2013. szeptember 7., szombat

Tűz, tűz!

Ma először jutott eszünkbe, hogy a parton tüzet rakjunk. Mondanom sem kell, nem csak a Kis Tűzoltónk élvezte. Olyan erejük van a Szimbólumoknak... Mind a négyünket a hatalmába kerített valami megmagyarázhatatlan béke, ahogyan hallgattuk a tűz ropogását és a hullámok hangját.

2013. szeptember 5., csütörtök

Magabiztos

-Leó, tudod, hogy merre van a Jobbra?
-Igen! Csak azt mondd meg, melyik a bal.
:)

2013. szeptember 2., hétfő

Ő az...

...aki miatt én az éjjel nem aludtam... és ha ez az első éjjel lett volna... Úgy tűnik, a sajt korai volt. Egyik karja ekcémás, éjszakáink rémesek. Tegnap éjjel pedig annyira készen voltam, hogy fölébresztettem Lacit (aki a lakás másik végében vendégszobában alszik, hogy legalább Ő tudjon pihenni), csak azért, hogy ventillálhassak. Így történt, hogy járkáltam előtte körbe körbe, ölemben Lehellel, és ontottam magamból a dühöt, máskülönben szegény Lehel kapta volna a szidalmakat. De legalább ettől fölébredtem, az empátiám is visszatért és tudtuk folytatni az éjszakát ott, ahol abbahagytuk. Régen voltam ennyire kipurcanva. Ennek megfelelően a mai nap sem én nyertem a "legtürelmesebb anya"-díjat... Talán majd holnap... :)

2013. augusztus 26., hétfő

Dokumentálva

Van ez a tejfehérje-érzékenység Lehelnél. A helyzet jelen állása: Én, a szoptató anya már mindenféle tejterméket fogyasztok, kivéve a tejet, mert ez utóbbi két alkalommal való "próbafogyasztását" összefüggésbe vélem hozni két háromnegyedórás vigasztalhatatlan üvöltéssel. Eredetileg pedig arra gondoltam nagyon tudományosan, hogy Lehelnél majd csak akkor vezetem be a kezdetben joghurtot, túrót, ha én már tejet is ihatok, ám ember tervez, Lehel közbeszól... Napok óta szinte semmit nem eszik, pár kanál után megáll. tegnap sajtot eszegettem és majd kiugrott a bőréből, hogy neki is adjak... Hát adtam. Aztán ha azt adtam, gondoltam nagyobb bajt már nem okoz, ha gyorsan megkóstolja a joghurtot is (legalább ennyi legyen az előzetes tervekből...:))) Annyira szeretem nézni az arcukat az ELSŐ kóstolásnál. :) Kár, hogy nem volt nálam a fényképezőm, így csak én láthatom még azóta is magam előtt a hatalmas kerek szemeket, az enyhén felvont szemöldököt, az előbb összehúzott, majd széthúzott kicsi szájacskát... :) Nagyon cuki volt, kézzel is megpróbálta, amikor pedig csupafehér lett minden, visszatért a kanálhoz, persze előbb megtöröltette a kezeit. :) (Ma mustárt evett... kell tartanom egy fényképezőgépet az étkezőasztalon, közvetlenül a papírtörlő mellett...:)

