Leó babánk tegnap 9 hetes lett és fejlődésének újabb jeleiről kell, hogy megemlékezzem. :)
Kezdjük a számokkal: Tegnap 5320g színleót mértünk! :) Azaz 330-at gyarapodott 1 hét leforgása alatt, ami elképesztő, főleg, ha figyelembe vesszük a közben lezajlott mellgyulladást, ami ugye csökkenti a tejet. Szerencsére úgy tűnik, éppen elég volt, még így is. A számokhoz még hozzátartozik, hogy végérvényesen áttértünk a már kimondottan nagyfiús hármas pelusra! :)
Mozgás terén is előrelépett, egyrészt már remekül tartja a fejét hason és egy kicsit sem dől el balra, mint eddig. Ráadásul nyoma sincs a megszokott skandallumnak, na nem mondom, hogy kifejezetten szereti, de talán hamarosan az is eljön! Másrészt egy teljesen újfajta mozgással is megörvendeztetett minket a napokban, kezdi felfedezni a kezeit, nézi, vizsgálgatja őket, illetve már megpróbálja használni is! Kedvenc tárgyait rendszeresen pöckölgeti! :) Ami kicsit nyugtalanító, hogy két napja a láb masszírozás kifejezetten fáj neki, ami eddig nem volt, kedden megkérdezzük róla a dokit.
Evés: az éjszakai evészetekben tapasztalok némi előrelépést! Nappal nagyjából 3 óránként kér enni, éjjel viszont legalább egyszer 4 órát is kibír, sőt volt már, hogy majdnem 5 órát aludt át egyhuzamban! Ami viszont tendencia, hogy az éjszakai kis szeánszaink egyre rövidebbek, mert olyan álmos, hogy beéri kétszer húsz perccel is! :) Mostanra már az én szorongás-szintem is a kritikus határérték alá csökkent, így nem kezdem ébresztgetni, hanem hálásan becipelem magammal az ágyba, s folytatjuk az alvást.. :)
Lelkileg: nagyon nyugodt babának látom, viszont ha valami nem stimmel, hangosan, minden erejét beleadva jelzi! :) De hamar megnyugtatható, ha sikerül orvosolnunk a problémát! Szóval a legszerencsésebb temperamentummal rendelkezik! Érdeklődése még mindig a "régi", csak győzzük szuflával, meg ingerrel! :) De nagyon hálás érte, jókat kuncog a műsorokon...







Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése