Változáson megyünk keresztül, amit leginkább a gyerekeken érzékelek. Lassan kiforrja magát az ötösünk. :) Lorin egyre huncutabb, már keres a szemével, ha csak úgy a szőnyegen játszik a fiúkkal és nem vagyok mellette. A fiúk pedig végre kezdenek újra jóban lenni. Tegnap már együtt oltották újra a tüzet. :) Lehel kicsi napsugaram pedig továbbra is családi Kincsünk. Minden bambaságával, nagyothallásával, nagy szívével, nagy hangjával, mackós lépteivel, lelkesedésével, azt kell hogy mondjam, tündököl ez a kisfiú. Lacival csak azt szoktuk mondani, hogy egy jelenség. Laci is nagy lépésre szánta el magát, bár apróság, de mégis a változás irányába hat, én pedig keresgélem a hangom, a stílusom, az otthonunk színét, ezerszer át meg át szűröm magamon a sok tapasztalást és külső hatást és próbálom megtalálni a sajátot. Hiába, a háromgyerekesség önbizalmat is ad. Tegnap megmosolyogtak minket a játszón, illetve volt, aki csak pislogott, mert Lorin nem aludt és csak a karomban nem sírt, én pedig zsonglőrködtem vele, míg közben hintáztattam, orrot fújtam, homokformát csináltam... :) Közben pedig olyanokon gondolkodom, hogyan lehetne kreatívabban, több játékkal, kevesebb daccal terelgetni a gyerekeket, hova lehetne a nap 24 órájába beilleszteni egy kis saját időt és mihez kezdjek vele, mi lesz az iskolaprojekttel... stb... A legjobb ezekben a kérdésekben, hogy ha nem is jutok előre, attól is változnak a dolgok, ha csak gondolkodom rajtuk. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése