Occá núúúl (Apa írása)

Így bő félév távlatából írom le ezt, mert olyan aranyos, hogy semmiképp sem szeretném elfelejteni. Esténként ha én altatom el a fiúkat, mesélni szoktam nekik az ágyban. Általában a napi történéseket fűzöm bele egy mese keretébe, ami legtöbbször a Kockásfülű Nyúl.
Így az ágyba igyekezve Lehel már előre hangosan kéri a mesét: "Occá núúúl, occá núúúl, .."

A Csokievők és a Kakukktojás

Eredetileg Lehel szempilláit akartam megörökíteni, de aztán kattintgattam néhányat még, mert rá kellett jönnöm, csokievés közben igazán jó gyereket fényképezni... Még ha közben maszatos is az arc... :)

Íme a gyönyörűséges Lehelmanó (aki önmagát mostanában manózza:)

Leó, akiről nehéz rossz képet készíteni, de ezeket most különösen szeretem:

Lorin, aki még nem eszik csokit, de szempillákat már Ő is növesztget... :) (és mostanra csupamosoly ez a kislány, de arról még nincsenek képeink, mert vagy gyönyörködünk benne, vagy a fényképezőgép még nem a barátja és rá nem mosolyog... :)

Mozgásban...

Altatás, Leó dobol a lábával a lepedőn. Rászólok ne mozogjon, mire Ő:
"De Mama, hát ÉLEK! és ha élek, mozgok!"

A nagy kaland...

Itthon, egyedül én a három gyerekkel két nap és két éjjel. Az idő fele letelt, vannak tanulságaim önmagam számára.
Például, hogy soha nem szabad a teljes "befutandó" távot néznem, csak az előttem lévő öt métert... :)
Nem baj, ha a gyerekek üvöltenek, a lényeg, hogy én ne üvöltsek.
Egyszer mindenki elalszik, egyszer mindennek vége lesz, stb... :)
Igazán nagy pillanatok ezekből a helyzetekből születnek... Tegnap is volt ilyen. Például, mikor Leó Lehellel összebújva betakarózva mesélt az altatáskor, míg én a hasfájástól kiabáló Lorinnal járkáltam a lakás egyéb helyein, vagy mikor megnyugtatta Lehelt, amikor én nem tudtam cicit adni neki (szintén az előbbi okból kifolyólag...:) és helyettem Ő vette az ölébe úgy, mintha cicizne... :) Szivetmelengető... Azért most is kissé remegve várom az estét és az éjszakát a két kisebbik miatt, mert a duplikációm továbbra is megoldatlan... :)

2 hónapos

A "cukros bácsi"

A Mikulásra való hangolódás jegyében, öltözés közben a Mikulás ruházatáról beszélek Lehelnek. A pompon tetszik neki... Felbátorodom, folytatom a fehér hosszú szakállal... Azt mondja: "Hajaj!"... Itt gondoltam bevetem a zsákjában lévő ajándékokat... Semmi reakció, unottan néz maga elé... Konkretizálom a dolgot és kifejtem, hogy nem csak a gyerekeknek úgy általában, de Leónak és Lehelnek is fog hozni valamit... Mire a felháborodott válasz:
"Nem akarom! Apa hoz!"
Hát nálunk nem szeretik a mikulást. Emlékszem Leót ebben az életkorban mennyire nem érdekelte se az Öreg, se az ajándéka... Nem tudom, lehet, hogy gáz, de nekem nagyon tetszik ez a gyermeki romlatlanság. :) Végül is teljesen érthető, hogy egy vadidegen embertől miért is kéne bármit elfogadni? Apa, az más. Ő hozzon... mondja Lehel is... :) Jövőre már lehet, hogy nem sértődik meg, ha Mikulással találkozik és adni akar neki valamit... Bár Leó tegnap a céges mikulásünnepségen, mikor kitessékeltem a játékok közül, hogy a mikulásosztáson részt vegyen, kelletlenül így válaszolt: "Elég nekem az ovis mikulás!" De becsületére legyen mondva, végül mégis "szerepelt", azaz kiment, átvette az ajándékát és meg is köszönte (igaz, ezt már csak én hallottam...:)

