Néhány napja nehéz, vagy legalábbis vannak nehéz időszakok, főként ami a mozgást és az idegrendszerem állapotát illeti. Nehezen bírom elviselni a kiabálást, az ellenkezést, meg legfőképpen saját magamat. :) Nem pakoltam még össze a kórházas pakkot sem, na nem, mintha nem volna itt az ideje, bár ma már megtettem a kezdő lépéseket. Kicsit ellenállásban vagyok itt az idő múlásával, de bízom benne, hogy Lambert ad még nekem egy kis időt. Azért hangolódni már elkezdtem a múlt héten. Volt egy órám, amit csak Vele kettesben töltöttem fényes nappal. Vasárnap Lacival elkezdtük a relaxációs szülésre/születésre való felkészülést is, ezt nagyon szeretem, főleg, hogy így egy kicsit Ő is benne van a dologban. Lambi nagyon hálás ezekért a csakráfigyelős percekért, folyton izeg-mozog odabenn alatta és ügyesen kommunikál. Olyan nagyon belesimul Ő a mindennapjainkba, nem kér még semmit, így aztán mindig utolsónak marad, vagy egyszerűen csak lemarad arról, hogy Vele is foglalkozzam. De azért mégiscsak elindult odabenn a hangolódás, a ráfigyelés és nagyon várom már a Szüleimet, hogy legyen mégtöbb időm befelé figyelni. Ami érdekes, hogy nincs kifejezett lelkiismeret furdalásom, tudom, hogy a közeljövőnek, sőt a kicsit távolabbinak is Ő lesz majd a kizárólagos kedvezményezettje... :) De azért mégis...
Kedden voltam a kórházban, az aneszteziológus megdícsért, mennyire csodás az EKG-m, állítólag látszik rajta a sportmúltam. Azért nem volt kellemes altatásról meg vérkapásról beszélgetni... Aztán csináltak CTG-t, megrázták kicsit Lambit, hogy ébredjen... Aztán meg Siklós nézett egy UH-ot is, 3300g-nak becsülték, feje lent, magzatvíz elég, lepény szuper állapotú. Minden jel arra utal, jól van odabenn ez a Kisember.
2019. január 17., csütörtök
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)







Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése