Pillanat

Két hete visszhangzik a fejemben a mondat, amit valaki mondott nekem, mikor a gyerekekről beszélgettünk: "Élvezzetek ki minden pillanatot!" Eddig is tudtam, hogy kivételes ez az időszak, (a gyerekeinkről nem is beszélve:) de mostanában tényleg próbálom beszippantani és megőrizni a pillanat minden morzsáját... :)
Ma különösen kápráztattak. Talán mert az alvás elmaradt, így még intenzívebben és (hosszabban) csodálkozhattam rájuk.
Lehel az 5.-6. fogát növeszti és bújósabb mint valaha, érzékeny mamamatrica, aki tud már egyenes háttal is ülni HA akar, kúszni is HA akar és a hideg futkározik a hátamon a gyönyörűségtől, ahogyan a nyiladozó értelmű púderillatú pihe-puha Gyönyörűségemet hurcolom magamon körbe a lakáson és figyelem, ahogyan megjelenik az arcán AZ a bizonyos mosoly... amelyik végtelen bizalommal és kíváncsisággal gyönyörködik mindenben és mindenkiben ezen a neki még olyan csodálatos és titokzatos világon...

Leó nem bontja ki az ajándékokat, hacsak nem nagyon muszáj. :) De estére ezt a rejtélyt is megfejtettem! :))) Mert amit tőlünk kap, azt persze azonnal. De a mikuláscsomagjához reggel nem volt hajlandó hozzányúlni puszta kézzel, nekem kellett kivennem a csomagból a könyvét, s hasonló sorsra jutott az óvodai csomag is, meg aztán beugrott, hogy milyen kellemetlen, amikor (neki) ismeretlen emberektől kap valami becsomagolt ajándékot és minimális érdeklődést sem mutat az ajándék iránt... A titok nyitja banális, akit nem ismer, attól nem fogad el ajándékot... Hihetetlen...
Ma sikerült némi mesélésre rávennem az óvodai délelőttjéről, és kiderült, hogy távcsövet épít bent az ablak mellett és leül mellé, azon nézve, vajon érkezik-e Mami vagy Api... :))) Lefekvés előtt pedig épp pelenkába csomagolom, mikor elkapja a szeretethullám és mondaná, hogy Mami én ennyire nagyon szeretlek, de közben megtorpan, mert ehhez demonstratív ölelés is dukálna ám, így most kénytelen puszta szavakkal kifejezni... kicsit gondolkodik, majd így szól: "Mami én olyan nagyon szeretlek, mint egy betonkeverő!" :))) "Mikor holnap elmegyek az oviba, tizen....(itt újra erősen csattognak a kis fogaskerekek, hogy egy megfelelően nagy számot találjon)....tizenhétet puszit fogok adni!..." de ahogy kimondja, egy kicsit máris elégedetlen a szám nagyságával, így még gyorsan hozzáteszi: "...vagy annál is többet!" :)

Uzsonnáznak :)

Az alma és az Ő fája... :)

Nagyszemű Őcukisága :)

Új szék, új tudomány, új perspektíva, új gyerek... :)

azt hiszem, a címmel mindent el is mondtam... :) Lehel már egy-két hete próbálkozik egyik és másik irányba is kiülni a négykézlábból, több-kevesebb sikerrel. Ezen felbuzdulva tegnap meg is vettük neki a széket, azaz végül Leó lett a szép új zöld szék tulajdonosa, (hamár egyszer az Ő kedvenc színe a zöld), Lehelé meg lett a régi piros (hiszen az Ő kedvence pedig a piros:). Otthon csak úgy égett a fiúk keze alatt a munka, s máris felavathattuk a széket egy kis sütőtök uzsonnával. :) Lehel pedig annyira lelkes lett, hogy azóta egyre sikeresebben próbálkozik, hogy önállóan is "helyzetbe" hozza magát, hogy ma sikerült is neki szépen szabályosan a négykézlábas pózból oldalra kinyomva popsiját felegyensedni és csücsülni boldogan egy darabig! :) Így lett belőle "új gyerek". Mert ahogy Leónál, most nála is lenyűgöz az az átváltozás, ami a függőlegesbe emelkedéssel történik. :) ...és persze Ő nem kevésbé boldog és elégedett! :)

"Beszokott"...