8 hetes a Picike

A mosolya egyre gyönyörűbb... bár még elsősorban én vagyok a szerencsés, aki részesül belőle, de én szinte mindig, ha fölé hajolok és meglát. Még akkor is, ha épp görcsösen sír és épp szusszan egyet, összeköti ezt egy "De jó, hogy itt vagy Mami!"-mosollyal... :) "Hööö"-zi szorgalmasan, közben irtó cukin formálja a száját, néha egészen kerekre, majd csücsörítve összeszorítja és igencsak intelligensen néz hozzá, így egyrészt nagyon tudálékos, másrészt ennivalóan cukorfalat. :) Hason alszik és kis kukac mozdulatokkal előrehalad, amíg a buksiját bele nem fúrja egy párnába, vagy a karomba, nem feltétlen az akadály állítja meg, szereti, ha a feje be van takarva, jobban alszik így, a szemébecsúszó sapi is megteszi... :) Keveset aktívkodik nap közben, mert ha jól van, akkor alszik, ha meg nincs jól, akkor karban van, így keveset van hason, de ha épp nincs baja, nagyon szeretem nézni, ahogyan figyel. A csillaglámpa fényfoltjai a falon, illetve a fürdőszobában a zuhanyfüggöny színes halai a kedvencei. Nagy szemei elkerekednek és csak nézi és nézi, ha épp sír, még azt is berekeszti egy-egy pillanatra, ha felbukkan a látóterében az előbb említett kedvencek egyike... Ja és a nagy fikuszok levelei is teljességgel lenyűgözik. :)
Az esti elalvás kissé nehézkes, valamikor fél 11 és 11 között azért többnyire álomba szenderül. Előtte sajnos görcsös és igen hangos sírás, ami sehogyan sem enyhíthető az eddigi repertoár teljes bevetése kevésnek bizonyult. Csak fogom a karomban szegénykémet és sorra veszem az összes módszert, néha kiszívom az orrát (mert újra taknyos), aztán kezdődik az újabb kör... Negyed 11 körül abbahagyja, nem sok közöm van a megnyugváshoz, azt hiszem, ilyenkor még egy orrszívás, ha épp éhes, eszik, ha nem, akkor csak beteszem az ágyába, betakarom és elalszik magától negyed órán belül. Ilyenkor már nem sír, csak forgatja a kis fejét... :) Éjszaka egyszer, vagy kétszer ébred, de volt már, hogy először fél hatkor ébresztett, vagy én voltam nagyon fáradt és korábban nem ébredtem rá föl, vagy Ő aludta végig az éjszakát, nem tudom... :) Sajnos nem élvezhetem az éjszakai nyugalmat, mert Lehel ébreszt kétszer-háromszor, hozzátéve ehhez Lorint, jó sokat vagyok fönn és az még a jobbik eset, amikor nem egyszerre ébrednek és akarnak kizárólagosan... Nincs még erre kidolgozott működő módszerem ugyanis, de nagyon agyalok rajta...
Szeme színe kék, világosabb, mint a Fiúké volt ilyen korukban, de nem bízom benne, hogy így is marad, Lehelnél reménykedtem, de persze most el nem cserélném azt a gyönyörű szemét kékre. Szempillákat növesztett, a pillarebegtetésnek így már nincsen akadálya... :) Laci máris a lábai előtt hever, pedig még nem is rebegteti azokat a bizonyos pillákat... :)
Súlya 6,5 kg, hurkákban nincs hiány, nyaki redőit kihajtogatva törölgetnem is kell minden nap olivaolajjal, különben begyullad közöttük a bőre... a nagyság átka... :)
Selyemhaja kopik, szeme kezd rendbe jönni (bal szemében el van záródva a könnycsatorna és nagyon váladékozott születése óta...)
Ajándék ez a kicsi Lány! Hiányzik, ha épp alszik és a fiúkkal játszom... Azt hiszem, már megszoktam, hogy hárman vannak... :)

Első

Szombaton beszélgettünk. Lorin meg én. Bár azt hiszem, inkább Ő beszélt velem, én csak helyeseltem. Rámnevetett, én visszamosolyogtam, aztán mondta és mondta... Én meg csak könnyeztem. Harmadszorra is varázslatos csoda... :) A kép pedig sajnos nagyon rossz, de már félhomály volt, mit tehetünk, ha a fontos pillanatok épp alkonyatkor, profi gép nélkül ér minket?! :)))
...és a kedvenc nyakszirtem újra... :)

Fiúk...

Én és a Kisöcsém...

Laci szombaton egy legoboltban járt a Fiúkkal, ahol Ők persze odaültek egymással szemben az erre a célra odakészített asztalhoz és legoztak kedvükre a tömérdek kockával... míg nem egy Lehel méretű fiúcska odaült Lehel mellé és szisztematikusan elvette tőle a kockákat, amiket rakosgatott. Lehelt nem nagyon érdekelte a dolog, ha statikailag fontos elemet vett el a másik, akkor egyszerűen visszavette. De egyszer csak a kisfiú egy nagyobb csapást mért az építményére. Ekkor az eddig csendben játszó szemközt ülő Nagytestvér felpillantott és tekintélyt parancsoló hangsúllyal csak ennyit mondott: "Nana!", majd újra elmélyült saját építményében... :)
...a védelmező bátyó szerepében: