Baba-Mama

Délutáni "tejcsatlakozáskor" egy hajtincsem véletlenül Leó hajára hullott és amit láttam, attól mosolyoghatnékom támadt... A szín alapján ugyanis nem lehett megmondani, melyik hajszál kihez tartozik. :))) Olyan érdekes ez, mert én sokkal szőkébb voltam gyereknek, Laci meg soha nem volt szőke. További mosolyognivalóm, a súlyunk. Azon az áprilisi hajnalon, mikor szülni mentünk, Leó meg én együtt voltunk 60 kilók. Ez azóta sem változott, ketten együtt azóta is mindig 60 kilók vagyunk. :) Tegnap rámszóltak, hogy a síró Leót ne ölbevéve vigasztaljam, mert mostmár nagyfiú, próbáljam játékkal elterelni a figyelmét, hiszen ez már az elszakadás időszaka. Ezen kicsit elgondolkodtam (persze csak miután felháborodtam). Nem sorolom fel most, miért fontos MINDEN életkorban (különösen az elszakadást megélő babánál) az ölelés, a testi kontaktus. Rövid válaszom az effajta bírálatra, azért veszem föl, mert még nem tud az ölembe ugrani... :)