ettől a pillanattól fogva igen belelkesedett, a következő héten pedig reggelente sírt, hogy Ő is akar Leóval óvodába menni. Így történt, hogy szerdán bevittem egy órára. :) Mikor odaértünk, persze bemenni már nem nagyon akart, erősen belém kapaszkodott. De aztán Leó észrevett minket és mint valami forgószél, már vitte is Lehelt mellőlem kézen fogva játszani, be a homokozóba, adta a kezébe a játékokat, így aztán Lehel hamar feloldódott. Szóltam neki, hogy kimegyek a kerítésen kívülre és a környéken sétálok, amíg kinn lesznek az udvaron, mikor bejönnek, itt leszek. Kintről persze le sem vettem a szemem róla, végig együtt játszottak Leóval, olyan jó volt látni... :) A hab a tortán, hogy benn aztán még ebédet is kapott, s bár csak a levesből evett, a krumplifőzeléket becsületesen végigülte, nem jött ki hozzám, pedig vadidegen gyerekekkel együtt ült az asztalnál. Marianna néni szerint vele könnyebb lesz, mint Leóval... :) Én nem akartam hiú ábrándokat kelteni, így nem bólogattam bőszen, csak megjegyeztem, hogy máshogy nehéz, de hihetetlen jelenség, biztosan nagy kedvencük lesz nekik is... :)
...ami pedig azt a bizonyos tejet illeti... :) Jó néhány korty csúszik még belőle ébredéskor. Nyilván, ha benn alszik majd az oviban, nem megyek majd be megszoptatni... :D

Bicó, bicó...

Lehel borult egyet a pótkerék miatt a biciklijével, mert rosszul került alá egy lejtő... :) Azóta a kis Mimóza überóvatos, azaz iszonyúúúú lassan közlekedik a biciklin. Lehet, hogy a lassú nem is a megfelelő szó, mert gyakorlatilag áll, vagy éppen hogy csak halad, azt is inkább csak ha tolom... :) és minden dilatációs résnél leszáll a bicikliről és felkiállt, hogy Lejtő?! Tegnap nehezen jutottunk így haza a játszóról, gondoltam közben motiválom egy kis dalocskával:
"Bicó, bicó szaladjál,
világ végin megálljál!"
Ő figyelmesen hallgatta, majd szigorú tekintettel rámszól:
"Mama, ilyen butaságokat ne mondjál!"

Kinyílt

Lehel néhány hete ismét döbbenetes változáson ment keresztül. Pontosabban egy hete, mióta Nóriéktól hazajöttünk... (Lehet, hogy Lily hatása... :)
Nagy a kontraszt azért is mert előtte nagyon beteg volt és ennek megfelelően még utána is sokáig nyűgös-sírós. Most viszont viruló jókedvű és csak kápráztat napról napra. Be nem áll a szája, leginkább a tudományait szereti prezentálni, "Nézd Mami, mit tudok!" és ugrál (jujdenagyoncuki), varázsol, vagy épp mikor mit talál ki. Meg állítólag repülni is tud... :) ""Behajlítom az egyik karom és úgy repülök... (mondja ezt Dunaalmáson) ...csak most nem tudom megmutatni, mert otthon az erkélyről szoktam, de itt nincs erkély." Olyan édes, ahogy a képzelet és a valóság összemosódik a kis fejében és a legnagyobb komolysággal adja elő a meséit. Leónál ilyen nem volt. Egyébként pedig újabban Maminak szólít, Lacit pedig Apinak, ahogy Leótól hallja, és ez olyan furcsa az Ő szájából. Megkezdődtek a félelmek is, gyakorlatilag mindentől fél, leginkább pedig a kígyótól. A repülőútról hallani sem akart, mert félt, hogy lepottyan. Itthon pedig százszor eljátszotta a repülőgépes élményeket (ahol egyébként tényleg félt felszállásnál és leszállásnál, de ezen kívül vígan "repkedett"), majd a végén behúzott nyakkal rám néz és így szól: "Én nagyon féltem." Ma pedig külön kérésére oviba megy Leóval, mert az ovis évzárón kiderült számára, hogy az óvodában van egy "játszótér" is (van udvara:)... :) Beviszem ma egy órára Leóhoz. :) Hjaj, nagyocska már a kicsike... :)

this moment

Kalandozások három gyerekkel

A Pünkösdi hosszúhétvégén meglátogattuk Nóri barátnőméket Hollandiában. Az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy elmegyünk-e, a gyerekek egészségi állapota miatt, végül belevágtunk az első nagycsaládos kalandba. :) Minden szerencsésen alakult, kiderült, hogy Lorin is, mint a srácok, élvezi az új környezetet, mosolygósabb volt ott, mint itthon valaha... :) Nagyon jól éreztük magunkat, zavarba ejtő kényeztetésben volt részünk, nem is beszélve az élményekről és kalandokról. Nagyon elfáradtunk, de így egy hét távlatából, kipihenve ismét nekivágnék... :) Külön öröm volt látni Lilyt és Lehelt együtt (róluk külön teszek majd föl képet, annyira helyesek együtt), ahogy a két közel egyidős gyerkőc élvezte egymás társaságát! :) Nóri, Maciek, Lily, nagyon köszönjük!!! ;)

Lorin és a színek

Honnan?

Leó meglepő tud lenni sokszor, de ma túltett eddigi összes meglepetésén. Épp nyitom ki a forró sütő ajtaját és rászólok a mellettem tolongó éhes kisfiúkra, álljanak odébb, mire Leó incselkedve így szól az Öccséhez:
"Lehel, neked nem kell odébb állnod, a Te neved úgyse hal meg soha!"
Na jó, arra konkrétan emlékszem, hogy nemrégiben beszéltünk a Lehel név jelentéséről...
No de a lélek hallhatatlanságáról is?! :)

Kinek higgyünk? avagy "Anyám borogass!"