...mondta valamelyik nap az óvónéni, mikor ebéd után érte mentem... és tényleg. Reggel nem marasztalja már Lacit, hanem ad egy puszit az óvónéninek, aztán megy kezet mosni és játszani. Az óvónénik szerint remek óvodás lesz belőle és ezt olyan jó hallani! :) Már most is egy tündér, mondják, de most még van egy kis "egykebetegsége", de az élet ezt nagyon hamar orvosolja majd.. :)))
Azt hiszem, nagyon jól érzi magát odabenn. Persze mikor érte megyünk felragyog az arca és rohan és ugrik a nyakunkba... Aztán otthon minden alkalmat megragad, hogy kifejtse, többet ne vigyem az oviba, mert...
-"Nézd Mama, én csak idáig érek (mutat rá az asztal szélére), és az óvodásoknak idáig kell érniük (mutat egy jó fejjel magasabb dologra), én kicsi vagyok még az ovihoz."
-"Mama, nagyon rosszul tetted, hogy ma elhoztál oviba, mert én ma nagyon fáradt vagyok és nagyon rossz állapotban vagyok (mondja, mikor vigyorogva mesélve elhagytuk az ovit és épp az autósülésébe kötöm be)."
-"Mami én ma olyan fáradt vagyok (mondja ébresztéskor reggel alvást színlelve mozdulatlanul), hogy itt megvárom veled a következő éjszakát!"
...és hogy nekem milyen, hogy van egy ovisom... :) Ma reggel megkaptam az óvónénitől a könyvtárcímet, ahová feltöltik az aktuális képeket a gyerekekről és az utolsó mappában már Leó is szerepel... Persze mondanom sem kell, ahogy hazaértem rárepültem a gépre és rögtön pásztáztam a sok-sok képet és olyan kicsit sírós-nevetős büszke boldogság öntötte el a szívemet amikor felfedeztem a csálén álló sapkájú nagyszemű Leómat a többi gyerek között... :) A képek egyébként a Hajógyári szigeten készültek, madárbemutatón jártak... Azt hiszem jobb lesz megtanítanom Leót a sapkafelvételre, mielőtt beköszönt a cudar... :)))

7 hónapos Lehel

Elérkezett a 7. hónap, és lám-lám, Lehel lett a "kisebb", ugyanis a 7 hónapos Leó (9,90kg) javára billen a mérleg... :) Lehel 9,78kg, és nagyjából 75 cm tömörgyönyör. :)
Még mindig végtelen nyugalmú és majdnem ilyen végtelen türelmű kicsi Budhalelkű... Ám az utóbbi hónapban legalább annyit változott, mint eddig összesen!
Mozgásilag továbbra sem épp ficánka, nem forog, csak álmában, vagy ha a hátára teszem, előbb-utóbb megfordul, ám négykézláb hintázik és már mindkét oldalra ki is ült, csak még nem függőleges, de hamarosan vehetjük az új etetőszéket... :))) Kis keze is sokat ügyesedett, bár még mindig nem a finom mozgás az erőssége.
A szociális dolgokban viszont előrébb jár, mint a kora. Ha megoldódik a nyelve, gügyög-gagyog, akár hosszú monológokat is, főként az arccal rendelkező plüssöknek magyaráz lelkesen. :) Igazi társasági lény, akkor van jól, ha legalább ketten-hárman vagyunk körülötte... Lassacskán megkezdődik az "anyamatrica"-korszak, már érezhető a szeparációs szorongás előszele, ha kettecskén vagyunk, igencsak zokon veszi, ha elhagyom a szobát. :) Idegenfélelem csak akkor van, ha a hely is idegen... :) Otthoni pályán szélesen mosolyog a vendégekre... :) vagy csak szívélyes vendéglátó...? :)
Leó továbbra is a szupersztár, és a leórajongást úgy tűnik a leójátékokra is kiterjeszti. Mert persze Leó munkagépei a legvágyottabb kincsek... Olyan édes, ahogy hasal és a nála kétszer nagyobb dömpert tologatja a felnyújtott kezecskéjével... :)
Szereti már a kukucsjátékot és szereti az arcunkat markolászni, megnevetteti, ahogy a hajam külön mozog a fejemen, elbűvöli, ahogy iszunk, legyen szó akár pohárról vagy palackról...
Az éjszakák újabban szörnyűek, már majdnem egy hete 45 percenként ébred, ha véletlenül egy 20 perces ciklus csúszik be két "hosszú" 45-ös közé, személyiségem színvonala meredeket zuhan lefelé, kínomban rendesen szentségelek és nem épp humánus elhallgattatásán gondolkodom... :((( Okát hiába kutatom, csak gyenge tippjeim vannak, mert fogból már négy van, bár ömlik a nyála na de hova tovább??? :) Esetleg lehet még a tejfehérje, így mától gyorsan újrakezdem az egyébként egy hete megszegett diétámat. Ha ez sem segít, kiveszek egy kis szabadságot, vagy világgá megyek, vagy mind a kettő. :)
Beindult a "hozzátáplálás". Igaziból néhány napja. A kezdeti lelkesedés után jött a kanalas antibiotikum, aminek hatására érthető okokból nem óhajtotta kinyitni a száját semmiféle kanalas löttynek, de még az ujjamnak sem szavazott bizalmat... Aztán egy hét teljes szünet után újra semmi... és akkor felhagytam a jó öreg almával-banánnal-körtével-barackkal és próbálkoztam krumplival és sütőtökkel és láss csodát, nyitogatja a kicsi száját még a kanálra is! :) A mennyiség persze továbbra sem több néhány kanálnál, de közben mosolyog és jóízűen nyammog! :)))
Hét hónapos lett Kisbudha... Őrület... Szeretem nagyon!

