Meglepő dolgokkal szembesültem. Elvileg Leó hosszú hónapok óta magabiztos tudással rendelkezik arról, hogy ha nem is lát, mégis tudja, létezem. Elvileg. A gyakorlat ennek ellenére mást mutat. Nagyon fáradt volt tegnap este, mert csak egy fél órát aludt napközben a kocsiban és igen eseménydús napot zártunk. Este a böngészőből meséltem neki, amikor a nyári böngészőben rábökött az üres vadászlesre. (A téliben ugyanis egy vadász van rajta.) Majd ijedten sírva fakadt. Eltűnt a vadász. Megnyugtattam, elmagyaráztam, megnyugodott, megértette. De még fürdés közben is (Laci fürdet én addig kint pakolok) többször mammamammázva sírva fakadt... Ezek szerint bár óriási és tényleg nagyfiús, mégis olyan törékeny, elég ha fáradt. Bár nem szándékoztam bölcsibe adni, de még magánóvodába sem, ez most mégis egy figyelmeztetés, mennyire kiszolgáltatott még és mennyire igényli még a jelenlétemet.
A másik furcsaság, amin gondolkodhatom, hogy nem védekezik. Pátyon történt, hogy a kis Zénó több ízben megütögette, megkarmolta, megtépkedte, Leó pedig hagyta. Csak állt, behúzott nyakkal, összeszorított szájjal tűrt, majd mikor már nagyon fájt sírva fakadt. Bár egyetlen eset alapján nem általánosíthatok, mégis nagyon furcsa, nem tudom mire vélni. Hiszen ha elvesznek tőle egy játékot, azt visszaszerzi, de minimum nem hagyja szó nélkül. Ha bántják, miért tűri????
Ma eszembe jutott, hogy olvastam erről valamit Vekerdynél... Ma meg is kerestem és megnyugodtam. :) Szerinte azok a gyerekek tűrik el a társaiktól a csípéseket, rángatásokat, ütögetéseket, akik érzelmileg biztonságban érzik magukat. Ugyanakkor nem keverendő ez össze az áldozat típusú emberrel, akinek elesettsége "kiprovokálja" az agressziót.
VálaszTörlés