Előrebocsátom, hosszú lesz, mert fel voltam háborodva, mert szorongtam és mert ezen okokból jól esett csapkodni a klaviatúra billentyűit. :)
Csütörtök.
Talán az egyik legnehezebb nekem a szülői feladatokból, a döntés...
Dönteni óvodáról, iskoláról, sportról, nevelési elvekről és gyakorlatról, miegymásról... Most éppen terápiás javaslatok közül kell választanunk. úgy, hogy a két orvos nemcsak a terápiát képzeli homlokegyenest másképp, de még a diagnózis sem azonos. Az egyik, tüdőgyulladást, fülgyulladást és torokgyulladást állapít meg és egy erős antibiotikumot ír, a másik (24 óra elteltével) tisztának hallja a tüdőt, a fület sem látja gennyesnek, csak borogatást és homeós bogyót javasol. Már épp fellélegzek, milyen jó, hogy mégsem kell antibiotikum (hozzáteszem, nem vagyok megrögzött ellenzője), mire két órán belül 39-40 közötti lázra vált a hőemelkedés... Kaparom a falat, de nem csillapítom, helyette autóba pakolom a beteget és elhurcolom egy oviból testvértbegyűjtő körre. Hazaérünk, itatom, 3 órát alszik, majd lejjebb megy magától a láz, most játszik, jobban van, várjuk haza Lacit, aki hazafelé beugrik a gyógyszertárba, hogy a közben kikevert borogatós krémet hazahozza. Ő egyébként hajlik az antibiotikumra, mivel 10 napja beteg Lehel, én most valamiért újra hajlok a szelíd gyógymódra, bízva Lehel erőiben, meg az anyai megérzésemben.
Péntek.
Délben ismét 40 közeli láza lett, majd fél egykor elkezdett csillapíthatatlanul sírni. Csak hurcoltam az ölemben, Ő meg sírt és könyörgően kiabálja, hogy Mama, Mama... Próbáltam nyugodt maradni, de csak azt vártam, érjen haza Laci (aki a Gondviselőnek köszönhetően haza kellett hogy jöjjön az itthon hagyott telefonjáért), és kicsit átvegye Szegénykét, míg kikeverem az antibiotikumot. Nem akartam már semmilyen szelíd gyógymódot követni, csak vádoltam magam, miért nem adtam be előbb, csak azt akartam, hogy legyen végre vége a szenvedésének. Bevette a gyógyszert, lázat azért nem csillapítottam, elaludt és újra láztalanul ébredt. Este a fájlalt fülében hatalmas mennyiségű fülzsír színű trutyit találtunk. Akkor még csak tipp volt, másnapra, mikor véres volt a váladék már bizonyosság, hogy kifakadt a füle. Többet nem lett lázas, se hőemelkedése nem volt.
Szombat.
Boncolgattuk a történéseket, mi lett volna ha... Végül, mivel nem tudtuk, mit kell ilyenkor tenni, felhívtuk az ügyeletet, akik azt mondták (mást nem is mondhatnak telefonon), hogy menjünk be vele. Fül-orr-gége ügyelet, ahol egy szimpatikus doki halál nyugalommal megnézi, majd közli, nagyon szép a füle, már most alig látszik a heg, teljesen elmúlik 10 éves kor alatt, semmiféle maradandó károsodást nem okoz és hát így volt ez régen is... Ha most kezdtük el szedni az antibiotikumot, az bizonyos szempontból már felesleges, de ha már szedjük, úgy szedjük be az egészet.
Hétfő.
Visszaviszem kontrollra a doktornőnkhöz a három gyereket (a harmadik csak kedvtelésből jön, mert minket jobban "kedvtel" mint az üres lakást...:), két órát várakozunk odakinn, míg ránk kerül a sor, a doktornő némi rángást produkál, amikor Lorin a vizsgálat után sírva fakad, gondolom már nagyon fáradt volt (legalább annyira mint Lorin), majd közli, Ő nem tudja megmondani, hogy repülhetünk-e (két nap múlva tervezzük ugyanis), azt sem, hogy van-e lyuk a fülén még vagy nincs, egy kis fülzsírt lát, meg egy kis folyadékot a dobhártya mögött. Meg a bal tüdőn egy kis érdes légzést, mielőtt "átlélegezte volna". Utána tiszta. Tájékoztatom, hogy a jobb tüdején volt (?) szerdán a gyulladás, a fülében amit lát az pedig alvadt vér. Vállat von és visszaküld az ügyeleten lévő dokihoz.
Tanulság.
Biztos mindenkinek van ehhez hasonló, sőt még szörnyűbb kálváriája, az egészségügyben bolyongva beteg gyerekével. Találni kell egy Embert, az Emberünket, akiben bízunk. Meghozni a döntéseket, ami a Sajátunk. Csak miénk a felelősség. Fel kell nőni hozzá. Egyébként pedig hiszek ebben a borogatós, nem lázcsillapítós úgynevezett "szelíd gyógymódban". Meg az Őrangyalokban. :)

Leó a (lego)paradicsomban

Péntek délután (alvás helyett) nagyfiús programon volt Leó, Laci és jó néhány legokocka társaságában. :) Mondanom sem kell, élményekkel gazdagon tért haza 4 óra múlva... Ez a papírforma volt, na de az, hogy örömmel benevez egy játékba és büszkén hagyja magát fényképezni az építményével, hát ezt nem gondoltam volna... Nagyosodik.

Álomőrzés... :)