Isten hozott Kicsilány! :)

Kisbaba (Apa írása)

Eddig Lehel volt a kicsi. Most ezt újra kell értelmezzük. :)

Hazajöttünk!

Végre itthon! :) Képek még továbbra sincsenek (mert helyette ágyakat szedtünk szét és szereltünk össze, szobákat rendeztünk át így az első este, Mama, Apa köszönjük!), csak két boldog és lestrapált szülő és három csodálatos gyerek!!! :) ...és megkezdtük az Életet ötösben... Kerek! :)

Anyátlanul (Apa írása)

Lorin születése napján - látogatásból hazaérve - ülnek a fiúk egymás mellett az előszobában. Át kellene öltözni, de csak ülnek anyátlanul. Leó odahajol Lehelhez:

-       -  Lehel, azt a kisbabát a kórházból haza fogjuk hozni. 

Lorin kórházi félhomályban

Minden kedves ránkgondoló és nekünk szorító rokonnak, barátnak, ismeretlenül is ismerő blogolvasónak köszönöm, hogy gondolatban velünk voltatok az utóbbi napokban! :) Sokan kértetek már képeket, szégyen, de nincs még tisztességes, csak néhány általam is hozzáférhető kórházi homályos rajtam fekvő... Ezekből most teszek föl, aztán majd lesz jobb is... :)

Lorin...

Minden részletében kislány. :) Még a keze is! :) A fiaink hatalmas férfikezei után mindig meglepődtem, mikor kislánykéz került a kezembe. Sose gondoltam volna, hogy nekünk is lesz... :) A pofija nagyon karakteres, tegnap a szemembe nézett és mosolygott ez a Tündérkislány... Nagy zsivány lesz, már most látom! Sok tekintetben Leóra emlékeztet, érzékeny finom lélek Ő is, bújós és ragaszkodó, folyton ciciző, eddig csak rajtam alvó Kisember. Nagyon új még neki ez a világ, mindenen meglepődik, a saját kezén is, vagy, hogy folyik a szájába a tej... Úgy szeretem újra átélni ezt a csodát! :) A hasfájásról, a kialvatlanságról és a Fiúk nehezen viselhető hiányáról majd máskor... :) Most csak annyit, hogy mindenki remekül állja a sarat, remélhetőleg egy napunk van már csak hátra a kórházban, aztán kezdődhet nagycsaládos életünk! :)

Lorin (Apa írása)

Kislányunk Lorin megszületett hétfőn 13:08-kor, 3650g-mal. Jól vannak Judittal együtt. Nagy most itt a boldogság!! :)

40. hét

Nem gondoltam volna, hogy Lorin bennmarad és betöltjük a negyvenedik hetet is... Most örülök igazán, hogy nem utazott el az orvosom. A héten kétszer is mennünk kellett már vizsgálatra, kedden még a magánrendelésre, péntek reggel pedig a kórházba. Ez utóbbi már nagyon nem esett jól, nem jó szülőszobára járni úgy, hogy az ember nincs benne a sűrűjében... :) Észrevesz mindenféle idegesítő ketyerét és iszonyú zavarólag hat az a ridegség és medikalizált világ... Ráadásul Lorin az utóbbi hetekben olyan furcsán fekszik, hogy a CTG nagyon nehézkes, mert a szívhangot szinte képtelenség megtalálni, majd pedig néhány másodpercnél tovább detektálni... Ezért Erzsike bevitt egy szülőszobára, lefektetett egy ágyra és úgy sikerült a vizsgálat. Az egyetlen szépsége a dolognak, hogy Lehel pont abban a szobában született... :) Most mégis olyan rossz volt így ott feküdni. Egyre inkább érzem az időnyomást kívülről, belülről pedig azt, hogy még NEM. A dokim megvizsgált, egy cm-es a méhszáj, de még vastag, így szerencsére orvosilag sem indokolt a beindítás. Hétfőn reggel találkozunk újra, megkérdeztem, meddig engedik a terminustúllépést, azt mondta, ha a gyerek jól van, egy hetet várhatunk. De egyáltalán nem volt megnyugtató, ahogyan mondta, tudom, hogy orvosilag nem szeretik az ilyesmit és már tegnap vizsgálat közben is (bocsánat az érzékenyebb lelkű olvasóktól) megpiszkálta a méhszájat ("előrébb hozta"?), mindenesetre nagyon kellemetlen volt, utána pedig vérezgetett is egy kicsit, ebből gondolom, hogy tényleg jól belebabrált... Szóval még rá is nagyon dühös lettem... és kicsit megingott az a fene nagy bizalmam. Kicsit egyedül érzem magam, mert mindenkinek megremeg a térde az orvosi protokoll előtt. Én nagyon szeretném megvárni, hogy ez a pici virágszál magától bomoljon ki...
A jó a "rosszban" viszont, hogy kicsit fölrázta bennem a helyzet a védelmező anyaoroszlánt. :) Egyre nő odabenn a bizalom Lorinban és a saját testemben és az emberileg lehetséges végsőkig el fogok menni, hogy minden úgy történjen, ahogyan szeretnénk...

