Röviden

Leónak tegnap újra levágtuk a haját, most először tűrte igazán jól, könnyek és tiltakozás nélkül... Elképesztő, hogy mennyire pasisan hiú ez a miniférfi... Ki gondolná, hogy egy ilyen rémséges művelethez, mint a gépi hajvágás, mindössze néhány kulcsszó kell, hogy együttműködésre nyerjük a fiatalembert... mint példáil: "csinos nagyfiú leszel", vagy hogy "nézheted közben magad a tükörben" :)))) De tény, csinos nagyfiú lett.

Méhecskéim :)

Én magam nem vagyok egy konyhatündér, de úgy tűnik, jó hatással vagyok a körülöttem élőkre ebből a szempontból (is)... :) Képünkön a szorgos méhecskék szerepében Apa és Fia tüsténkedik, hogy kenyeret süthessenek az anyakirálynőnek, aki ezalatt a kanapén növesztgeti pocakját... :))) (na jó nem, én épp akkor vacsorát sütöttem a méhecskéknek... :))) Viszont gyönyörűek lettek a kenyerek és Leó szerint is finomak, ami nem is kis dolog, tekintve hogy kenyérről van szó... :)

A mi autónk...

Nem, nem a mi autónkról szól most ez a poszt természetesen, hanem Leóról, aki az utóbbi időben kezdte hibátlan kontextusban és értelemben használni a "mi" "miénk" szavakat... :) Különösen Lacinak volt ez szívet melengető, mikor az autót Leó mostmár nem mint Api autóját, hanem a "mi autónk"-at emlegeti... :) Arról azonban még továbbra sem sikerült senkinek meggyőznie, hogy Ő nem "te", (ahogyan önmagát hívja), hanem "én"... :)

Kicsi Kincs

Megérkezett közénk legkisebb Kincsünk! :) Bár még alig egy centiméter, szívecskéje máris szaporán ver és igen egyértelmű jeleket küld arról, hogy IGEN, ITT VAGYOK! :) Ma voltunk dokinál, mindent rendben talált, egészen pontosan 7hetes és 1napos ez a pici kis Élet. Kerestük a szívdobogást és amikor megláttuk, elöntött az a nagyon ismerős érzés amit immáron harmadszor érezhetek. Jó... :)

Leónak pedig csalhatatlan antennái vannak. Nem érti még, csak érzi, valami nincs rendjén mamival... Tegnap kicsit síróssá vált a hangom egy szóváltás után, mire Leó felkapta a fejét és megkérdezte: "Mama, miért elszomorod?" "Mi a baja Mama?" Leesett az állam... Szegénykém mindig elképed, mikor körbe-körbe szaladgálva keres a lakásban, én meg a kanapén fekve szólok neki, itt vagyok... :) Remélem hamarosan energikusabb leszek és az újonnan kialakult undor-ráncaim is elhalványulnak idővel... :) A mai mérések eredménye pedig: Leót 99cm magasnak mértük reggel, azaz pont egy centi hiányzik még a méterességből. Délután az a hiányzó 1cm-ünk is meglett, no ha nem is Leót gyarapítja... :)))

Halló, itt Leó beszél! (Apa írása)

Hát ez is elkövetkezett. Juditot hívva Leó vette fel a telefont, és többek között elmesélte, hogy egy-kettő-három-nyolc-kilenc-húsz gyertyát gyújtott ma meg. (Persze csak elképzelt gyertyákat.)

Nagyon jó érzés, hogy ha távol is vagyok, tudunk majd beszélgetni a fiammal. :)

Pá-pá "Bumija"

A játszóterünkön van egy hatalmas gömb alakú kötélmászó, aminek a tetejéről indul egy csúszda. Eddig mindig sikerült Leót lebeszélnem a felmászásról, most nem ment. Pedig nem egyszer láttam már "fennakadva" Leótól idősebb gyerekeket is, ahogyan se tovább, se vissza nem tudnak mászni és még segíteni sem tud nekik a szülő, mert felnőtt képtelen átverekedni magát a szűk lyukakon és levenni sem egyszerű az ijedtségtől dermedt csemetét... Így aztán igyekeztem a bokájánál fogva visszatartani és jobb belátásra bírni. Mikor nagysokára elindult lefelé, rájött, hogy nem megy olyan könnyen, mint fölfelé, mert nem találta a támasztékot a lábával. Megijedt és azt mondta tisztán érthetően kétszer egymás után: Félek, félek! Én megfogtam, levettem és csak sok perc után döbbentem rá, mi is hangzott el...
Meghatódtam...
Egyrészt, mert megsirattam magamban a szívünknek oly kedves "Bumija"-t, ami ilyen kontextusban olyan sokszor hangzott el eddig Leó szájából...
Másrészt mert tudom, milyen nagy dolog ez a néhány betűs szó... A helyzet komolyságához illőn szakmai zsargonnal szólva nem kisebb dolog történt, mint egy belső érzelmi állapot felismerése és megosztása... ejha... :)) Mondtam már, hogy nagyfiú? :)))
(és a kép csak illusztráció, a stadtparki játszó sajnos nem a "mi játszónk" természetesen... :)

Nagyfiú

...vagy ahogy Ő mondja magáról, "nafijú". :) Olyan gyorsan változik az arca, a tekintete, hogy meg kell állnom mellette nap mint nap és magamban újra bemutatni magamnak, Igen, Ő Leó, a Fiam, a Nagyfiú. :) Fára mászik (a minap úgy kellett fejmagasságból leszednem, hogy innen aztán ne tovább...), egyedül veszi fel a gumicsizmáját, igazi nagyfiús hisztirohamokat produkál, ha valami nem úgy és akkor történik, és mindent EGYEDÜL akar csinálni... :) A lakásunk egész nap a "Nem, TE!" (azaz nem, ÉN!) kiáltozásaitól hangos... :) Próbálok elég teret engedni neki, azaz eleget lehetetlen, mondjuk inkább úgy, hogy csak ott szabok határt, ahol már nagyon muszáj... Érdekes módon bizonyos esetekben ilyenkor meg lehet vele beszélni a miérteket és aztán együttműködik. Nagyfiú. :) Mégis látom benne az összes arcát születése pillanatától. Egyre inkább hasonlít magára, azaz egyre inkább látom letisztulni a Leó-arcot... :) Ki érti ezt? :))

Így repül egy Kisoroszlán (videó)

A nagyszülők kedvéért következzen akkor az elég hosszú videó-változat is. :) Én mondtam, hogy hosszúúúú! :D

Így repül egy Kisoroszlán (képekben)

Kicsit tartottam a repüléstől, mit fog Leó szólni, mert ha nem tetszik neki, megijed és "bumijázni" kezd kevés menekülő útvonal adatik a magasban... :) Szerencsére újra bebizonyosodott, a gyerekek nem úgy gondolkodnak mint a felnőttek és semmilyen veszélyt nem jelent számukra egy dobozban felemelkedni olyan magasra, ahonnan még Api lába sem éri el a földet... mi több, úgy tűnt a lehető legtermészetesebb dolog fölrepülni a felhők fölé. :) Gondolom a felkészítésemnek is köszönhetően igen otthonosan mozgott a repülőn, tudta, hogy az ablak mellett fog ülni (naná, hogy Ő akarta így:), azonnal el is foglalta a helyét, sőt, mire odanéztem, már az övét is bekötötte... Felszállás közben megebédelt, majd elfogyasztotta az elmaradhatatlan ciciadagot is, amin mint mindig most is zavartalanul elaludt és csak a leszállásnál a nyomáskülönbségre ébredt föl... Én meg egész úton gyönyörködhettem egy karomban szuszogó kis csomagban, mint már olyan régen... :)))

Pörgés

Mindig, minden mennyiségben és formában kapható Leó egy kis pörgésre, legyen szó táncról (ami gyakorlatilag tengelye körüli forgást jelent összeesésig), ölben-forgásról, avagy a játszótéri forgóról. Nem volt ez másként Párizsban sem, ahol a játszótereken rögtön kiszúrta a forgóalkalmatosságokat. Ott aztán jóóó sokáig elidőztünk, vicces volt látni, ahogyan a sok gyerek cserélődik körülötte, csak Ő meg a Forgó maradt állandó a fotóinkon. :D