+2

Azaz négy fogú lett Lehelünk! :) Már amerikai mosolyra is képes a legkisebb! Tényleg nincs már kisbabánk... Viszont "cukiságindexe" meredeken emelkedik! Annyi minden változik mostanában vele kapcsolatban, azaz Ő maga olyan nagyon kezd megmutatkozni, hogy szinte kézzel tapintható már a kis személyisége... de erről majd hamarosan, hisz hamarosan 7 hónapos forduló következik. :))) nem reklámnak szántam ezt a bejegyzést, de most legyen elég ennyi, mert az előző éjszaka háromnegyed órás volt a leghosszabb alvásciklusom... Még jó, hogy nőből vagyok... ;) Képeket hamarosan!

Hangulatunk karácsonyi...

...a neves nap óta. Leó pedig készülődik. Naponta titokzatos arcot vág, felvonja a szemöldökét, felemelt mutatóujjal suttogja, "Most ne nézz ide!" és becsomagolja az "ajándékomat", ami ma épp egy DVD doboz volt, a csomagolópapír pedig a porrongy, és a konyharuha. :) Reggelente feldíszíti a lakást (újra, ha galád módon előző este suttyomban elpakoltam amit tudtam), ha szerencsém van, csak szolidabban: befőttes gumikra felfűzi az összes gyurmakinyomóját (tavaly azzal nyomtuk ki a mézes sütit) és felakasztgatja őket a lakás összes kiálló kampójára, gombjára, kilincsére... ha elfogytak a formák, a gumikat aggatja tovább töretlen lelkesedéssel... :) Ma reggel viszont nem aprózta el, használaton kívüli mobiltöltőket tekergetett mindenfelé izzó gyanánt és persze áramforrásról is gondoskodott, egy "generátort" hozott egy ősi TV-játék személyében... Mondanom sem kell, mire a konyháig kibotorkáltam, hogy lelket leheljen belém egy forró kakaó, már jobb volt nem visszafordulnom... :)

Virulók

Örömmel jelentem, hogy kis családom a gyógyulás útjára lépett. Bár Leó az elmúlt éjszaka keveset aludt egy öklendezésig köhögős roham miatt, Laci szegény még mindig félórákat alszik aztán orrot fúj és köhög, de legalább már nem ijedek meg a hangjától, ha megszólal... :) Lehel pedig már olyan jól van, hogy észrevette, hogy fogzik, így átadta magát a fogzás fájdalmának, ami határozott előrelépés a fulldoklós-köhögős-orrfolyós borzalomból. :)
Én magam pedig élek és virulok, főként ha ránézek ezekre a Gyönyörűségekre!!! :)