Lehelnek lenni...

...nem könnyű mostanában. Rejtélyes tüneteket produkál, eddig főként a hasára panaszkodott, mostanában pedig a kezei gyakran a szájában vannak, ha tehetné könyökig dugná be, közben folyik a nyála és fájdalmas arcot vágva mondja, hogy fáj, belül, a foga. Megnéztük többször is belül a száját, semmi, doktornő is látta, semmi. Étvágya jó, bár az utóbbi hetekben extrém nyűgös. Most épp egy kicsit taknyos. Nem tudok másra gondolni, mint hogy a szíve nehéz szegénynek. A testi panaszait pedig az irigyelt baba panaszai szerint alakítaná? Nem tudom. Csak azt tudom, hogy nagyon érzékeny, nagyon hangos, nagyon nagy szívű... A kis középső. Aki hol "baba", hol "nagyember". Aki, bár tudja, hogy Lorin miatt kerül sokszor eggyel hátrébb a sorban, mégis szalad, ha sír a Picike, leguggol hozzá és mondja: "Pöttöm, ne sírj!", aztán fut hozzám és mondja: "Mama, sír a baba!" Aki félistenként tiszteli és szereti a Bátyját és megsemmisül, ha az leszidja valamiért. Tegnap mondtam Leónak, hogy figyeljen rá egy kicsit jobban, ne bántsa meg, mert nincs jól. Reggel elmesélte Leó, hogy este mondta Lehelnek, hogy szereti és megölelte, Lehel pedig hozzábújt... Ilyenkor szeretném egy kicsit meggyorsítani az időt, hogy hamarabb legyen könnyebb neki egy kicsit... :)
A képen pedig az "Érintettek" épp a legnagyobb egyetértésben merülnek el a játékok tanulmányozásában... :) Ami pedig jó és ki ne maradjon, azok a szerencsés körülmények. Mégpedig, hogy mennyire jó, hogy Leó délelőtt oviban van és Lehel a kompetens nagy szerepében is próbálgathatja magát, csak Ő a Nagy és a Picike.

Leó huszár

Hihetetlen, de jövőre már két "Kiscsákót" fogunk hazahozni az oviból március idusán. :) Leó már nagyon várja, hogy Lehel is vele tartson, Lehel még visszafogott ezügyben, de a vegyescsoport számtalan előnye közül most talán ez az egyik legkedvesebb nekem, hogy együtt lehetnek ovisok. Jó lesz. :)

this moment

(...SouleMama nyomán...
{this moment} ~ A Friday ritual. A single photo - no words - capturing a moment from the week. A simple, special, extraordinary moment. A moment I want to pause, savor and remember.)

5 hónapos a Kisvirág

Egy kemény hét áll mögöttünk, bebizonyosodott, hogy Lorin sem bírja a tejfehérjét. De, hogy mennyire stramm csaj, az is bizonyítja, hogy a pocakfájás miatt nappal csak minimálisat aludt, éjszaka még így is csak kétszer-háromszor ébredt, igaz sírva, ami szintén nem szokása. Mostanra rendeződni látszik a helyzet, búcsút intek újra a kefireknek sajtoknak tejeknek jégkrémeknek... (Ez utóbbi annyira mélyen érintette egyébként a mindig velem rezdülő Leót, hogy bár amúgy emlegetni szokta a "következő gyerekünket", most kifejtette, ez olyan durva, hogy szerinte ne legyen már több gyerek itthon... :)
Lorin. Reggelente Lórika a papagáj, mert papagájként rikácsol hason, s ha megfordítom, széles mosollyal elégedetten rámmosolyog kissé hunyorogva a hirtelen fénytől... Kommunikációs céllal, vagy csak úgy önszórakoztatásként elkezdte a hangját próbálgatni ugyanis... Kedvencem, amikor csücsöríti a száját és úgy fújja ki a levegőt a bugyborékoló hanggal együtt... :) Ha ezt én produkálom neki, cinkos vigyorral az arcán azonnal Ő is megismétli... :) Érzékeny, mint Leó, de türelmes , mint Lehel. Nem csiklandós annyira, mint a fiúk, de a nyakát puszilgatva azért kaphatunk egy kis visszafogott jólnevelt kacagást. :) Figyel, fülel, fogdos, babrál, cukin néz, a testvéreire teli szájjal nevet. Kétfogú, szőkülő hajú, kékszemű, nyolc kilós csillagocska. Tele van a szívem Vele...
...és az öthónapos arcai...

Most már Lorin is eszkimó... :)

Itt az idő...

Változáson megyünk keresztül, amit leginkább a gyerekeken érzékelek. Lassan kiforrja magát az ötösünk. :) Lorin egyre huncutabb, már keres a szemével, ha csak úgy a szőnyegen játszik a fiúkkal és nem vagyok mellette. A fiúk pedig végre kezdenek újra jóban lenni. Tegnap már együtt oltották újra a tüzet. :) Lehel kicsi napsugaram pedig továbbra is családi Kincsünk. Minden bambaságával, nagyothallásával, nagy szívével, nagy hangjával, mackós lépteivel, lelkesedésével, azt kell hogy mondjam, tündököl ez a kisfiú. Lacival csak azt szoktuk mondani, hogy egy jelenség. Laci is nagy lépésre szánta el magát, bár apróság, de mégis a változás irányába hat, én pedig keresgélem a hangom, a stílusom, az otthonunk színét, ezerszer át meg át szűröm magamon a sok tapasztalást és külső hatást és próbálom megtalálni a sajátot. Hiába, a háromgyerekesség önbizalmat is ad. Tegnap megmosolyogtak minket a játszón, illetve volt, aki csak pislogott, mert Lorin nem aludt és csak a karomban nem sírt, én pedig zsonglőrködtem vele, míg közben hintáztattam, orrot fújtam, homokformát csináltam... :) Közben pedig olyanokon gondolkodom, hogyan lehetne kreatívabban, több játékkal, kevesebb daccal terelgetni a gyerekeket, hova lehetne a nap 24 órájába beilleszteni egy kis saját időt és mihez kezdjek vele, mi lesz az iskolaprojekttel... stb... A legjobb ezekben a kérdésekben, hogy ha nem is jutok előre, attól is változnak a dolgok, ha csak gondolkodom rajtuk. :)

Fogtündér(ek)

Négy hónaposan két szépséges fog tulajdonosa ez a kis Tündérlány. :) Lassan már két hete, hogy kibújtak, teljesen egyszerre és csak annyit vettem észre akkortájt, hogy kétszer ébredt éjszaka, meg néha harap cicizés közben/végén, amit a fiúk is csak kizárólag fogzásnál csináltak. Igazán stramm kislányunk van, remélem a többi fog sem szegi ennél jobban kedvét... :)
A dolog szépségét pedig tovább emeli, hogy közben Leó is növeszti a fogát, jobban mondva a fogait... Történt ugyanis, hogy vigantolt cseppentettem neki egyik este és az ölemben fekve nagyra tátotta a száját, hát mit látok, egy csont őrlőt szinte teljesen kibújva. Egy tejfoga hullott csak ki és két csontfoga van már... :) Azért fogorvosnak majd megmutatjuk, hátha rendet kell rakni a szájában. :)

Beszélőke

Végre Lehelről is "feljegyeznivalóm" van, mert olyan cukikat bír mondani! Beindult a kis beszélőkéje, mindent mond, minden szót ismer, (ki tudja mióta, viszont mostmár mi is felismerjük többnyire, ha mond valamit...:) Ma reggelinél elég elesetten ült a kis beteg, és a székére esett egy morzsa, amit természetesen föl akart törölni.
"-Mamaaaa, papíjtöjlőőt kéééjek!
-Leó, odaadnád Lehelnek a papírtörlőt?
Leó odacsúsztatja az asztalon a gurigát, Lehel próbálja letépni, de nem sikerül neki, majd így szól:
-Mama, nem udom, mejt nem udom.
-Lehel, miért nem tudod?
-Nem udom, mejt kicsi vagyok én."
és ahogy mondja, minden egyes szó előtt tart egy kis hatásszünetet, mert úgy koncentrál, hogy egymás mellé biggyessze a szavakat. :)
Kedvencem pedig természetesen, amikor odaszalad, átkarolja két kezével a lábamat és azt mondja: "Nagyon szejetem Á Mámmá!", vagy mostanában, amikor széttárt karokkal forog a saját tengelye körül és azt kiabálja közben, hogy "Fojgóajtó vagyok!" :)))
...és bár a témához csak lazábban kapcsolódik, de azok a híres nevezetes pillák... :)

"De jó lenne jónak lenni..."

Már épp nőtt a májam, hogy mennyivel jobban csinálom most, mint anno Lehel születésekor, s lám, alig van testvérféltékenység, meg, hogy León már "nem fog" az új gyerek, hiszen Ő már ezt megdolgozta Lehellel... Csak szegény Lehelnek nehéz... 

... és most tessék, itt a felismerés, Leó néhány hete teljesen kifordult magából és még nem merítettük ki a bugyrok mélyét... Minden kérésünkkel azonnal és hatalmas hangerővel szembeszegül, Lehelt szinte folyamatosan bosszantja, Lorinnal pedig mézesmázosan cukorfalat. Nem tudom, melyik idegestít a legjobban... Egyelőre nagyon résnyire nyílik csak hébe-hóba út hozzá, többnyire elszalasztom. Mert ilyenkor Lacival elkezdünk büntetni, ami nyilván olaj a tűzre, de nagyon nehez normál mederben tartani az eseményeket és a mi idegrendszerünk is rendesen meg van már tépázva... Tudom, hogy szükséges rossz az, ami most van, meg, hogy majd elmúlik és újraszületnek egymásnak a testvérek immár hármasban, csak erőt és türelmet és kötélidegzetet, de legfőképp pillanatról pillanatra megújuló szeretetet kell hozzá kérni...

4 hónaposból 3 :)

Nem is írtam a képek alá, melyik gyerek melyik, mert elég egyértelmű... :) Olyan nagyon különbözőek. :
(Utólag csak azt sajnálom, hogy Lorint nem vetkőztettem atlétára, hogy látszódjanak a kis hurkás karocskái, mert nem olyan, mint anno Lehelnek volt, sokkal lányosabbak ugyanis... :) De így legalább látszik, kik a tavaszi és ki az őszi gyerekünk...:)