Önderítés...

Nehezen indult a nap. Leó tegnap nem aludt délután és ilyenkor nagyhalál van, annyira nyűgös. Mióta az ovi megkezdődött, megint nagyon nehezen alszik el, tök mindegy mennyire fáradt, sírdogál, hogy le akar csukódni a szeme, de Ő nem akarja... és persze hogy nem akarja, mert fél. Fél, hogy rosszat álmodik, illetve ilyenkor előjönnek a szorongások, amik mostanában elég erősek. Az oviban ugyanis van egy nagyon beteg gyerek, (róla nem akarok írni) akinek halálfélelme van... Lelkileg nagyon megterheli az óvónőket is, iszonyú nehéz helyzet, én nem is tudom, hogyan lehet ezt jól kezelni az óvónőknek. Mindenesetre Leó a kis érzékeny lelkével azonnal levette a lényeget... Annak örülök, hogy legalább elmondta nekem, ha nem is egyszerre. De ettől még nem tudok segíteni neki, tanácstalan vagyok és persze engem is felkavar a dolog. No és az ilyen reggeleken pedig türelmetlen és kiabálós. De legalább békében váltunk el... Félek, mi lesz, ha kórházban leszek, nem fogja tudni senki elaltatni Leót délután és az maga lesz a katasztrófa...
Persze bizonyára kissé túlzás azt gondolnom, hogy nélkülem megáll itthon az élet... :) Nem ártana ezt is elengednem, hogy csak Loriné legyek most egy kicsit... :)
Hát akkor jöjjenek a tegnap délutáni fagyizni menős kézenfogós képek, hadd örvendezzen egy kicsit a szívem... :)

39. hét is betöltve...

Nehéz hét áll mögöttünk. Én lelkileg szétcsúsztam, olyan lassan és nehézkesen megy a készülődés-hangolódás, pedig ez a pici lány a pocakomban olyan készséges és ügyes. Többnyire hulla fáradt vagyok, mert Lehel a héten 5 napon azaz éjszakán keresztül nem aludt hajnal négy és fél hét között, csak cicizni vágyott és ha lecsukódtak véletlenül a szemei, kipattintotta gyorsan... Szerintem érzi, hogy hamarosan nem leszek mellette és próbál őrködni... Olyan nehéz őt elengednem. Ma viszont aludtunk mind, gondolom Lehel annyira fáradt volt, hogy nem ébredt föl, csak nyekergett sokat éjszaka, és csak hatkor óhajtott egy rövidke találkozót velem... Így most mindent szebbnek látok és nagyon bízom abban, hogy visszatér a jó alvókája, míg én a kórházban leszek...
Lorin kicsi lány készülődik, úgy érzem már nem vagyunk messze... :) A jóslófájások egyre erősebbek és hosszabbak no meg szinte egész nap vannak néha rendszeresen 10 percenként, néha ritkábban, de állandóan, sokszor éjszaka is felébredek rá. Lorin most lehet nagyjából három és fél kilóhoz közel, mert nehéz már följönnöm a lépcsőn, a feje pedig egyre lejjebb, mert nehéz mennem is. Hogy mennyire van lenn a hasam én ezt soha nem tudom megmondani... :) A csütörtöki vizit szerint a méhszáj elsimulóban, de még nincs (nem volt) nyitva, a streptococcus szűrés negatív, azaz nem kell antibiotikum vénásan szülés közben... Csupa jó hír. :)
A szülésre-születésre felkészítő relax szöveget Lorinnak is mondjuk Lacival... :) Úgy szeretem ezeket a beszélgetéseket. Bár most kicsit nehézkesebb megszervezni egy nyugodt zavartalan félórácskát, erre rendszerint éjszaka, mikor már mindenki alszik, kerül sor valamikor 11 és éjfél között... :) Én tegnap kétszer bele is aludtam, de ez nem von le semmit a szépségéből... Sőt....:)))
Lassan-lassan alakulok itt belül is, kezd szűnni bennem a nemakaromafájdalmat érzés és jön helyette valami megmagyarázhatatlan beletörődős béke... :) ...és olyan jó arra gondolni, hogy hamarosan a karomban tarthatom, puszilgathatom és gyönyörködhetünk benne, és ők hárman lesznek, és nagycsalád leszünk...