Napsugár...

Mostanában egyre inkább össze vagyok vele nőve. Talán mindkettőnk miatt, én Lorin érkezése miatt sajnálgatom Őt magamban előre, Ő pedig ösztönösen jobban bújik és követel sokszor kizárólagosan engem. Még néhány hét és már nem Ő lesz a kicsi, nem Ő lesz az első, akihez szaladok, ha baja van... Remélem támaszt tud majd nyújtani neki Leó, illetve a kapcsolatuk, mert öröm nézni, milyen jó testvérek. Persze ebbe nyilván belefér, hogy néha "ölik" egymást, de többnyire remekül megvannak, Leóból pedig nagyon jó nagytestvér lett. Gondoskodó, beleérző, sokszor jobban érti mire van szüksége Lehelnek, mint én és hihetetlen jól tud vele kommunikálni. (A múltkor étteremben ettünk és a gyerekeknek olyat rendeltünk amiben biztosak voltunk, hogy megeszik... Lehel nem volt hajlandó hozzányúlni, a tányért is eltolta magától... Nem értettem, Leó rögtön mondta, hogy szedjük le a zöldség díszítőelemeket... és láss csodát, mind megette...:)
Sokat fejlődött a beszéde, lelkesen utánunk mond minden szót, de még csak mi értjük, vagy néha mi sem, mit akar, pedig szegénykém már mondatokban beszél. Elkezdte használni magára az Én-t, illetve mondja hogy Lehel, ("E-E"), közben pedig jelentőségteljesen a hasára üt. :) Kicsit emiatt is bánkódom, hogy fog Ő megbirkózni a sok rossz érzéssel Lorin születése után, mert, hogy az érzéseiről beszéljen, attól még nagyon messze van... Persze nyilván kis korkülönbséggel is születtek testvérek és megbirkóztak a feladattal... Csak ennek fényében olyan jó visszagondolni a hároméves Leóra, aki akkor már olyanokat tudott mondani, hogy "Ezt a Lehelt valahogy el kellene pusztítani..." :) Megnyugtató lenne Lehel szájából is valami hasonló... :)))
Elalvási, azaz elaltatási procedúránk is megváltozott, kap egy kis cicit, de már nem cicin alszik el (leszámítva a délutánt), hanem leteszem, melléfekszem és megfogom a kezét (gyakran mindkét kezemet elkéri...:) Egészen könnyen megszokta, egyszer volt csak nagy visítás (már a sokadik alaklom után), de akkor valószínűleg valami fájdalma is lehetett, mert másnapra betegedett meg szegényem... Ennek azért is örülök nagyon, mert úgy tűnik, Ő sokkal könnyebben alkalmazkodik az új helyzetekhez, mint Leó... (Vagy én vagyok sokkal következetesebb és bátrabb változtatni vele...) mindenesetre szükségünk lesz erre a tulajdonságára a jövőben... :)
Ez a kép pedig nagy kedvencem róla... :) Nézzétek például a szemeit... :) Elfogult vagyok tudom, de nekem gyönyörűséges.