2013. augusztus 23., péntek

Párbeszéd

Nyár elejei a történet, mikor még jártunk lovagolni, azaz lovon vitetni Leót pénzért. :) Mert kb annyi történt, hogy 500m-t sétált alatta a ló, míg az "oktató" (aki minden alkalommal más volt) vezette a lovat és közben "ismerkedő" kérdésekkel bombázta a gyermeket, saját személyiségétől függően "beszélgették", vagy hallgatták így végig a fél órát. Na de nem is erről akartam írni, hanem volt egy cuki párbeszéd, ahol mi szülők könnyesre röhögtük magunkat ott a ló háta mögött (mert persze, hogy az egész család zarándokolt ilyenkor büszkén, a poroszkáló poronty után...:) Annyira benne van ebben Leó eszenciája...
(...)-Leó, mi a kedvenc színed?
- Zöld.
-Mi a kedvenc ételed?
-Palacsinta
-Hát a fagyi?
-Azt nem szeretem. (Nyár eleje volt még, akkor még soha nem evett...:)
-és mi a kedvenc állatod?
(na itt egy kicsit cikinek kezdtem érezni a helyzetet, mert tudtam, mi a "jó válasz" és sejtettem, Leó nem fogja eltalálni...
-Béka.
(Szerencsétlenségünkre az oktató tovább feszegette)
-és a lovat szereted?
-Nem. (na itt már az oktató is nevetett)
-Vicces gyerek vagy Te Leó...
Volt még egy rész, ahol ragadozó állatra kellet példát mondania, Leó pedig magabiztosan vágta rá újra: Béka. Majd az értetlenkedő oktatónak meg is világosította, hiszen megeszi a szúnyogot. :)

Nagylelkű...

Történt ma, hogy a délutáni alvásból mindketten csaknem egyszerre, csaknem egyforma "IGEN ERŐS" nyűgösségi szinten ébredtek. Egy ideig sírdogáltak a gyerekszobában, próbáltam szoptatni Lehelt a kis fehér IKEA-ás fotelban, ami szűknek bizonyult hármónknak, így javasoltam, menjünk ki a kanapéra, ott senvedjünk tovább... :) Igen ám, de mindkettő csak és kizárólag rajtam óhajtott "kivivődni"... Nem volt szívem egyikkel sem keménykedni, így aztán bal csípőre a 18 kilós, jobb csípőre a 12 kilós (áprilisi adat:) (bár utólag lehet inkább fordítva csinálnám... és hajrá. (...) Este mikor Leót altattam, a szokásos mese közben ahol mindig az aznapot mesélem neki el, azért pedagógiai célzattal ennél a kivivős résznél a lehető legkönnyedebb stílusban félvállról hozzátettem, hogy egyszer meg fogok rokkanni... Úgy tűnik talált, süllyedt, mert a következőt fűzte hozzá, miután tisztáztuk mit is jelent pontosan a megrokkanás... " Mama, ha legközelebb mind a ketten bent sírunk és nem akarunk saját lábon kimenni, akkor engem ne vegyél majd föl, én majd kimegyek sírva." Mondom én, hogy nagy szíve van... :)))

2013. augusztus 21., szerda

Én a sárkány (Apa írása)

Reggeli beszélgetés Leóval:
- Api képzeld, nagyon érdekeset álmodtam.
- Mit álmodtál Leó?
- Sárkány volt benne.
- És nem féltél?
- Nem, mert csak füst jött a szájából, láng nem.
- És egyedül voltál?
- Ott volt Lehel, meg Mami is.

Igen, előző este mese helyett arról beszéltem - kedve ellenére - miért nem viselkedünk úgy, ahogy azt ő tette.  :)

2013. augusztus 20., kedd

Hatalmas apróságok

Mióta Bécsben jártunk Lehelestül, Leóval néhány napig harcoltam, de csak én. (!) Lehelt másnap megölelte és megpuszilta. Magától. Nem nekem. Ilyet azelőtt még sohasem csinált, azóta pedig már többször is. Sőt olyanon is egyre gyakrabban kapom, hogy Ő is csillogó szemekkel nézi Lehelt és együtt nevetünk a Legkisebb legújabb káprázatain... A reggeli testvérölelés közben pedig valami "szeretlek"-félét hallottam, összevont szemöldökkel vissza is kérdeztem csöppet sem leplezve meglepődésemet: Leó, te azt mondtad, hogy szereted Lehelet?
"Igen mama, szeretem, csak azt nem szeretem, amiket csinál..." :)))
Tegnap délután szülinapi zsúron voltunk. :) Az elsőn. Leót meghívták az ikerbarátai az oviból. Leó rendkívül izgatott volt és nagyon várta a találkozást... Azt hiszem kezd kamaszodni... :) mert az érzelmeit máris kezdi leplezni, és nagyon zavarba tud jönni... De iszonyú nagy szíve van, tele szeretettel és ezt olyan jó látni... Azt meg olyan nehéz, amikor csalódnia kell... Együtt csomagoltuk az ajándékokat, ő választotta ki a papírt, ami szerinte gyönyörű volt... :) megígértette velem, hogy saját kezűleg Ő viheti le az autóhoz, meg aztán a cimbiknek is ő fogja odaadni. Úgy vigyázott a csomagokra, mint valami kincsre. Mikor megérkeztünk, csak a szülők üdvözöltek, mert a cimbiknek jobb dolguk volt (nagyon rég találkoztak és ez az ő életkorukban megtépázza a kapcsolatot, meg aztán ők az unokatesóikkal játszottak éppen)... Leó így egyedül ugrálóvárazott, de hamarosan feloldódott és összeszedte bátorságát és megkérdezte az egyikőjüket, játszik-e vele valamit... a válasz "nem" volt... Tudom, hogy nem kell és lehet megóvni a csalódásoktól... Ő rezzenéstelen arccal tűrte, bár tudom, belül pityergett egy kicsit. Még szerencse, hogy nem az a bánatában elbújós típus, később újrapróbálta a csatlakozást újra a ragyogó szemeivel... :))))
Hazafelé történt... valami olyasmi, aminek még most is hatása alatt vagyok. Adva van az én testvérféltékeny, elkényeztetett, néha üvöltöző, hisztiző nagyobbik fiam. A zsúrról hazafelé még a hangja is megváltozott. Úgy viselkedett, mint egy kisiskolás, vagy méginkább, mint egy kis felnőtt. Lehel ugyanis valahogyan kiszbadította a karjait a kötésből és előre dőlve az ablakot, illetve az ajtónyitót ütögette kezével (ezt is csak Leótól tudom, mert én vezettem és csak hárman voltunk), megállni hirtelen nem tudtam, mert leállósáv nélküli autóúton mentünk... Leó megvizsgálta Lehel kötését, megállapította, hogy a derekánál be van kötve, "csak" a keze bújt ki és elintézte, hogy Lehel ne matasson az ajtónyitónál (mert persze hogy az Ő oldala nem volt gyerekzárral bezárva), bekapcsoltatta velem a zenét és elkezdett táncolni Lehelnek, mert tudta, hogy a kicsi utánozni fogja a mozdulatait és hazáig szórakoztatta a testvérét. (Az első lehetőségnél persze megálltam...) Leszámítva az ijedtséget, meg a bűntudatot, amiért nem jól kötöttem be Lehelt, olyan volt, mintha egy időkapu nyílt volna ki előttem, azaz inkább egy kis ablak, amin a jövőbe láttam volna, és láttam benne a néhány évvel komolyabb, érettebb Leófiút. Bár akinek van szerencséje kettesben, Lehelmentes övezetben lenni vele, valami hasonlóról számol be... :) Talán hamarosan változnak az arányok, többször lesz alkalmam csodálni a "nagyfiamat"... :)

2013. augusztus 15., csütörtök

Kukoricázik...

Eggyel hosszabb a lista... :)

2013. augusztus 14., szerda

Bécs...

Hétfőn "szülitegnapelőttes" voltam, aminek alkalmából Bécsben jártam Lacival, mondhatnám szinte kettecskén, mert csak Lehel volt utaskísérőnk, akivel mindössze annyi teendő volt a nap során, hogy csodálnunk volt muszáj (mert annyira cuki:), na és este megfürdettem Lindáéknál. :) Nagyon jó volt csavarogni egy kicsit, no és gluténmentes sütit enni és TEJeskávét szürcsölni. Még ha meg is lett a böjtje, mert másnap Leóval nem bírtam (gondolom van némi harag benne, hogy őt itthon hagytuk), Lehel pedig szerintem még nem bírja a tejet, mert másnap a délutáni alvás után háromnegyed órát sikított végig szinte levegővétel nélkül. De még így is nagyon jó volt, köszönöm Laci, köszönöm Mama!