Kicsi beteg...

Leó hazahozott egy újabb nyavalyát, ami ezúttal szép sorban az egész családot ledöntötte. Leó után én, utánam Lehel, majd szorosan utána zárva a kört, Laci is megbetegedett. Leó és én viszonylag jól tűrtük, ki tudja miért, én nyertem a "leghamarabb egészséges" versenyt, de szegény kis Lehel egyre rosszabbul van. Tegnap elvittem dokihoz is, mert belázasodott és csúnyán köhög. Ott kiderült, a takonykór a fülére és a hörgőire is ráterjedt, így antibiotikumot is kap.
Nem ismerem még betegnek ezt a kicsi embert. Nem mertem megtenni, hogy egyszerűen nem adom be neki, mint anno a szteroidos krémmel. Még olyan kicsi és a láza sem megy olyan magasra mint Leónak szokott, viszont makacsabb, mert délutánra és estére mindig megemelkedik 8.5-re. Szelíden nyűglődik, amolyan lehelesen, lehetőleg egész nap karban szeretne lenni, leginkább pedig az enyémben persze. A gyógyszer ízét utálja, már ha csak a kanalat látja meg a kezemben, sír. Három nap megszakítással pedig két hónapja szívom az orrát... és spriccolok... és csöppentek... és elmosom az orrszívót... és spriccolok... és szívok... és csöppentek... és elmosom az orrszívót... és ha Lehel épp kap levegőt és tud nélkülözni egy csöppet, megfogom a nagyobbikat és vele is lezavarok egy spriccolós-orrszívós-csöppentős kört. Persze nem az energiáimat sajnálom a gyógyulás szolgálatába állítani... Inkább csak dühös vagyok a tehetetlenségem miatt, hogy nem tudok segíteni rajta, és hogy ilyen pici és máris ennyi nyavalyát kell legyűrnie.

Leó a mester

Szeretem hallgatni, ahogy Leó hangosan elmélkedik testi működéseiről. Sajátos elképzelése van pl. arról, hogyan jut a pisi a fütyijébe... :) Szerinte sok-sok vödör van sorba állítva és a "Kiskatonák" (az elnevezés tőlem jön, de ők azok a mini kis emberszerű lények akik belül laknak és mindent ők működtetnek:) ha megtelik egy vödör, beleöntik a fütyijébe... Tegnap épp megcsodáltam egy jókor, jó helyre érkező adagot, amikor így szól: "Mama, hallottad ezt a zörgést?" (Természetesen semmit nem hallottam a csordogálást leszámítva, de részt vettem a játékban) "Mi volt ez?" "Most véletlenül még a vödör is kiesett!" :)))
Újabban "Bob mester" beépült a családunkba. :) Nem vagyok rá büszke, de az öt hétköznapból átlagban háromszor az ebéd-alvás szett lebonyolításához segítségül hívom "Bob"-ot, tartsa Leót egy helyben 10-15 percig, míg Lehelt megetetem-elaltatom. Van, hogy angolul nézi, néha sajnálkozik, hogy ebből nem mindent ért, amit beszélnek... Ma az oviból hazafelé sopánkodik, hogy valamit nem tud angolul mondani. (???) "Néhány dolgot tudok már angolul, például, hogy "Bob the builder", de ezt nem (...) magyarul viszont sok mindent tudok mondani... :)))

Griberli

Szoptatás után nézegettük egymást és mosolyogtunk, meg babababa-báztunk hosszú percekig (Leó ovis létének számomra legnagyobb előnye, hogy ilyesmikre is van idő és nem kell titokban bujkálva szoptatni...:) és gondoltam megszámolom... A griberliket Lehel arcocskáján... :) Mert jó sok van! Az állán a szokásos állcsúcson (bár ez nála nem értelmezhető a tokája miatt:) egy nagy, de ezen kívül a szája és az álla között ha mosolyog, félkör alakban épp egy mosolygó szájat formázva jelenik meg még három gödröcske! :) A szája mellett a bal pofin még egy függőleges gödör, illetve a jobb pofin oldalt viszonylag magasan még egy vízszintes gödröcske (ez utóbbi Lacin és León is megjelenik jókedvükben :). Nos, ez összesen hat. :)
(A képen a 10 napos, még griberlimentes állacska látható Kinga jóvoltából. Mostanában sokat nézegetem a minifotókat... Már nincs kisbabám... hüpp-hüpp-hüpp. :)

Esti virgonc vigyorink :)

Napsugarak

Úgy élveztük a mai napot! :)...és még csak vasárnap, még mindig van két napunk! :) éljenek a napsugaras őszi hosszúhétvégék!!! :)))

Lehel és az alma

Tegnap előkerült az üvegreszelő. :) Elérkezettnek láttam az időt, mert olyan cukin utánozza már a rágó mozdulatainkat, ha meglátja, hogy mi eszünk. Úgy tűnik, egyelőre még nem lelkesedik különösebben sem az almáért, sem a kanálért... de lesz ebből még porcukros palacsinta, legkésőbb három év múlva. :))) (Leó ugyanis mostanra már magabiztosan porcukorral, de még üresen kéri a palacsintáit.:)

Gomba

No mi voltunk azok a helyi lakosok, akiket kilakoltattak ma. A bomba miatt, vagy ahogy Leó mondja, a gomba... mert annak legalább van jelentése számára. :) Szerinte repülőhöz volt kötve a gomba, a repülő hasán kilazulhatott a kötél és úgy esett a gomba a Dunába. De nem ment el a tengerig, mert a híd lábában megakadt és beleragadt.
Este a saját ágyában végre már majdnem alszik. Hosszú percek óta már némán fekszünk egymás mellett, dél óta nem is beszéltünk a gombáról. Akkor egyszer csak elengedi a bal kezével a hasamat (mert a pocakom csupasz bőrfelülete elengedhetetlen kelléke az altatásnak:), csak, hogy szinte ugyanazzal a mozdulattal a jobb kezét tegye rá, mert közben a hasára fordul... és így szól: "Olyan jó ebben a lakásban élni!" Majd elalszik. :)))

Süni csoportos

Pillanatképek szavakkal:
A teremből Leó kiabálása hallatszik. Laci benéz és azt látja, hogy a szőnyeg közepén Leó lábujjhegyen megragadja a csoport legnagyobb fiújának kezét (akitől még lábujjhegyen állva is jó fél fejjel alacsonyabb) és két centiméterről az arcába ordítja: "Nagyfiú, én is olyan nagy vagyok, mint Te!" Az óvónők helyeselnek, "Igen Leó, tényleg nagyon magas vagy, majdnem akkora vagy, mint az Ádám..."
Jár két hároméves szőke ikerfiú a csoportba, olyanok, mint két tojás. No és ördögfiókák természetesen... Az egyik épp Leót kezdi ütögetni, mert egy játékot szeretne elvenni tőle. (Leó újabban nem üt vissza, csak közli, hogy van ebből még egy a polcon, játsszon azzal...:) Az óvónő rákiabál! "Bende!" Mire a terem másik végében békésen játszó ikerpárja kapja fel a fejét... "Akkor Ágoston!" :) ...és mindenki nevet.
Ma reggel Ágoston épp bekakilt, mire Szandra néni (a dadus) nagy szeretettel és melegséggel a hangjában, tapintatosan bevezeti a fürdőbe, "mindenkivel megesett már ilyesmi" és máris zuhanyozza a kisfiút.
Az óvónőkről...
Zenghetnék ódákat arról, milyen vér profik. olaszos temperamentumúak, hangosak, energikusak, van egyfajta jókedvű hömpölygés odabenn, ami magával ragadja az embert. De ami a legfontosabb, szeretik, jól szeretik a gyerekeket. nincs kétségem afelől, hogy Leónak minden javára válik, ami ott benn történik majd vele... és olyan jó így elengedni őt. :)))
Leó délben hazajön...
és hozza magával ezt a vidám nyüzsgést, föl van pörögve és huncut. Persze rögtön jön és megölel, majd közli, mennyire szeret, majd mesél. :) majd ebédel még egyszer. :) hazait is. :) Majd nem tudom elaltatni. (A háromból kétszer marad el az alvás, no ez durva, mármint kibírni egy fedél alatt vele estig, mert hulla fáradt, nulla ingerküszöbbel). De máris beazonosítottam két szófordulatot, amit biztosan az óvónőktől jön (és ez olyan furcsa és egyszerre jó érzés:)))
Ütögeti a kezemet az asztalnál. Mire én szóváteszem, hogy ez fáj. Folytatja. "Leó, szeretsz Te engem?!" "Igen mama, szeretlek. Ez a Te szerencséd!" :))
Ebéd után megengedem, hogy válasszon magának desszertet a "kekszes fiókból". Kisvártatva egy csokival bevont ostyával robog felém. Én döbbenten jegyzem meg, hogy eddig nem szerette a csokoládét, mire Ő: "Ó mama, most már megbarátkoztam vele!" :)))
Ma volt az első igazi (fél)napja az oviban. Laci reggel elvitte, reggeli után otthagyta, már ebédeltek, mire visszament érte. Hirtelen nem is látta, hol van, majd észrevette a csillogó szemű Leót az asztalnál az óvónéni mellett... :)

Három és fél

Fél éve már, hogy adós vagyok a hároméves Leó poszttal. :) Legyen most egy felezős összefoglaló... :)
Leó...
A legtisztább és legkíméletlenebb tükröm. Néha a saját "árnyékom" karikatúráját látom benne és ez igencsak megrémiszt és elkeserít. Remélem tudok tanulni és fejlődni általa, vele együtt.
A legcsibészebb kisfiú, akit valaha láttam. Minden este azon gondolkodom, vajon hol rontottam el... :) és bár ötletem sok van, tudom, nem csinálnék másképp szinte semmit, ha újból kéne kezdenem. Öntörvényű, hajlíthatatlan, individualista, ugyanakkor érzékeny, tisztaszívű, mamakedvence. :) Mérhetetlen kreativitással, akarattal és energiával megáldva.
Lehel érkezése Őt is, kettőnk kapcsolatát is megdolgozta. Talán túl későn, vagy túl hamar, de még az is lehet, hogy pont jókor... :) Hajlok ez utóbbira. :) Nehéz nagyon "nagyobbiknak" lenni. Elengedni az addigi "teljességet" és beérni a "töredezett résszel". De szép lassan nagytestvérré érik... és Lehel puszta létezése olyan lehetőség és ajándék, amit soha nem tudott volna neki megadni az én osztatlan teljességem. Olyan büszke vagyok rá, ahogyan csiszolódik, egyre toleránsabb, elfogadóbb. Talán még túlzás ezeket a szavakat használnom, de a csíráját már látom! :) Különben meg az is szép, hogy ennyire lassan megy... Kettőt előre, egyet hátra. Ez is nagyon Leós. :)))
Mozgásilag egyre ügyesebb. Háromévesen pedálos bicót hajtott, mindenre fölmászik és le is jön, bárhonnan legurul, lecsúszik, viszont nem eszetlenkedik, a picikori óvatossága továbbra is megmaradt, nagyon jól érzi a határait, a veszélyt. Isten tartsa meg jó szokását! :)))
Beszédben "erős", meglepő szókinccsel bír, és vicces, ahogy a műszaki területek kifejezéseiben otthonosan mozog. :) Tényleg nehéz neki újat mondani. Az érthetőségen van még mit csiszolni, idegenek még sokszor nem mindent értenek. Az L-lek alakulóban, a K helyett pedig masszívan "t"-t használ. Bár ez családi hagyomány... :)
105cm magas, 17kg körüli, szőke sűrű hajú, barna szemű, hosszú fekete pillás nekem gyönyörű. Deszeretem!!!

Csíkos Tündérfiú

Nehéz Lehelt fényképezni, mert a kamera eltakarja az arcom és így rögtön igen komoly és szemlélődő pofit vág ez a kis tündér. Így aztán nehéz megmutatnom, milyen is, mikor mosolyog és ragyog a nap. :) Szerencsére az állathangokat utánozó mamija hangját viccesnek találja a Fiatalember, így mindketten jól szórakozunk. :)