...vagy ahogy Ő mondja magáról, "nafijú". :) Olyan gyorsan változik az arca, a tekintete, hogy meg kell állnom mellette nap mint nap és magamban újra bemutatni magamnak, Igen, Ő Leó, a Fiam, a Nagyfiú. :) Fára mászik (a minap úgy kellett fejmagasságból leszednem, hogy innen aztán ne tovább...), egyedül veszi fel a gumicsizmáját, igazi nagyfiús hisztirohamokat produkál, ha valami nem úgy és akkor történik, és mindent EGYEDÜL akar csinálni... :) A lakásunk egész nap a "Nem, TE!" (azaz nem, ÉN!) kiáltozásaitól hangos... :) Próbálok elég teret engedni neki, azaz eleget lehetetlen, mondjuk inkább úgy, hogy csak ott szabok határt, ahol már nagyon muszáj... Érdekes módon bizonyos esetekben ilyenkor meg lehet vele beszélni a miérteket és aztán együttműködik. Nagyfiú. :) Mégis látom benne az összes arcát születése pillanatától. Egyre inkább hasonlít magára, azaz egyre inkább látom letisztulni a Leó-arcot... :) Ki érti ezt? :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése