2014. március 28., péntek

A legcukibb...

gyermekünk jelenleg Lehel... :) Mert bár lázas volt, hang nélkül (na jó egy kis kacagást megbocsátunk, mikor Apa a rénszarvas fülével csiklandozta a pocakját...) végigülte a több mint két órásra nyúlt vizsgálatomat (Pöttömkével kombinált tesz, erről hamarosan). A hatalmas képernyőt nézegette, Lacival megbeszélték, hogy ott a baba, majd mutogatta, hogy "baba", majd este, mikor megkérdeztük, hol a baba, a saját pocakjára mutatott.... :)))
Az elmúlt napok nem voltak viccesek, romokban hevertem a fáradtságtól. Ugyanis Lehel összeszedett valamit, aminek olyan nagyon más tünete nincs, mint hogy 40 fok feletti láza volt, enyhén piros torok és fül. De már vagy egy hete szinte semmi pisi nincs a pelusaiban, valószínűleg megváltozhatott a tej íze, mert nem nagyon szívja, mégis szopizik ezerkétszázharminchatszor/délelőtt, inni meg nem akar. Most, hogy lázas volt, ez egészen vészes lett, mert folyton a cicimen lógott szegénykém mindhiába. Ráadásul egyik reggel úgy láttam, mintha fájt volna neki a pisilés, ezért a doktornő megkért vegyek tőle vizeletmintát, erre a célra adott három spéci felragasztható nejlont... Mondanom sem kell, éjszakára, alvásba pelusba nem lehet rátenni, mert kifolyik, napközben Lehel 1db-ot pisilt, ezt elszalasztottam és a szőnyegre ment, bár kifőzött üveggel guggoltam-ültem mellette egész nap, délután pedig a kádban pancsoltak (Lehel olyan cukin állt végig) 2 órát, én meg lesben görnyedve, kezemben az üveggel, szigorúan a fütyiére fókuszálva vártam és vártam és vártam... de nem történt semmi. Azaz igen, bekattantam, egyre több víz lett kinn, mint benn a kádban és teljesen elgémberedtek a tagjaim... Ezután jött a szárazonfigyelés a nejlonnal, ez nekem kényelmesebb volt, csak azt kellett elérnem, hogy szegényem ne sírjon és eltereljem a figyelmét... Közben itattam folyamatosan, mindhiába... Este fél 11 kor került le róla a cucc üresen. Mindezek másnap megismétlődtek, csak a délelőtti egyetlen pisit szúrtam el, mert épp a fodrászomat próbáltam hívni,. hogy nem megyek... Estére teljesen megőrültem. egész nap szinte semmi mást nem csináltam, csak őrködtem a fütyije felett mindhiába... mára feladtam, mostanra nincs láza, így gyógyultnak nyilvánítom. :)
Ez a mosoly pedig... egészen új erőre kapok... Hmmm. :)

2 megjegyzés:

  1. Próbáltad már szívószállal itatni? Nálunk mindig bejön betegség idején. Sokkal több lemegy így, mint kortyolva. Színes, tekergethető, észre sem veszi, hogy már fél pohárral meg is ivott. Estetleg olyat itatni vele, amit még nem ivott? Együtt facsart narancslé? Lédus gyümölcs? Sok leves? Csak ötletek, lehet már mind próbáltad, de hát muszáj valahogy innia. Esetleg új pohár a kedvenc mintájával?

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm az ötleteket, aranyos vagy... Természetesen már mind próbáltam. Ami tutira bejön nála, este Apával... Talán mert neki nincs "cicije"... :)

    VálaszTörlés